Hagyományok Háza – megszentelve az érsekkerti fogadóépület

Az Érsekkert bejáratánál álló fogadóépület szombat délután nyitotta meg kapuit az érdeklődő közönség előtt. Április 30-án nem csupán a Platán Rendezvényközpont első eseménye zajlott le sikeresen a Kalocsa Szíve Program keretében újjászületett Érsekkertben, hanem a Hagyományok Háza névre keresztelt fogadóépület megszentelésére is e napon került sor.

Dr. Mészáros István templomigazgató dr. Filvig Géza önkormányzati képviselő segítségével áldotta meg az épületet, melyet a szentelést követően minden érdeklődő belülről is megtekinthetett.

DSC_0111

A Hagyományok Háza a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület szorgos munkájának eredményeként rövid idő alatt berendezésre került, az épületben pedig olyan régi tárgyak kaptak helyet, melyeket még elődeink használtak háztartásaikban. Ezek az eszközök kivétel nélkül lakossági felajánlásként kerültek az egyesülethez – tudtuk meg Dr. Kovács Istvánné Sztakó Évától.

A ház legfontosabb szerepe nem a kiállítótérben rejlik. Megálmodói igazából alkotóműhelyként képzelték el, ahol azokat a tevékenységeket kívánják majd bemutatni, melyeknek birtokában vannak az egyesülethez tartozó kézművesek. Az ő kezük által készült értékeket is kiállítják a Hagyományok Házában, hogy bemutatkozhassanak azok az alkotók, akik eddig szerényen, a háttérben meghúzódva tették dolgukat.

DSC_0019

Természetesen az írásnak, a kézi és gépi hímzésnek és a pingálásnak is kiemelt szerepe lesz az épület falai között, a kézművességen túl azonban a népzene, a néptánc és a régi szokások is képviselik majd hagyományainkat a házban. Általuk kívánják visszahozni elfeledett szokásainkat a hagyományok őrzői mindennapjainkba. Ilyen felelevenítendő népszokás a húsvéti locsolkodás vagy éppen a búcsú is, mely fogalmakat ugyancsak szeretnék újra a köztudat számára ismertté tenni. Talán a Jézus Szíve búcsú lehet az idei következő esemény a házban.

DSC_0050

E mellett az egyesület tervei között szerepel az is, hogy a kézművességet helyben tanítsák a hagyományok iránt érdeklődőknek. Nemrégiben egy a Hungarikum Főosztály által kiírt pályázaton a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület pénzt nyert arra, hogy Kalocsa virágai címmel tananyagot készítsen a kézműves tevékenységekről. Az egyesület távlati célja az is, hogy az elkészült oktatási anyag alapján a kalocsai kézművesség is tanulható legyen majd a jövőben. Ennek megvalósulásáig pedig minden érdeklődőt vár szeretettel a Hagyományok Háza, ahol előzetes egyeztetés után a kézművesek szívesen adják át tudásukat az érdeklődőknek.