Közgyűlést tartott a Kalocsa-Paks Duna-hídért Egyesület

A Kalocsa-Paks Duna-hídért Egyesület május 21-én tartotta közgyűlését a Városháza dísztermében.

Először dr. Bálint József elnök az egyesület 2018. évi pénzügyi beszámolóját ismertette, majd az egyesület szakmai munkájáról szóló beszámolót, melyet egyhangúan elfogadtak.

Ezután az elnök még a híd projekt állásáról és a Paks2 beruházáshoz kapcsolódón a Foktői úti laktanyában kialakítandó munkásváros tervekről is beszélt.

Ezután a hidat tervező mérnökök prezentációval kísért előadással mutatták be a jelenlévőknek, hol is tart a híd projekt.

Budainé Fülöp Márta, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársa, a híd projekt vezetője ismertette, hogy a környezetvédelmi engedély és a híd jogerős építési engedélye után körülbelül augusztusra készülnek el a kiviteli tervek, utána kezdődhet el a közbeszerzés, mely szintén 3-4 hónap, így leghamarabb 2020 tavaszán indulhat a híd és kapcsolódó beruházásainak tényleges indulása.

A híd-projekt tervezőcsoportja azt is részletesen bemutatta, hogy pontosan hol terveznek útfelújításokat, útépítéseket, valamint a híd műszaki paramétereiről tervrajzokkal, látványtervekkel illusztrált prezentációt is tartottak.