Indulhat a kalocsai közvilágítás fejlesztése – Rendezi 230 milliós tartozását a város

A DÉMÁSZ-nak jövünk ennyivel, ugyanis 2011. májusától az önkormányzati választásokig Kalocsa nem fizetett villanyszámlát, legalábbis a közvilágítás után. A felhalmozódott összeg jelentős mértékű késedelmi kamatot és kötbért is tartalmaz, de ezeket végül sikerült lefaragni egy tavaly ősz óta tartó tárgyalássorozaton. Végül mintegy 174 milliót kell törleszteni, egyenlő részletekben, három év alatt. Ez volt a feltétele a hónapok óta csúszó közvilágítás-korszerűsítés elkezdésének. Többedszer írjuk, de most már tényleg: jönnek a LED-ek!

– A DÉMÁSZ, mint tulajdonos, először hozzájárult az új projekt elkészítéséhez, majd mikor indult volna, mégis leállította, mert az önkormányzatnak jelentős adóssága volt – idézte fel az októberi cikluskezdés egyik kellemetlen meglepetését dr. Bálint József. Az akkor megválasztott kalocsai polgármester elárulta, hogy az áramszolgáltató nemes egyszerűséggel nem járult hozzá a tulajdonát képező, jelenleg üzemelő lámpatestek cseréjéhez, ezzel pedig a pályázaton elnyert, mintegy félmilliárdos közvilágítás-fejlesztéshez. Erről az álláspontjáról legfeljebb akkor engedte volna lebeszélni magát, ha az új önkormányzat rendezi a tartozását, vagy annak visszafizetésére köt valamilyen megállapodást. – A DÉMÁSZ-nak ehhez nem volt joga, mivel a kettőt nem lehet összekapcsolni – összegezte a városvezető.

Az előzmények: az előző testület még 2012-ben írt levelet a DÉMÁSZ-nak, jelezve, hogy a város és a cég között fennálló, a lámpatestek cseréjéről szóló szerződés egy részét nem fogadja el, és így nem fizeti a számlákat sem. Az önkormányzat 2013-2015. február 28-ig állította le a kifizetéseket a DÉMÁSZ felé, majd időközben nyert nagyjából 566 millió forint, végül száz százalékos, vissza nem térítendő támogatást, a LED lámpás közvilágítási rendszer kiépítésére. Az Európai Uniós KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) pályázat, majd a 15 százalékos önrészre kapott támogatás (az EU Önerő Alaptól) végül jó darabig pihent: kb. egy évig zajlott a közbeszerzési eljárás, majd jött a DÉMÁSZ meglepetése, a projekt indításának megtorpedózása, múlt ősszel. Ezt sikerült most hosszas tárgyalások útján újraindítani.

230 MILLIÓNYI SZÁMLA JÖTT ÖSSZE

– A választások után a DÉMÁSZ felszólított, hogy rendezzük a felhalmozódott tartozást, ami az eredeti szerződés alapján és a 2015. februári állapot szerint 192.530.513 forint, ÁFÁ-val növelt összeg volt. Ehhez kapcsolódott egy kalkulált késedelmi kamat: 29.104.201 forint, valamint a szerződés szerinti kötbér: 9.087.847 forint. Ez mindösszesen 230.722.561 forint – vette sorra a polgármester. – Innen indultak a tárgyalások, amelyek során az önkormányzat azt kérte a DÉMÁSZ-tól, hogy tekintsen el a késedelmi kamattól és a kötbértől, valamint a lámpatestek után járó visszatérítés összegét számítsa be a tartozásba, ami további 18.143.335 forint – mondta dr. Bálint József, hangsúlyozva, hogy a végül bruttó 174.387.178 forintra leszorított hátralékot már mindenképpen rendezni kell, és erről biztosították is az áramszolgáltatót.

– Felvállaltuk, hogy három év alatt, egyenlő összegekben ki fogjuk fizetni. Ezt ütemeztük, a DÉMÁSZ pedig elfogadta, így gyakorlatilag aláírtuk a megállapodást – jelentette be a kalocsai városvezető, hozzátéve, hogy sikerült kivívni a tárgyalásokon még egy további kedvezményt, ami tovább segíti a Kalocsát érintő tartozás törlesztését: 2015 márciusa és 2016 novembere között energiahatékonyság és területbővítési díjat sem kell fizetni, ami 48.772.731 forint lenne. – A DÉMÁSZ innentől fogva ezt már nem kéri tőlünk, és feloldja tulajdonosi vétóját, hogy el lehessen kezdeni a kivitelezést. Ez gyakorlatilag egy hónap alatt elvégezhető, és innentől nem is látom veszélyben a projektet – nyugtázta dr. Bálint József.

OLCSÓBB ÉS SZEBB

A frissen kötött megállapodásban azzal is kalkuláltak, hogy a LED-es közvilágítás jelentősen olcsóbb, így az abból származó megtakarításokat ugyancsak a tartozás kiegyenlítésére fordítja az önkormányzat. A gazdaságosabb, kisebb környezeti terheléssel üzemeltethető közvilágítás a világ számos országában és sok nagyobb magyar városban is bevált. A LED technológia több lépcsővel olcsóbb a jelenlegi, homályos sárga, kifejezetten korszerűtlen világításnál. A korábban megfogalmazott elvárások szerint évente mintegy 30-40 millió forinttal kerül majd kevesebbe Kalocsa utcai világítása, de nem csak ezért előnyös váltani. A teljes fogyasztás a negyedével csökken, miközben sokkal erősebb a fény, amit ráadásul alacsonyabb forrásigénnyel lehet üzemeltetni. A városnak ezek után kevesebbe kerülnek majd a szolgáltató felé fizetendő rendszerhasználati és az elosztási díjak is.

(forrás: -r-s, Kalocsai Néplap)