Kalocsán vendégeskedik testvérvárosunk Kirchheim unter Teck középiskolás diákcsapata

Városunkba látogatott a 10 diákból és a kísérő tanárból álló csoport testvérvárosunkból, Kirchheim unter Teckből. A Schlossgymnasium képviseletében a tanulók kísérő tanárnője Stefanie Stagel már nem először jár Kalocsán. A Szent István Gimnázium diákcsere programja 3 évvel ezelőtt kezdődött.

kircheim4

Grabiczáné Fekete Zsuzsanna tanárnő a diákcsere program vezetője és szervezője szerint az iskolai keretek közötti nyelvtanulást nagymértékben fejleszti, ha a gyerekek az adott idegen nyelvet anyanyelvi szinten beszélőkkel is találkozhatnak. A városunkban eltöltött egy hét alatt a gimnazisták megismerkedtek Kalocsa nevezetességeivel, ellátogattak a Paprikafesztiválra, ma pedig a Városházára, ahol a díszteremben dr. Bálint József polgármester és Angeli Gabriella önkormányzati képviselő fogadta őket.

kircheim1

Dr. Bálint József mesélt nekik városunk történelméről, hagyományairól, és arról is, hogy a két város testvérvárosi kapcsolata egészen 1990. május 5-ig nyúlik vissza.Kalocsa és Kirchheim unter Teck szerződését Angelika Matt–Heidecker Kirchheim unter Teck főpolgármester asszonya és Dr. Bálint József polgármester erősítette meg 2015. május 9-én, az Európa napon.