Kedves Kalocsaiak!
Az évek fordulója mindig egy különleges pont: itt találkozik múlt, jelen és jövő. Egyik pillanatban búcsúztatjuk az óévet, a másikban már az új év köszöntésére koccintunk.
Közben itt a jelenben megállunk egy pillanatra, visszatekintünk a megtett útra, az elvégzett feladatokra, de már számba vesszük, milyen feladatok várnak ránk az előttünk álló esztendőben.
Eredményes évet tudhatunk magunk mögött. Stabilizálódott a város költségvetése, nőttek adóbevételeink, több pályázatot is megvalósítottunk: közöttük közvilágítás-fejlesztést, multifunkciós ovisportpályát, érsekkerti fejlesztést. És nagy eredménynek tartom, hogy a humán szolgáltatások és a partnerkapcsolatok fejlesztésére is sikerült jelentős pénzösszeget nyernünk. Elindultak a Család és Karrierpont szolgáltatásai. Városüzemeltetési feladataink között is hosszú a lista, ami elkészült, talán a legjelentősebbek közé tartozik néhány rossz állapotban lévő utca burkolatfelújítása.
Számos sikeres kulturális rendezvényünk volt idén is, a Majális, a Szent Iván-éji mulatság, a Szent István Napok és a Paprikafesztivál rendezvénysorozata.
Idős polgárainkat tiszteletünk jeléül szép ünnepségen köszöntöttük és húsvétkor és karácsonykor egy jelképes összeggel támogattuk.
Az előttünk álló esztendő sem ígér számunkra könnyű és kényelmes utazást. 2019-ben sok pályázatot indítunk útra, melyek megvalósítása át fog húzódni 2020-ra és 2021-re is. Ezek között csak a legjelentősebbek: 150 fős új óvoda kialakítása a városközpontban, iparterület fejlesztés a volt laktanya területén, inkubátorház létrehozása a kezdő vállalkozásoknak, a Kalocsai Képtár kiállítóterének bővítése, vízparti közösségi ház kialakítása a Vajas-parton, a Dunán egy csónakház felépítése a vízen hozzánk érkezők fogadására.
És persze bízunk abban, hogy egyre közelebb kerülünk a Kalocsa-Paks Duna-híd megvalósításához, mely városunknak és a térség fejlődésének is új távlatokat nyithat.
Most így év végén és év kezdetén, az ünnepek órái elmúltával, a múlt számbavétele és a jövő fürkészése mellett figyeljünk a mára. A gazdasági fejlődés, az eredményes gazdálkodás, a szükséges anyagiak előteremtése mellett legalább akkora figyelmet és energiát kell fordítanunk az emberi kapcsolatokra. Ne csak az ünnepek alkalmából, hanem a hétköznapokon is figyeljünk egymásra. Családtagjainkra, szeretteinkre, a hozzánk közel állókra, barátra és szomszédra, de még a városunkba betérő idegenekre is. Legyünk empatikusabbak embertársaink iránt.
Csak ez teheti szebbé hétköznapjainkat és teheti erősebbé a közösséget.
Ezekben a napokban számtalan jókívánság hangzott és hangzik el. Köztük a leggyakoribb: Boldog új évet! És amikor szilveszter éjjelén összecsendülnek a poharak, felhangzik a Himnusz, elhangzanak a jókívánságok, olyankor az ember lelke megnő, úgy érzi abban a pillanatban, hogy belefér minden ember erényeivel, hibáival együtt, árad a szeretet, és mindenki bizakodik, hogy egy szebb, emberibb élet vár ránk az új évben.
Kívánom, hogy ezt az érzést őrizzék meg szívükben, annak a pillanatnak a varázsát, és egy pillanatra se feledjék, hogy ez csak rajtunk múlik.
Újévi köszöntőmet egy régen olvasott jókívánsággal szeretném befejezni: „Legyenek vidámak, mint a tavasz, tudjanak forrón szeretni, mint a nyár. Szívük legyen gazdag, mint az ősz, de lelkük, mint a tél, maradjon mindig hófehér.”
Kívánom mindenkinek, hogy terveik, vágyaik valósuljanak meg, kívánok mindenkinek békét a családjában, környezetében és a lelkében, kívánok mindenkinek, jó egészséget, boldogságot, az új esztendőben.
Dr. Bálint József Miklós
Kalocsa város polgármestere