„Épületenergetikai fejlesztés Kalocsán“ – harmadik felvonás

A KEOP-5.5.0/A/12-2013-0172 az. sz., „Épületenergetikai fejlesztés Kalocsán” nevet viselő projekt keretében a Zöldfa utcai és a Csokonai utcai óvodák felújítása már befejeződött, a Szent István Gimnáziumot érintő munkálatok pedig jelenleg is folynak.

A mutatkozó megtakarítások hasznosítására a Képviselő-testület 2015. július 30-án elfogadta a projekt módosítását, így új elemmel, a Bem utcai szociális otthonnal bővült a pályázat fejlesztési helyszíneinek listája.

Az otthont érintő energetikai felújítás költségein túl viszont továbbra is mintegy bruttó 10 millió Ft megtakarítás mutatkozik, így a Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály megvizsgálta az önkormányzati épületek állapotát. A pályázat szabta feltételek, a felhasználható forrás mértéke és a 2011. évben készített „Kalocsa Város önkormányzati épületeinek energetikai veszteségfeltáró analízise“ című dokumentum alapján a Városháza épülete bizonyult megfelelő választásnak, ahol a régi, korszerűtlen gázkazánok helyett új, energia hatékony kondenzációs kazánokat építenének be.

Képviselő-testületi határozat alapján tehát újra bővült a projekt fejlesztési helyszíneket tartalmazó listája, így a Városháza fűtési rendszere is megújulhat, korszerű és energiatakarékos kazánokkal működhet tovább a sikeres felújítást követően.