Kalocsa delegációja az altinoi paprikafesztiválon

Tavaly kötött testvérvárosi szerződést Kalocsa és az olaszországi Altino. Azóta rendszeresek a találkozások. A partnerkapcsolat a települések paprikatermesztési hagyományainak megismerése mentén indult, azonban egymás kulturális és népművészeti értékeinek felfedezése is fontos cél, mint ahogyan az is, hogy a két város fiataljai megismerhessék egymást, valamint hogy sportegyesületek, civil szervezetek, vállalkozások között együttműködés alakulhasson ki.

A baráti kapcsolat elmélyítése múlt hétvégén az altinoi paprikafesztiválon folytatódott, ahova városunk delegációját is meghívták. Polgármester úr és felesége, valamint hat képviselő tolmáccsal érkezett az olasz városba, nemcsak nézőként és VIP-vendégként, hanem hogy a magyar ízekből is kóstolót adjanak a fesztiválon, ugyanis az idei évben felkértek minket, hogy készítsünk speciális magyar ételt is.

A fesztivál péntek és szombat éjszaka volt, ahol a 8 várkerület főzött három fogásos menüt (előétel, főétel és desszert), természetesen mindenben kellett lennie paprikának. Mindkét nap ugyanazt a menüsort főzték.

Péntek este főzött a kalocsai csapat gulyáslevest, ami nagy sikert aratott. Az eredményhirdetésre szombat éjszaka került sor.

Természetesen ez az utazás sem csak a fesztiválról szólt, hanem a testvérvárosi kapcsolat további mélyítéséről is, mely az iskolák, civil egyesületek között valósulhat majd meg. Jutott még idő arra is, hogy a város delegációja megnézze az altinoi paprikaföldeket, hogyan fűzik ott a paprikát, illetve a helyi gasztronómia jellegzetességeiből, finomságaiból is ízelítőt kaptak a kirándulás alatt.