Kultúra

Határon átnyúló együttműködés Kalocsa, Petrőc és Kirchheim unter Teck között

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától, Backi Petrovac szerbiai településtől egy közös, kulturális-turisztikai célú pályázat benyújtására. Backi Petrovac (Petrőc) vajdasági település képviselőivel a kalocsai delegáció 2018 májusában találkozott Kirchheim unter Teck-ben, a „Wir leben Europa” nemzetközi testvérvárosi program keretein belül. A vajdasági település lakosságának nagy része szlovák nemzetiségű, a kirchheimi […]

Tovább

Augusztus 20. – az összetartozás ünnepe

Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából ünnepséget tartott az Országzászló emlékműnél. A Kecskeméti Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis díszőrsége felvonulása után Lakatosné Jambrik Ibolya Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem című versét mondta el. Az ünneplő közönséggel dr. Bálint József, Kalocsa polgármestere osztotta meg gondolatait (mint mondta, […]

Tovább

Átadták a városi kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából

A képviselő-testület augusztus 20-án ünnepi testületi ülést tartott, ahol átadták a városi kitüntető díjakat. Dr. Bálint József polgármester köszöntő szavai után a Kalocsa Kamarakórus adott rövid műsort, majd dr. Kiss Csaba jegyző ismertette a testületi határozatokat a díjazottakról. Kalocsa város képviselő-testülete 2019-ben: Kalocsa Városért – Csáky Imre Díj-at adományozott Török Gusztáv Andor részére Kalocsa város […]

Tovább

Diszkrimináció ellenes nap Kalocsán

Diszkrimináció ellenes témanapot szervezett a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár a kalocsai zsidóság elhurcolásának 75. évfordulóján, június 18-án. A napot két diszkriminációval sújtott etnikumra hegyezték ki, a zsidóságra és a cigányságra, a programot is e köré szervezték, voltak filmvetítések, megemlékezés, színházi előadás is. Délelőtt a Szőlőhegyi Szabadidő Központban roma népmeséket vetítettek, majd a Holokauszt szemei […]

Tovább

Határon innen és túl – ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napján

Kilenc éve foglalta törvénybe az Országgyűlés, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója, június 4-e nemzeti emléknap Magyarországon, mellyel kinyilvánították: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Kalocsán is ezen a napon […]

Tovább

Sokszáz látogató a városi gyereknapon

Május 26-án, vasárnap a szinte nyárias időben rengetegen kilátogattak az Érsekkertbe a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár által szervezett gyereknapi programokra. Számtalan technikát ki lehetett próbálni a kézműves foglalkozásokon, volt csillámtetoválás, és egész délután sütötték a palacsintát is. Az árnyas fák alatt néhány kézműves mutatta és kínálta portékáját, ki lehetett próbálni a népi játszótér eszközeit, […]

Tovább

„Tanuljunk idegen nyelveket!” – projektnyitó a Dózsában

Bajai Szakképzési Centrum május 21-én tartotta a Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában „Tanuljunk idegen nyelveket!” – című projektjének ünnepi nyitórendezvényét. A projektet Valterné Pataki Gabriella főigazgató és Fekete Antal tagintézmény vezető mutatta be részletesen. A rendezvényen az intézmény diákja, Benedek Viktória énekelt. A Bajai Szakképzési Centrum „Tanuljunk idegen nyelveket” című projektjének megvalósítására 105 […]

Tovább

Süssön kuglófot a Múzeumok éjszakájára!

Kuglófok nagyanyáink asztalán címmel kiállítást rendez a Viski Károly Múzeum 2019. június 22-én, a Múzeumok éjszakája című program keretében. A kiállításon a Kalocsa környéki táj kuglófjait mutatják be. A süteményeket zsűri értékeli, a díjakat éjfélkor adják át. A nevezéseket 2019. június 20-ig várják a Viski Károly Múzeumban (Tel: 78/462-351). A nevezés föltétele a kuglófok receptjének […]

Tovább

Családi nap a Paksi közi lakótelepen

Koncertek, vetélkedők és egyéb gyermekprogramok, ugrálóvár és ingyenes vacsora volt a Paksi közi lakótelep családi napjának kínálatában, melyet május 10-én tartottak. Az eseményt megelőzően a lakótelepen lakók, valamint a körzet képviselője, Lakatos Melinda kezdeményezésére mozgalmat hirdettek, hogy rendbe tegyék a parkot és a játszótér eszközeit. A Kalocsai Kézilabda Klub is csatlakozott a kezdeményezéshez, így támogató […]

Tovább