Átadás-átvétel a Városházán

Október 18-án délelőtt a törvényben meghatározott keretek között lezajlott a polgármesteri munkakör átadás-átvétele. Dr. Filvig Géza megválasztott polgármester átvette a kulcsokat dr. Bálint József leköszönő polgármestertől dr. Kiss Csaba jegyző és dr. Tallér Zita, a megyei kormányhivatal megbízottja jelenlétében.

Dr. Bálint József eredményes munkát kívánt dr. Filvig Gézának és kifejezte, hogy tudását és kapcsolatait a város fejlődése érdekében minél jobban kamatoztassa. Elmondta még, hogy nyugodt lelkiismerettel és érzésekkel adja át a várost, és szívesen tekint vissza a közigazgatásban eltöltött 34 évére. Amit külön kiemelt, hogy nagyon jó apparátussal dolgozott és megerősödtek a testvérvárosi kapcsolatok és stabil a költségvetés, mely nagy öröm a számára.

Dr. Filvig Géza polgármester elmondta, hogy megtisztelő feladat átvenni ezt a munkát. – Igyekeztünk nagyon körültekintően eljárni ezzel a fontos momentummal kapcsolatban, és köszönöm a hivatal dolgozóinak az előkészítő nagyon alapos munkát. Úgy gondolom, az önkormányzat működése stabil alapokon nyugszik, ez egy jó kiindulás, a pontos számadatokat még korrigálhatják a beruházások költségei, melyek az emelkedő építőipari árak miatt igényelhetnek még plusz saját forrást.

A megbízólevelek ünnepélyes átadása október 28-án, hétfőn 15 órakor lesz, az új testület alakuló ülésére, az alpolgármester megválasztására október 25-én, pénteken 14 órakor kerül sor.