„Hagyományőrzés, történelmi nap és ízkavalkád“ – Kalocsa város programkínálata az állami ünnep idején

szent-istván-700

Három év szünet után idén hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Szent István Napok Kalocsán. Az 1000 éves érseki város három helyszínen várja az augusztus 20-i hosszú hétvégén Kalocsára látogatókat. A sétálóutca, a Negyvennyolcasok tere és a Kubikus park a színpadi programok mellett gyerekfoglalkoztatót, családi evezést a Vajas partján, kézműves vásárt, bor- és pálinkakóstolást kínál a vendégeknek.

Ezt a rendezvényt már nem kell kitalálni. A kalocsaiak ismerik és szeretik a megszokott programokat. A mi feladatunk csupán egy megkezdett és kicsit elfelejtett hagyomány folytatása, és az, hogy érdekessé tegyük városunk szokásait a környékbelieken túl az ország más pontjain élőknek egyaránt – mondta dr. Magóné Tóth Gyöngyi a rendezvény főszervezője, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár igazgató asszonya.

Augusztus 20-án a hagyományőrzésé lesz a fő szerep. Az ünnepi szentmise, a koszorúzás és a kenyérszentelés mellett fúvószenekar, népdalkörök, énekkarok, kórusok lépnek színpadra. Ez évben is lesz lampionos-csónakos felvonulás a Vajas csatornán valamint utcabál és tűzijáték is a főutcán.

A 21.-i nap a történelem jegyében telhet. Reggelre Kalocsa közepe, a sétálóutca és a Negyvennyolcasok tere Szent István király udvarává változik. A város és a környező települések csapatai délelőtt haditornán mérik össze erejüket és ügyességüket. Középkori hadibemutató, zászlóforgatók, fanfárok és egész napos vásári forgatag várja a vendégeket. Délután 17 órakor maga István király és Gizella királyné érkezik majd lóháton a helyszínére, hogy megkezdődhessen a királyi hódolat Kalocsa polgárainak jelenlétében. A ceremónián a királyi pár elé járulnak a város lakóit képviselő tisztviselők, halászok, vadászok, vitézek, környékbeli borlovagrendek és a Szent István Paprika Lovagrend tagjai is.

A hódolat után királyi vacsora lesz a Városháza dísztermében. Igazi kulináris élményben lehet része azoknak, akik jegyet váltanak erre a különleges estebédre. A vacsoráért Németh József, a A Magyar Gasztronómiai Szövetség Délalföldi Régiójának választott tisztségviselője felel.

21-én este Kalocsán vendégszerepel a kaposvári Roxínház Keresztúton című műsorával, így az ünnep méltó zárásaként az István, a király és a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperákból láthatnak az érdeklődők részleteket a Városi Színház termében.