Szakképzési együttműködés Kúla és Kalocsa iskolái között

Több szálon futó baráti, szakmai együttműködés zajlik már Kalocsa és vajdasági testvérvárosa, Kúla között. Február 13-án egy újabb együttműködési lehetőség első találkozójára került sor.

Valka Károly kúlai alpolgármester kezdeményezésére február 13-án Kalocsán tett látogatást a Kúlai Közgazdasági Középiskola igazgatója, Marina Džakula. Vele érkezett még az alpolgármesteren kívül Goga Zsolt, a Népkör elnöke, valamint egy újvidéki, szintén szakképzéssel foglalkozó középiskola képviselője.

Az iskolák közötti együttműködés ötletét Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum igazgatója is örömmel fogadta, hiszen Baja már Zomborral már folytat egy ilyen irányú együttműködést, és segítséget ígért abban, hogy Kalocsa és Kúla között létrejöhessen egy hasonló.

A vendégeket fogadta dr. Bálint József polgármester is, majd együtt látogatást tettek Kalocsán a BSZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában, ahol Bekéné Deutsch Ágnes és kollégái tájékoztatást nyújtottak a képzésekről, valamint megtekintették az intézményt és elismerően nyilatkoztak a felszereltségéről.

Valka Károly alpolgármester elmondta, hogy a Kúlai Közgazdasági Középiskola és a BSZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája közös projektben pályázik, vannak közös profilok az oktatásban (cukrász, szakács, pincér), és közösen tudnának az oktatás feltételein javítani, közösen magasabb szintre emelni. Szeretnék a kalocsai és a kúlai diákokat összehozni, az iskolák között együttműködési megállapodást kötni, hogy a két település minél több szálon összekapcsolódjon. Ez az iskolájuk szerb nyelvű, így nemcsak a magyar-magyar, hanem a magyar-szerb kapcsolatokat is lehet erősíteni a két település között. Kalocsán és Kúlán is folyik nyelvi képzés, Kúlán angol, német és orosz nyelven, nálunk pedig angol nyelven, így a szerb és a magyar diákok angolul kapcsolatot tudnak teremteni egymással.

A két intézmény közötti szakmai együttműködés létrehozásának az első találkozója volt a mai, viszont megbeszélték, hogy április 12-én, a szakmák éjszakáján már részt fognak venni a kúlai középiskola diákjaival, és hamarosan hivatalosan is létrejön a megállapodás.