Főszékesegyház
 »

Új helyre költözik a Démász, egy helyen lesz a Dégázzal

2013. május. 13. 08:59
Jövő hét csütörtöktől (május 23.) új ügyfélszolgálati irodában várja ügyfeleit az EDF DÉMÁSZ kalocsai kirendeltsége. Így a jövőben egy helyen intézhető lesz az áram- és a gázszolgáltatással kapcsolatos minden teendő.
    

Mint azt közleményében írja a Démász: a költözés célja az, hogy a jövőben egy épületben működhessen a két szolgáltatás ügyfélszolgálata, ezzel is időt takarítva meg a helyieknek. A Démász reméli, hogy az ügyfelek örömmel fogadják a változtatást. A Démász új címe tehát: Ecetgyár utca 35/a. A nyitva tartsási idő változatlan. Továbbra is kedden 8 és 12 óra között, illetve csütörtökön 14 és 18 óra között várják az ügyfeleket.

Világ körüli útra indul a kalocsai locsolkodást bemutató fotó 

A kalocsai tájház utcáját betöltő sikollyal köszönte meg az a néptáncos lány a locsolást, akit csütörtökön kaptak lencsevégre az AFP Hírügynökség fotósai...

Költészet-nap 2014: "A dolgok változnak. A vers örök."

Versosztással, versmondással, hetvenes évei küszöbén álló költővel ünnepelte a város a Költészet-napját.

Választás 2014: Font Sándor lett a térség országgyűlési képviselője

Font Sándor, a Fidesz-KDNP szövetség jelöltje lett a Bács-Kiskun megyei hármas számú választókörzet országgyűlési képviselője.
PROGRAMAJÁNLÓ

Krizsán Dániel és Tarnai Mária búcsúkoncert

2014. április 25.
kezdés: 18 óra 00 perc

» KALOCSA
» Tomori Főiskola

Országomat egy csókért - zenés vígjáték

2014. április 26.
kezdés: 19 óra 00 perc

» KALOCSA
» Városi Színház

Színházi műsor

2014. április 30.
kezdés: 00 óra 00 perc

» KALOCSA
» Városi Színház

Majális

2014. május 01.
kezdés: 08 óra 00 perc

» KALOCSA
» Kubikus Park

Családi nyílt nap a kalocsai íjászoknál

2014. május 02.
kezdés: 14 óra 00 perc

» KALOCSA
» Meszesi Duna-part

34. Hajósi Orbán-napi Borünnep

2014. május 23.
kezdés: 10 óra 00 perc

» HAJÓS
» Pincefalu

Sárkányhajó Kupa és Gyermeknap

2014. május 29.
kezdés: 08 óra 00 perc

» KALOCSA
» Vajas csatorna

Kék Madár Fesztivál

2014. június 06.
kezdés: 10 óra 00 perc

» KALOCSA
» Városszerte

Hajósi Fröccsözön

2014. június 28.
kezdés: 09 óra 00 perc

» HAJÓS
» Pincefalu

XX. Duna Menti Folklórfesztivál 2014. július 2-6.

2014. július 02.
kezdés: 10 óra 00 perc

» KALOCSA
» „Dunaszerte”

Kalocsa Város Napja

2014. augusztus 15.
kezdés: 09 óra 00 perc

» KALOCSA
» Városszerte

Szent István Napok Kalocsán

2014. augusztus 20.
kezdés: 09 óra 00 perc

» KALOCSA
» Városszerte

Koccintás Napja és Szüreti Forgatag

2014. szeptember 06.
kezdés: 09 óra 00 perc

» HAJÓS
» Pincefalu

Kalocsai Paprikafesztivál

2014. szeptember 19.
kezdés: 10 óra 00 perc

» KALOCSA
» Belváros
KÖZÉRDEKŰ

AKTUÁLIS  |  Rendkívüli fizikaóra hetedikes diákoknak

„A fizika nagyszerű, mert egyszerű” - ezt bizonyították Pakson a diákoknak.

AKTUÁLIS  |  Megyei Diákolimpia Kalocsán

Április 26-án, szombaton az érseki város sporttelepén 300 labdarúgó mutatja meg tehetségét.

FELHÍVÁS  |  Május 31-ig lehet benyújtani a helyi iparűzési adóbevallást

A bevallás elérhető a Kalocsa.hu internetes oldalon.

FELHÍVÁS  |  Az őstermelők érdekében folynak az ellenőrzések

A hatósági ellenőrzések célja az őstermelői igazolvánnyal való visszaélések mérséklése...

AKTUÁLIS  |  Világ körüli útra indul a kalocsai locsolkodást bemutató fotó

A kalocsai tájház utcáját betöltő sikollyal köszönte meg az a néptáncos lány a locsolást, akit csütörtökön kaptak lencsevégre az AFP Hírügynökség fotósai...

FELHÍVÁS  |  Feloldották a tűzgyújtási tilalmat

A március 22-én elrendelt tűzgyújtási tilalmat a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága feloldotta.

FELHÍVÁS  |  Települési egyéni választókerületek kialakítása

Az önkormányzati választásokhoz kapcsolódó határozatért kattintson ide.

AKTUÁLIS  |  Munkában az Okmányirodával közös Kormányablak

A 18 munkahelyes Kormányablak működésének tapasztalatairól, az elintézhető ügyekről dr. Bedics Andrea járási hivatalvezetőt kérdeztük.

AKTUÁLIS  |  Szervezeti és működési szabályzatot hozott létre a TEIT

Szervezeti és működési szabályzatot hozott létre ellenőrző bizottsága számára a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás.

FELHÍVÁS  |  Meghallgattatik a köz ivóvízminőség-ügyben

Április 8-án, kedden 17 órától közmeghallgatás lesz a Tiszti Klubban a Kalocsakörnyéki Ivóvízminőség-javító Társulás működéséről és a beruházás részleteiről.

FELHÍVÁS  |  Vásározókat keresnek a Majálisra

A Kalocsai Városmarketing Kft. május 1-jén a városi Majálishoz kapcsolódóan kirakodó vásárt is rendez Kalocsa belvárosában, a Kubikus parkban.

FELHÍVÁS  |  Kézműveseket keresnek a Majális idejére

A Kalocsai Városmarketing Kft. május 1-jén a városi Majálishoz kapcsolódóan kézműves vásárt is rendez Kalocsa belvárosában, a Kubikus parkban.

FELHÍVÁS  |  Lehetőség lesz az okmányok pótlására a választások hétvégéjén

Az országgyűlési választás hétvégéjén lehetőség lesz személyigazolvány és lakcímkártya pótlásra a Kormányablakban.

FELHÍVÁS  |  Kezdődik a tavaszi lomtalanítás

Április hetedikén elkezdődik az idei tavaszi lomtalanítás. Kattintson, és nézze meg az ön háza elől mikor viszik el a kacatokat.

FELHÍVÁS  |  Tűzgyújtási tilalom lépett életbe

Március 22-től tilos tüzet gyújtani az erdőkben és a fásítások körül, illetve a gazos árokpartokon.

AKTUÁLIS  |  Okmányirodával közös, új típusú Kormányablak nyílt Kalocsán

Dr. Szabó Erika, a KIM államtitkára adta át Bács-Kiskun megye első, új típusú, az okmányirodai szolgáltatásokat is ellátó Kormányablakát csütörtökön délelőtt.

FELHÍVÁS  |  Ügyfélmentes nap lesz hétfőn a munkaügyi központban

Az informatikai hálózat karbantartása miatt nem lesz ügyfélfogadás március 24-én a munkaügyi központban, valamint a járási munkaügyi kirendeltségén.

FELHÍVÁS  |  Tájékoztató a tavaszi tűzgyújtogatásról

A katasztrófavédelem a szabadtéri tűzgyújtás veszélyeire figyelmeztet.

AKTUÁLIS  |  Nyit a kormányablak - Így alakul a nyitva tartás

Huszadikán csütörtökön kettőtől, azt követően pedig nap mint nap hétfőtől péntekig, reggel 8-tól este 8-ig várja a Kormányablak az ügyfeleket.

PÁLYÁZAT  |  Pályázati kiírás Kubikus

Kiadó a Kubikus kiszolgáló egysége. Lehet pályázni. Egészen március 27-ig.

AKTUÁLIS  |  Szállítói napot tartott a Paksi Atomerőmű

Tizenötödik alkalommal tartott Szállítói Napot az MVM Paksi Atomerőmű.

AKTUÁLIS  |  Többletmunkára számít és készül a TEIT

Többletmunkára számít és készül is az újabb feladatokra a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás.
KAPCSOLAT

Kalocsa Város

Önkormányzata
Székhely: 6300 Kalocsa, Szent István király út 35.
Postacím: Pf.:65
Tel.: 36-78-461-166
Fax: 36-78-462-375
Központi elektronikus levélcím:
info[kukac]kalocsa[pont]hu
Közérdekű adatok
REGISZTRÁLT FELHASZNÁLÓKNAK
Neve:
Jelszava:

HÍRLEVÉL REGISZTRÁCIÓ
E-mail cím:

hírdetés
PARTNEROLDALAK