„AZÉRT VAGYUNK A VILÁGON, HOGY VALAHOL OTTHON LEGYÜNK BENNE”

Tamási Áron szavai nem először visszhangoztak a kalocsai gyerekek fülében. A már komoly múltra visszatekintő program idén sem maradhatott el. Részben pályázatnak, részben önkormányzati támogatásnak, és természetesen a szülők partnerségének köszönhetően a város hetedik osztályos tanulói Erdélyben töltöttek egy csodálatos hetet.

A főhadiszállás ez alkalommal is Székelyudvarhely volt. A Tamási Áron Gimnázium kollégiumában vendégeskedhetett a több mint 100 gyerek és az őket kísérő pedagógusok. A gyerekek olyan helyekre juthattak el, mint a parajdi sóbánya, Farkaslaka, Korond, a Szent Anna tó, a Medve tó, Fogarasi Havasok, Szejkefürdő, Békás-szoros, Segesvár, Fehéregyháza, Gyimespalánk, Székelykeresztúr.

Amellett, hogy olyan, a magyarság számára kiemelkedő személyek emlékművei előtt tiszteleghettek, mint Tamási Áron, Petőfi Sándor vagy Orbán Balázs, természetesen az olyan programok is helyt kaptak, mint a hógolyózás a Havasokban, csónakázás a gyilkos tavon, vagy az ezer éves határ megtekintése.

Kalandban, túrában nem volt hiány, a gyerekek pedig hatalmas türelemről tettek tanúbizonyságot a határnál, ahol hazafelé több órát kellett várakozni. Azt idén is kijelenthetjük, hogy hét végére mindenki, aki ennek a programnak részese lehetett, hatalmas élményekkel gazdagodhatott, amiért köszönet az utazás szervezőinek.

Mezey Gabriella írása