Kalocsa.hu weboldalának akadálymentesített változata

Kalocsa.hu akadálymentesített változat

KALOCSA, ITT OTTHON VAGY! 

1000 ÉVES TÖRTÉNELEM, HUNGARIKUMOKKAL, EZT LÁTNI KELL

Szeretem az értékeket

Persze a valódi értékekre gondolok. Érték a család. A becsületes munka, aminek van gyümölcse. Érték egy boldog pillanat, egy nyugodt este a barátokkal, nagy beszélgetés az idősebb generációval – akik persze még több értéket éltek már meg. Szeretem a hagyományokat. Az adott szó értékét és a közösség erejét. A fejlődés pedig csak úgy lehetséges, ha együtt akarjuk. Ha hiszünk abban, hogy az összefogásnak ereje van. És persze később mi adhatjuk majd tovább ezeket az értékeket azoknak, akiket a legjobban szeretünk, a gyerekeinknek.

Kalocsa, itt otthon vagy!

Szeretem a hagyományainkat és Kalocsa történelmét. Több, mint 1000 évvel ezelőtt alapították a városunkban működő érsekséget, aminek megtekintését minden idelátogató vendégünknek szívből ajánlok. Szent Asztrik esztergomi, majd az első kalocsai érsek nevéhez fűződik e csoda megalapítása. Szent István 1000-ben Asztrikot küldte Rómába II. Szilveszter pápához a koronáért és áldásért.

„Asztrik pedig szent életének példájával szüntelenül a lelkek üdvösségéért fáradozott. A püspökségből önmagának sem tiszteletet, sem hasznot nem akart szerezni, hanem boldogságát Isten dicsőségében és a bárányok javában kereste. Az ország nagyon súlyos ügyeivel Rómába küldték, és Szilveszter pápánál oly sikerrel végezte küldetését, hogy a pápa angyali intéstől indítva, arany koronát, apostoli királyi címet és apostoli keresztet küldött, miként Szent István kérte tőle. Ettől kezdve a kereszt került az ország címerén a sas helyébe. Amikor Sebestyén, az első esztergomi érsek elvesztette szeme világát, három esztendőre Asztrik lett a helyettese. Az árváknak atyja, a szorongatottaknak menedéke volt, mígnem az Úr 1034. esztendejében, november 12-én, 70 éves korában el nem szólította, hogy megkapja az égben fáradalmai jutalmát. Méltó, hogy halála után tiszteljék azok, akiket az égre érdemes életre tanított a földön. Sok csodája közé tartozik egy halott föltámasztása is.

Magyarországon kevés olyan település van, amely két hungarikummal is rendelkezik, Kalocsa ilyen. Ki ne ismerné a kalocsai paprikát, mint az egyik legnemesebb magyar fűszert? 1861-ben épült az első kalocsai paprikamalom, 1900-ban már három paprikamalom őrölt 12 kőpárral, a modern kalocsai paprikamalmok a XX. század elején épültek meg. A kalocsai tájkörzetben kizárólag kőpáros paprikamalmokat építettek, melyeket a XIX. század végén gőzgépekkel, a XX. században dízel- és villanymotorokkal hajtottak, ezek mellett jelentős volt a dunai vízimalmok száma is. Az oltalom alatt álló, eredetmegjelöléssel védett őrölt paprika termőterülete a Kalocsai fűszerpaprika-termő tájkörzet. A termék mélyvörös színű, bársonyos hatású, aromáját tekintve kellemes, fűszeres, karamelles pirított magvakéhoz hasonló. Íze édeskés, gyümölcsös. És a jó halászlevek és pörköltek kihagyhatatlan alapanyaga. A városban sok kiváló étteremben kóstolhatják meg vendégeink e nemes fűszerrel készült magyaros ételeket.

A város másik hungarikuma a kalocsai népművészet, az írás, a pingálás és a hímzés. Ez a művészeti tevékenység a Kalocsa XVIII.–XIX. századi határában kialakult falvak: Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek, és a hozzájuk tartozó településrészek hagyományos paraszti kultúrájának sajátos eleme. A ma is alkotó író-, pingáló- és hímző asszonyok a kalocsai népművészet hordozói és életben tartói. A hagyományőrző csoportok, a néptáncegyüttesek, a múzeum, a népművészeti ház a népművészet által meghatározott kalocsai identitás őrzői. Kalocsa és környékének lakói elkötelezettek népművészetük iránt. Számos alkalmat teremtenek viseletük, táncaik bemutatására (Szent Iván éji Mulatság, Duna menti Folklórfesztivál, Kalocsai Paprika Napok, falunapok, szüreti bálok). Ezeken az eseményeken a legfiatalabbtól a legidősebb korosztályig mindenki részt vesz, így egyben jó alkalmak a kultúra átörökíthető elemeinek továbbadására. Azt gondolom, hogy az itt élők büszkék hagyományainkra és bizton állíthatom, hogy akik ellátogatnak Kalocsára és megnézik az érsekséget a hungarikumok bemutatását szolgáló múzeumokat, népművészeti házakat, a Meszesi Duna-partot, azok megértik, hogy a kalocsaiaknak miért is szívügyük a város.

Kalocsa, itt otthon vagy!

Egy olyan egyedülálló városban élünk, amelynek történelme, nagyjai a mai kor embereinek is példamutató. Az a jó város, amely lehetőségeket kínál mind gyerekeknek, mind fiatalnak, mind idősnek, mind turistának. Élményt és szórakozást nyújt az itt élőknek és a hozzánk látogatóknak, egy biztonságos, egészséges, barátságosan működő városban. Mit is jelent az otthon a Kalocsán élő embereknek? Az otthon az a hely, ahol nap mint nap szembesülsz, hogy milyen jó, hogy itt élsz, itt neveled a gyerekeidet, itt sétálsz a pároddal kézenfogva a hangulatos utcákon, barátaiddal együtt szurkolsz a kalocsai csapatoknak, van munkád és boldogan élsz, ahová jó hazatérni. Szeretném, ha a kalocsaiak így éreznének, mert a városunk megérdemli, hogy szeressük. Mit jelent az idelátogatóknak az otthon? Kalocsa vonzereje nemcsak a hungarikumai szépségében, az érsekség 1000 éves történelmében, a Duna sok lehetőséget kínáló turisztikai vonzerejében, hanem legfőképpen az itt élő emberek vendégszeretetében rejlik. Kalocsán otthon van a történelem, a kultúra, a szórakozás és a vendégszeretet. Kalocsának minden adottsága megvan, hogy a turisták maradandó élményekkel térjenek haza. Fekvése tökéletes, hagyományai vonzók, rendezvényei egyre színesebbek minden korosztály számára. Látogassanak el hozzánk, egy olyan élhető városba ahol ismerjük egymást, hiszünk egymásban! Hálás vagyok, hogy képviselhetem Kalocsát, azt gondolom, jó úton vagyunk, hogy érték legyen bennünket meglátogatni. Hiszek benne, hogy a legtöbb ember szereti ezt az értékrendet. Ezek a valóban fontos dolgok az életben.

Legyen otthon Kalocsán Ön is, élvezetes felfedezést kívánok az idelátogatóknak, szerezzenek barátokat és távozzanak kellemes élménnyel.

Barátsággal:

Dr. Filvig Géza

polgármester