Lakossági felhívás közlekedésforgalmi rend változásáról

Tájékoztatjuk Kalocsa város lakosságát, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Érseki Hivatala által koordinált, a 2021-ben megkezdett felújítási munkálatai folytatódnak a Szentháromság téren. A beruházás kivitelezése három ütemben tervezett.

 

Az elkezdett munkálatok terv szerint, jó ütemben zajlanak, így megkezdődik a Szentháromság tér felújításának II. üteme. Jelenleg az ivóvízhálózat cseréje fog megtörténni. A folyamat újabb lezárással jár, de maximum 10 napot vesz igénybe.

 

A lezárás tervezett időpontja:

  1. március 10. napjától 2021. március 21. napjáig.

 

A lezárással érintett utak, utcák, terek:

  1. Kalocsa Szentháromság tér: Kossuth utca – Hunyadi utca közötti szakasza, valamint a Hunyadi utca 2. számú ingatlan előtti utcaszakasz.

 

Az ideiglenesen bevezetett forgalmi rend változását a kihelyezésre kerülő közúti jelzőtáblák segítik, az alábbiak szerint:

 

  • Mindkét zárási ponton (Szentháromság tér Kossuth utcai bejáratában, Hunyadi utca 2. sz. ingatlan előtt), fizikai korlát valamint „mindkét irányból behajtani tilos” közúti jelzőtábla kerül kihelyezésre
  • A Szentháromság tér Kossuth Lajos utcai bejáratában, az Asztrik tér irányába mutató „kötelező haladási irány jobbra” közúti jelzőtábla segíti a közlekedési forgalmat.
  • A Szentháromság tér Kossuth utcai bejáratában, a Szent István király út irányában „mindkét irányból behajtani tilos” közúti jelzőtábla kerül elhelyezésre.
  • A Plébánia köz – Hunyadi utca kereszteződésében, a Plébánia köz forgalmára vonatkozó „kötelező haladási irány balra” közúti jelzőtábla ideiglenesen hatályát veszti, letakarással lesz érvénytelenítve erre az időre.
  • A Hunyadi utca – Plébánia köz kereszteződése után, a Hunyadi utcára, a Szentháromság tér irányába haladó forgalomra vonatkozóan, „zsákutca” közúti jelzőtábla kerül kihelyezésre.

A Szentháromság téren elvégzendő feladatokról, a további ütemek megvalósítási folyamatáról, valamint az ahhoz szükséges forgalmi rend kialakításáról, a kivitelezés előre haladásának függvényében a későbbiekben fogunk tájékoztatást adni.

 

Kérjük a lakosság megértését és türelmét, bízva abban, hogy rövidesen ismét akadálymentesen igénybe vehetjük és használhatjuk a város egyik legpatinásabb közterületét.

 

Tisztelettel:

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

 

1.sz melléklet