Koch István bejegyzései

RÖGZÍTETT RÁCSOZÁS KERÜL A VOLT ZSINAGÓGA NYÍLÁSZÁRÓIRA

Kalocsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. február 26-i ülésén támogatta, hogy a volt Zsinagóga épületének földszinti kiállító helyiségében Vinczellér Imre festőművész műveiből állandó kiállítás kerüljön kialakításra. A kiállítás megszervezésével és működtetésével a Viski Károly Múzeumot bízta meg. A kiállítás megnyitásának és üzemeltetésének feltétele az is, hogy a földszinti homlokzati ablakok fixen rögzített rácsozattal legyenek ellátva, s […]

Tovább

II. TEIT CSALÁDI ÉS SPORTNAP AZ ÉRSEKKERTBEN

Június 3-án, szombaton az Érsekkertben került megrendezésre a II. TEIT CSALÁDI ÉS SPORTNAP. A rendezvény házigazdájaként Kalocsa főzőversenyre és gyermekvetélkedőre várta a társulás településeinek csapatait. Míg a sétányon felállított színpadon különféle műsorokkal mutatkoztak be a helységek, addig a sátrakban készültek a finom ételek, a gyerekek pedig 6 állomásból álló vetélkedőn vettek részt. Az érsekkerti programmal […]

Tovább

SZÚNYOGGYÉRÍTÉS JÚNIUS 6-7-ÉN!

Kalocsa Város Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy a PMG Szúnyogkontroll Konzorcium a mai napon, június 6-án légi kémiai csípőszúnyog gyérítést végez a térségben a napnyugtát megelőző időszakban. Rossz idő esetén június 7-8-án végzik a kémiai irtást az illetékesek. A földi kémiai védekezésre június 7-én (szerdán) a napnyugta utáni időszakban kerül sor. A földi irtás esőnapja […]

Tovább

Antunovity János emléknap

Kulturális műsor horvát nemzetiségi tánccsoport és zenekar fellépésével. Időpont: június 18. (vasárnap) 16.30 óra Helyszín: Tomori Pál Főiskola udvara  

Tovább

Fény és árnyjáték

Fény és árnyjáték – interaktív, zenés foglalkozás. Vezeti: Vácz Péterné óvónő Időpont: június 17. (szombat) 10.00 óra Helyszín: Gyermekkönyvtár

Tovább

Jó verssel találkozni jó

Jó verssel találkozni jó sorozat – Balogh Csaba Zoltán: Arany János a ballada Shakespeare-je Időpont: június 16. (péntek) 18.00 óra Helyszín: Kalocsai Kortárs Művészeti Klub

Tovább

Keleti Kultúrák Klubja – különkiadás

Keleti Kultúrák Klubja különkiadás. Vendég: Chong an Sunim, az Eredeti Fény Zen Közösség és Templom apátja. Időpont: június 16. (péntek) 19.00 óra Helyszín: Tomori Pál Városi Könyvtár

Tovább

Farkas Ferenc – kiállításmegnyitó

Farkas Ferenc festőművész kiállítása. Megnyitja: Alföldi Albert népművelő. Időpont: június 8. (csütörtök) 18.00 óra Helyszín: Platán Rendezvényközpont

Tovább