>
Múzeumok, gyűjtemények, kiállítások
 

Múzeumok, gyűjtemények, kiállítások


 


Érseki kincstár (Főszékesegyház, Szentháromság tér.) A főszékesegyház kápolnakoszorújának északi felében 1988. augusztus 19-én nyitották meg az egyházmegyében összegyűjtött egyházi kincsekből álló gyűjteményt. A kincstár előterében látható a középkori építészetének két jeles emléke, a második kalocsai székesegyház régészeti feltárásakor előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban lévő u. n. „kalocsai királyfej” másolata és a székesegyház egyik építőjének, Rovó Mártonnak nevét megörökítő kőgerenda „Martinus Ravesu lapicida jacet hic” felirattal. A kincstár látogatható naponta 9-17 óra között. November 1-től április 30-ig zárva van, de a (78) 462-166-os telefonon tett előzetes bejelentés alapján fogadják a látogatókat.


Fazekas Alkotóház (Kunszt József utca 4.) Kovács László (1956-) Kalocsán élő fazekas mester, a Népművészet Mestere alapította 2000-ben. A fazekasműhelyben a tradicionális fazekasmesterség valamennyi technológiája megtalálható. Folyamatosan folyik oktatás. Évente országos fazekas találkozókat rendeznek. A műhely mellett kiállítás is működik. A folyamatosan gyarapodó gyűjteményben részben a kalocsai fazekas hagyományokat ápoló tárgyak, részben a mai igényeket kielégítő használati kerámiák kerülnek. Látogatható a (78) 465-259-es telefonon tett előzetes bejelentés után.


Főszékesegyházi Könyvtár (Érseki kastély, Szentháromság tér 1.) Patachich Ádám érsek (1766-1784) alapította 1782-ben 16 ezer kötetes magánkönyvtára és a káptalani könyvtár összevonásával. A könyvtár jelenlegi állománya több mint 177 ezer könyvtári egység, benne 60 kódex, 508 ősnyomtatvány, 3165 antikva (16. században nyomtatott könyv), 333 régi magyar könyv (1472-1711 között Magyarországon nyomtatott valamennyi vagy külföldön nyomtatott magyar nyelvű és magyar szerzők könyvei). A könyvtár a kastély keleti szárnya első és második emeltén 17 helyiséget tölt meg. Nyilvános könyvtárként működik. Nyitva hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig. A könyvtár Patachich terme a (78) 465-280-as telefonon tett előzetes bejelentés után csoportosan látogatható


Népművészeti Ház (Tompa Mihály utca 5-7.) A 19-20. század fordulójának népművészeti motívumokkal díszített jellegzetes kalocsai parasztháza tájházként működik. Kalocsa-Korona Tours Utazási Iroda kezelésében lévő tájház április 15-től és októberben minden nap 10-16 óráig, május 1. és szeptember 30. között minden nap 10-17 óráig. A +36-30/555-3351-es telefonszámon egyeztetve a Tájház nyitvatartási időn kívül is megtekinthető!


Paprikamúzeum (Szent István Ház, Szent István király út 6.) A Paprikamúzeum a kalocsai és a környékbeli fűszerpaprika-termesztés és feldolgozás múltját mutatja be. A múzeum 1977 októberében nyílt meg a piactéren lévő magtárépületben a Magyar Mezőgazdasági Múzeum támogatásával. Jelenlegi helyén 1993 márciusától működik. Látogatható április 1. és október 31. között naponta (kedd kivételével) 10 óra és 16 óra 30 perc között. A téli időszakban előzetes bejelentés után fogad látogatókat.


Schöffer Múzeum (Szent István király út 76.) A Franciaországban élt és alkotott Schöffer Miklós (Nicholas Schöffer) (1912-1992) képzőművész átalakított és kibővített szülőházában működik 1980 novemberétől. Schöffer alkotásain kívül itt található a Schöffer Archívum és egy francia könyvtár. Nyitva (hétfő kivételével) 10-17 óra között.


Városi Képzőművészeti Gyűjtemény (Katona István ház, Hunyadi János utca 2.) A gyűjtemény alapját a Rómában élő, kalocsai születésű pap-festőművész Prokop Péter (1919-) ajándékként adott képei képezik. A gyűjteményben találhatók még jeles képzőművészek ajándékba, illetve letétbe kapott képei. Renoválás miatt a gyűjtemény jelenleg nem látogatható.


Vasútállomás (Kossuth Lajos utca 64.) A népművészeti motívumokkal díszített állomásépület egyik, korabeli bútorokkal berendezett, falait kalocsai falpingálással díszített váróterme látogatható.


Viski Károly Múzeum (Szent István király út 25.)

A tájmúzeumként működő múzeum elődjét, a Városi Múzeumot 1932-ben alapították. Jelenlegi helyén 1971 óta működik. Legnagyobb állandó kiállítása a „Népek, életformák, hagyományok a Kalocsai Sárközben” Kalocsa és a környék újkori történetét és a kalocsai népművészet kialakulását mutatja be. A múzeumban látható az egykori jezsuita gimnázium ásványtára és éremgyűjteménye. A múzeum naponta (hétfő kivételével) 9-17 óra között látogatható. November 1. és március 15. között zárva tart, de a (78) 462-351-es telefonszámon tett előzetes bejelentés után fogad csoportos látogatókat.