Járási polgármesterek tanácskozása

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt feladatként kezeli a gazdaságfejlesztést, ezen belül az egyes térségek fejlesztését is. Ennek érdekében a kalocsai önkormányzat – mint járási székhely – védnökségével megszervezte a Járási Polgármesterek Tanácskozását, melynek szükségességét az adta, hogy immár két éve megszűntek a Kistérségi Társulások, azonban az igény a közös munkára, az együttgondolkodásra megmaradt.

térség-polgi-1

A Kamara folyamatosan egyeztet – megyei szinten is az egyes közigazgatási- és hatósági feladatokat ellátó szervezetekkel, ahol megvitatják a vállalkozókat érintő problémákat, pl. az ellenőrzésekkel kapcsolatos észrevételeket is. A mostani, polgármestereknek szervezet tanácskozás célja az volt, hogy lehetőséget adjon a térségi szintű gondolkodás elmélyítésére, a közös programok kidolgozására, a követendő projektek bemutatására, ill. a civil szervezetek által igénybe vehető pályázati lehetőségek megismerésére. Így került bemutatásra Szabó Zsolt polgármester úr által, az ordasi bérlakás program is, amelyet több településen is meg lehetne valósítani.

térség-polgi-2

A polgármesterek ezen túl tájékoztatást kaptak Dr. Bálint Józseftől, Kalocsa város polgármesterétől, az új Duna-híd helykijelöléséről és a jövőbeni beruházási tervekről. Tamás Sándor, a Kamara alelnöke, az élelmiszer-feldolgozásban rejlő lehetőségek kapcsán hangsúlyozta egy logisztikai központ megvalósításának fontosságát is.