1 millió forint a Madárpark lőszermentesítésére

LogoA Kalocsa Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingatlanon turisztikai fejlesztést hajtott végre az akkori önkormányzat, amely során 2012-ben állatkert (madárpark) létesült az Alsó – Tiszavidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség által kiadott engedély alapján.

A madárpark turisztikai fejlesztése során szálláshelyek kialakítása is cél volt, azonban a telekmegosztási eljárás során, valamint az épületfeltüntetési átvezetési eljárás során derült ki, hogy az említett ingatlan un. Állami terület I. besorolású, amely szerint, mint volt honvédségi terület, és a honvédelmi célra feleslegessé vált ingatlanként van nyilvántartva.

A terület besorolását már jóval korábban – az átadást követően – módosítani kellett volna, és ennek megfelelően meghatározni a természeti állapottal megegyező művelési ágát. Erre nem került sor, és a terület mentesítésére vonatkozó dokumentum sem lelhető fel, ezért szükséges a földminősítési eljárás lebonyolítása. Ennek feltétele, hogy a terület lőszermentesítése megtörténjen.
Az önkormányzat által kezdeményezett épületfeltüntetési eljárást mind első, mind másodfokon a kormányhivatal elutasította, mivel földminősítést csak un. mentesített ingatlanon lehet elvégezni.

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 1.016.000,-Ft támogatást nyújt a Kalocsai Vízimadár Park fejlesztéséhez, mely összeget a terület mentesítésére fordítja az önkormányzat. Minden további turisztikai beruházás és hosszabb távú szálláshelyfejlesztésnek alapja, hogy a terület művelési ága a ténylegesen kialakult állapotot tükrözze.

A helyi vagyonrendelet alapján, államháztartáson kívüli forrás átvételére 1.000.000,-Ft összeget meghaladó érték esetén a képviselő-testület döntése szükséges a támogatás elfogadásáról.