HUNGARIKUMOK KLUBJA A PARLAMENTBEN

Január 20-án tartották a Hungarikumok Klubjának első rendezvényét az Országház Vadász termében, mely találkozón Dr. Bálint József is jelen volt városunk képviseletében. A polgármester elmondta, „hungarikum tulajdonosokként” nagyon fontos, hogy Kalocsa is részese legyen az ilyen jellegű együttgondolkodásoknak és tapasztalatcseréknek.

Kalocsa két hungarikummal szerepel Magyarország nemzeti értékgyűjteményében. Fűszerpaprikánkat és népművészetünket az egész világon ismerik és szeretik, mi pedig továbbra is dolgozunk azért, hogy kincseink még népszerűbbé válhassanak a külföldiek körében.

Dr. Bálint Józseftől megtudtuk azt is, hogy a klub alakuló ülésén Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke a Hungarikum Bizottság tagjaként mondott megnyitó beszédet, melyben elhangzott, hogy a vélemények, tapasztalatok megosztását, összegzését szolgálva ezentúl 3-4 havonta kerül majd sor hasonló eseményre.

A következő zártkörű találkozót tavaszra szervezik az illetékesek. Mi, „hungarikum tulajdonosok”, valamit a döntések előkészítői és meghozói is rendszeresen találkozunk majd annak érdekében, hogy kötetlenül beszélgetve oszthassuk meg tapasztalatainkat, ötleteinket és sikereinket a jövőben” – mondta a polgármester.

A megnyitó után nemzeti értékeink külpiaci szerepéről és a hungarikum-mozgalom szolgálatáról hallhattak előadásokat a vendégek, majd a belarusz-, a spanyol- és a szerb nagykövetek meséltek saját kincseik megóvására és népszerűsítésére irányuló tevékenységeikről.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd