Laktanya, ipari park és repülőtér! Három dolog is Kalocsa mellett szól!

Kalocsa és Paks városa közelebb van egymáshoz, mint valaha. Ezt a közeli kapcsolatot együttműködési megállapodás aláírásával is megerősítették polgármestereik a XXVII. Paprikafesztiválon. Hogy mi céllal köttetett a megállapodás, és mit jelent ez Kalocsa számára? Erről Dr. Bálint József polgármester tájékoztatott bennünket.

„E szerződés fontos megállapodás Kalocsa életében, hiszen a Paksi Atomerőmű bővítésére hatalmas beruházással készül a magyar állam, mely befektetésbe a Duna bal-, azaz kalocsai oldalát is bevonni szándékozik a jövőben. Paks város a fejlesztésekkel járó logisztikai feladatokat egyedül ellátni nem lesz képes, hiszen lesz olyan időszak az építkezésben, amikor egyszerre mintegy tízezer munkást kell elhelyezni és ellátni a környéken.

A kalocsai laktanyában 2300 embert helyezhetük el, akik élelmiszerellátást és szórakozási lehetőségeit is a város biztosítja majd. Így enyhíthetjük Paks logisztikát érintő nehézségeit, s egyben erősíthetjük városunk paksi befektetésben való részvételét is.

Ahhoz, hogy az együttműködés működőképes lehessen a két város között, szükséges azok kapcsolatrendszereinek összefogása is, melynek fontos lépése a most aláírt megállapodás.

A Paks II-t érintő beruházásokon túl a magyar kormány döntött a Kalocsa-Paks Duna-híd megépítéséről is, mely ugyan közvetlenül nem kapcsolódik az erőmű építéséhez, közvetve mégis annak ügyét szolgálja. A híddal a két város közötti távolság 75-ről 8 kilóméterre csökken majd, megkönnyítve ezzel a más városokban megszálló munkások Paksra jutását.

Azon cégek pedig, akik az építkezésben logisztikai feladatokat látnak el, Kalocsára települhetnek. A kalocsai repülőtér például kitűnő lehetőséget nyújthat eszközeik tárolására. Velük fejleszteni lehetne a város ipari parkját is, s így új munkahelyekkel gazdagodhat Kalocsa az elkövetkező években” – Dr. Bálint József polgármester.