XI. Atomexpo – a TEIT megerősítette szerződését az orosz társszervezettel

Április 15-én nyitotta meg kapuját a XI. Atomexpo Szocsiban. A nukleáris szakma legnagyobb nemzetközi eseményén a kiállító partnercégekkel köthető kapcsolatokon túl, az atomenergetikában érintett felek tartottak kerekasztal beszélgetéseket és előadásokat. A nukleáris technológia egy jobb életért kulcsmondattal útjára indított rendezvény tematikája a fenntartható fejlődés köré szerveződött.

A rendezvény alatt számos szerződés került megkötésre, többek között a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT) és az orosz társszervezet közötti megállapodást is megerősítették. A társulást dr. Bálint József elnök és Gáncs István alelnök képviselte a kétnapos rendezvényen.

A fórum második napján megújított határozatlan idejű szerződés nem tartalmaz új elemeket, hanem kiegészítésre került a TEIT szándékával arra vonatkozóan, hogy az orosz társszervezetet a Nukleáris Létesítmények közelében levő Európai Önkormányzatok Csoportjának szervezetébe (GMF) szeretnék delegálni. Ennek apropóját adta a 2018. novemberében a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség székházában tartott előadása Svetlana Churilovának, az orosz társszervezet vezetőjének, amely nagyon jó fogadtatásban részesült nemzetközi szinten is. A TEIT úgy gondolja, hogy az orosz társszervezetnek ott a helye a GMF-ben, hiszen aki Magyarországon szeretne atomerőművet építeni és nemzetközileg is elismert a nukleáris szakmában, annak feltétlenül képviseltetnie kell magát.  A GMF-be történő belépés hosszabb időt vesz igénybe, de abban bíznak a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás tagjai, hogy még idén teljes körű taggá válhat az orosz fél is.

Dr. Bálint József kiemelte, hogy a GMF munkáját sokban segítheti az oroszok nagy tapasztalata, hiszen a békéscélú atomfelhasználás terén széles körben szerzett szaktudásuk és a kutatás-fejlesztés területén végzett komoly munkájuk vitathatatlan. Folyamatosan építik az atomerőműveket nemcsak Oroszországban, hanem Európa, és Ázsia több országában is. Az erőmű építések során szerzett tapasztalatuk, továbbá a nukleáris létesítmények körüli település fejlesztésben kialakított szemléletük más régiók számára is hasznos és iránymutató lehet. Továbbá magas szintű munkát végeznek a társadalmi együttműködés területén is.

Az ünnepélyes szerződés aláírást követően a TEIT delegációja átadta ajándékát Svetlana Churilovának, amely egy tengelici kézműves munkáját dicséri. A gyöngyökből fűzött ékszereket díszdobozban vehette át az orosz társszervezet vezetője.