Kiemelt programok

A város legjelentősebb rendezvényei.

Majális

Az évtizedes múltra visszatekintő majális 2009-től kezdve tematikus programokkal várja az érdeklődőket a város szívében található Érsekkertbe.

Fotó: Rimai Edit

Fotó: Rimai Edit

Minden esztendőben valamilyen érdekes téma köré fonódnak a rendezvény programelemei. Az utóbbi években county, rock & roll, és folk rendezvényelemeket elevenítettek fel majáliskor a szervezők.A tematikus programelemek mellett vidámpark, kirakodó-, és helyi termelők vására várta a helyszínre érkezőket.

Fotó: Rimai Edit

Fotó: Rimai Edit

Egyébként önmagában is igazi kikapcsolódást nyújt az a zöld fás környezet, melyet az Érsekkert kínál. A gyermekeknek szóló szabadtéri programok, illetve a régi idők majálisainak hangulata évről évre egyre több helyi és környékbeli látogatót vonz.
A Kalocsai Városmarketing Kft. 2012-ben felélesztette a régi idők hagyományát a májusfaállítást. Ebben az évben a város hatalmas májusfáját több száz kalocsai viseletbe öltözött táncos kísért végig Kalocsa főutcáján.

Pünkösdi Koncert

2012-ben immár XIX. alkalommal rendezte meg a város Kalocsa és kistérsége fúvószenekarainak találkozóját. Ilyenkor ünnepi koncerttel várják a szervezők pünkösd hétfőjén a város szívében a kikapcsolódásra vágyó közönséget. A fúvószenélésnek a huszadik század elejéig visszanyúló hagyománya van a Kalocsán.

punkosdi_koncert2011

A rendezvény helyszínét az utóbbi évek során a 48-asok tere adta. Minden évben különleges élményt nyújt az akusztikus térzene, a helyi és környékbeli fúvószenekarok előadásai. A hangversenyen a kisiskolás zenésztől a nyugdíjas katonazenészig számos tehetséges zenész vesz részt: Solton, Hartán, Kalocsán, Bátyán át Hajósig a régió fúvószenészeinek színe-java.

Sárkányhajó kupa

A Sárkányhajó Kupa, Kalocsa Város Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzatának (GYIÖK) főszervezésében, és a Bajai Sárkányhajó Club támogatásával, 2012-ben második alkalommal rendezték meg a Vajas csatorna belvárosi szakaszán.

sarkanyhajo_kupa

Az egyedülálló, ugyanakkor egyre népszerűbb sporteseményt minden év nyarának első hetében szervezi meg a helyi ifjúsági önkormányzat, ahol a 21 fős csapatokban szinte minden korosztály képviselteti magát.

Kék Madár Fesztivál

Lakatos György fagott művész által összeállított jótékonysági fesztivál programja sajátos célú és mindenképp kiemelt fontosságú Kalocsa Város programjai között, hisz a beteg gyermekek támogatása e rendezvény elsődleges célja.

kekmadar2012

A fesztivál több helyszínen zajló programsorozat, amely több mint húsz éves múltra tekint vissza. Az eddigi évek folyamán országos- és világhírű művészek és előadók tiszteletdíj nélkül vettek részt a június első napjaira szervezett fesztiválon, a teljesség igénye nélkül: Miklósa Erika, Zorán, Koncz Zsuzsa, Gryllus Vilmos, Kulka János, Quimby.

Szent Iván éji mulatság

Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Kalocsán évekig a néptánc bemutatók és az ezt megelőző felvonulás volt a fő program ezen a napon.

Fotó: Rimai Edit

Fotó: Rimai Edit

Az utóbbi néhány évben szabadtéri színházi műsorokkal és az ősi hagyománynak számító tűzgyújtással, tűzugrással, táncházzal, és könnyűzenei programokkal ünnepli meg Kalocsa ezt a napot.

Szent István Napok

„Kalocsa az ezer éves város” egyidős a magyar állammal, az itt lévő érsekséget 1001-ben alapította István király, melynek első érseke a királyi koronát hozó Asztrik apát volt. E történelmi múlt felelevenítésére és méltó megünneplésére legalkalmasabb programlehetőség Szent István király államalapítónk ünnepe.

Fotó: Rimai Edit

Fotó: Rimai Edit

A szervezők elsődleges célja az, hogy az elkövetkező években új, lendületes elemekkel kiegészítve mindenképp regionálissá, későbbiekben pedig országos hírű rendezvénnyé szeretnénk tenni ezt az ünnepet, hogy Kalocsa történelmi jelentőségét ezen keresztül is méltó helyre emeljük.

Kalocsai Paprikafesztivál

Kalocsa Város Önkormányzata a 2012-es évben már XXIII. alkalommal rendezte meg a Kalocsai Paprikafesztivált, mely a világhírű fűszernövény vagyis a sárközi ember „piros aranyának” ünnepe. A rendezvény fő célja, hogy a Kalocsai Paprikafesztiválra érkező közönség testközelből is megismerkedjen a paprikatermesztés hagyományával, a paprikás ételek utánozhatatlan íz harmóniájával, valamint azzal a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel, amely generációról-generációra szállva élő hagyománya nemzetünknek.

Fotó: Rimai Edit

Fotó: Rimai Edit

Szeptember harmadik hétvégéjén évtizedek óta a város legnagyobb eseményére készülnek a kalocsaiak, az utóbbi években új helyszínen, a Búzapiac téren zajlik a két napos fesztivál. A Paprikás Ételek Főzőversenye mára hazánk tíz legrangosabb gasztronómiai ékköve közé tartozik, melyen évről évre a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai zsűrije választja ki a legremekebb étkeket. A főzőverseny mellett ilyenkor folklórprogramok, kézműves vásár, paprika-, és helyi termelők vására, borutca, gyermek-és könnyűzenei programok, valamint sztárfellépők, és mindkét estén hajnalig tartó koncertek, és mulatság fogadják az érdeklődőket.

Karácsonyi forgatag

A Karácsonyi Forgatag 2012-ben már két helyen, a sétálóutcában illetve új helyszínként a 48-asok terén lesz, az adventi vásárt mindenképp új vallási, igényes képzőművészeti és egyéb fogyasztói vásár jellegűvé szeretné fejleszteni a Kalocsai Városmarketing Kft.

1_1

A helyi intézmények és szervezetek különböző prózai, zenei és színi előadásai, a kézműves karácsonyi vásár, a hagyományos gyertyagyújtás és élő Betlehem minden évben színes programlehetőséget kínál az ide látogatóknak. A Kalocsa és Betlehem közti testvérvárosi kapcsolat pedig csak tovább erősíti a karácsonyi rendezvénysorozat kultikusságát.

Duna Menti Folklórfesztivál

A fesztivál célját 1973-ban így fogalmazták meg: „A szélesen értelmezett Duna-vidék népei között kölcsönös megértés és barátság erősítése, a népművészet, zene, tánc kifejezés eszközeivel.” A fesztivál fórumot teremt a dunai népek hagyományokat őrző folklór együtteseinek, szólistáinak, népművészeinek, ahol baráti vetélkedésben népi kultúrájuk értékeit bemutathatják. A Duna Menti Folklórfesztivál Magyarország egyik legrégebbi, a régió legnagyobb fesztiválja. Először 1968-ban rendezték meg. Kezdetben Baja és Kalocsa városa irányította, majd Kecskemét és Szekszárd is a szervezők közé került. A találkozó háromévente került megrendezésre, és mindig nagy tömegeket vonzott. Minden alkalommal külföldi és magyar együttesek is részt vettek a több napos fesztiválon. A néptáncos rendezvényeket szakmai tanácskozások, illetve kiállítások is színesítették. Ezen programok lényege a kultúrák kapcsolatának építése. A legérdekesebb programok ilyenkor mindig a fesztiválszínpadon várják az érdeklődőket. Minden este éjszakába nyúló színvonalas néptánc műsor és népzene szórakoztatja a résztvevőket. A fesztivál leglátványosabb mozzanata a hagyományos menettánc, amely Kalocsa díszes főutcáján zajlik.

Fotó: Kopri

Fotó: Kopri

A 2009-es Duna Menti Folklórfesztivál eltért az előzőektől, hiszen a megszokott három év helyett a szervezők áttérnek az évenkénti rendezésre. Új elem lett az is, hogy nagyobb szerepet kapnak a szervezésben és a lebonyolításban Tolna megyei és Bács-Kiskun megyei települések. 2011-ben azonban ismét nagyobb változás állt be a Fesztivál életében, mivel több település visszalépett a részvételtől, így maradt Kalocsa és környéke. Ezen kívül még döntés született arról, hogy a XIX. Duna Menti Folklórfesztivál után ismét háromévente kerül megrendezésre eme nagy hagyománnyal és történelemmel rendelkező fesztivál, mely 2014-ben 20. jubileumát ünnepli majd.

Fotó: Kopri

Fotó: Kopri

A szervező Kalocsai Városmarketing Kft. a rendezvény kerek évfordulóján nagyszabású fesztivált kíván rendezni, visszahozni azokat a szakmai tanácskozásokat, minősítéseket, melyek újra méltó helyre emelnék a nagy múltú folklórfesztivált országos és nemzetközi szinten egyaránt. A szervezők terveik között szerepel az is, hogy a Duna melletti nagyvárosok táncegyütteseit szerepeltessék Kalocsán, a teljesség igénye nélkül: Pozsony, Bécs, Belgrád, Győr, Esztergom, Budapest, Paks, Baja és természetesen Kalocsa együtteseit, képviselőit is.

Jézus Szíve búcsú
Lectori salutem!

A Jézus Szentséges Szíve iránti tisztelet a kereszténységben ősi gyökerekre nyúlik vissza, az újkorban pedig különleges virágzásnak indult. Az egész világon épültek a Jézus Szentséges Szívének szentelt templomok, jelentek meg könyvek és folyóiratok, alakultak a Jézus Szívéről elnevezett szövetségek, társulatok és szerzetesrendek, terjedtek ájtatosságok, virágzott az imaapostolság, folytak az elsőpénteki szentáldozások, a Jézus Szíve litániák, a szentségimádások, a felajánlások. Az Egyház hivatalos liturgiájában is elnyerte méltó helyét ez az ájtatosság: Jézus Szívének ünnepét főünnepként üljük meg. Magyarországon is nagy hagyománya van ennek a tiszteletnek: jelesül Kalocsa az egyik fellegvára.
1860-tól, a jezsuiták kalocsai megtelepedésétől kezdve jelen van a város hitéletében. 1862-ben jegyzi a krónikás az első Jézus Szíve búcsút és körmenetet. Az azóta elmúlt több, mint 150 évben ezrével ülték meg a Szent István alapította érseki székhelyen a „főbúcsút”; a legszebb ruhában, a viseletben fejzve ki a ragaszkodást hit, egyház, magyarság iránt. De távolról is érkeztek búcsúsok a Kalocsai Sárközbe: kérni, vígasztalódni, megtisztulni, lélekben töltődni.

1_620

Minden ájtatossági formának van története, és állandó változásra van szüksége. Ennek egyszerű oka az, hogy bár Isten örök, és szeretete változatlanul örökké tart, a történelem alakul, és benne az emberek változnak. A Jézus Szíve-tiszteletnek is fejlődnie, alakulnia kell, hogy megfeleljen a mai emberek hiteles igényeinek. Kalocsán is bizonnyal változott a 150 év alatt a főbúcsú egyes eleme, de lényegében mindig ugyanaz maradt: ma is él a hívek lelkében, őrzik felbecsülhetetlen hagyományaik részeként, nem merült a feledés homályába. A Jézus Szíve-tisztelők jól ismert, Máté evangéliumában található mondata ébreszti az emlékezetet és hívja évente a búcsúsokat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhet hordoztok, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (11, 28-29) Gyönyörű mondás, sokat lehet, és kell elmélkedni róla. Spontán módon született e szövegből a jól ismert imádság is: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a te szíved szerint!”

2_620

Számtalan evangéliumi részlet őrzi Jézus legalapvetőbb viselkedését: odafordulását az emberekhez. Jézusnak ez a viselkedése az általa ismert mennyei Atya szívét követi, akinek szíve megesett a könyörgő szolgán, és elengedte egész adósságát. Amikor pedig az írástudók kritizálják Jézust, hogy miért áll szóba a bűnösökkel, azzal igazolja viselkedését, hogy elmondja az irgalmas apa példabeszédét, aki csodálatos, sőt megbotránkoztató szeretettel visszafogadja tékozló fiát. Ez Jézus „nyílt etikája”, amelyre szüksége van a XXI. század emberének. Ennek újra és újra megélésére nevel bennünket a Kalocsán idén 151-ik alkalommal megrendezendő Jézus Szíve búcsú. (Dr. Mészáros István, Szent Bölcsességről nevezett titeli prépost)