Folyik az ifjúsági ház felújítása

A JETA 2017-es pályázati kiírásán sikerrel szerepelt és 2018 tavaszán 70 millió forintos támogatási összeget nyert Kalocsa Város Önkormányzata a volt ifjúságház felújításához. A pályázat 50 százalékos támogatottságú volt, 68 millió forintos önerőt kellett hozzátenni.

A tervdokumentáció elkészülte és a lezárult közbeszerzési eljárás után 2019 májusában megkezdődtek a munkák. Az erősen leromlott állapotú épület csak egy részének a felújítása lehetséges ebből az összegből, így ebben az ütemben a tetőhéjazat cseréjére, illetve a meglévő tetőszerkezet megerősítésére, a sérült faelemek cseréjére kerül sor. Ezenkívül padlásfödém hőszigetelés történik, valamint az összes homlokzati nyílászáró, ajtó ablak cseréje hőszigetelt nyílászárókra,és az épület falátvágásos vízszigetelését is elvégzik.

A jelenlegi lapostetős toldaléképületben a régi vizesblokkokat elbontották, új férfi,  női és akadálymentes vizesblokkok, öltöző épül meg, ehhez kapcsolódva teljes épületgépészettel, villanyszereléssel.

A földszintet a jelenleg már meglévő öltözőknek a vizesblokkja újul meg zuhanyzóval, vécékkel.

Az épület teljes területén a menekülési irányfények kerülnek kiépítésre, valamint a villámvédelmi hálózat.

A munkák várható befejezése 2019. szeptember 30.