Megújul a Bem utcai szociális otthon

A KEOP-5.5.0/A/12-2013-0172 az. sz., „Épületenergetikai fejlesztés Kalocsán” c. projekt által a Zöldfa utcai és a Csokonai utcai óvodák, valamint a Szent István Gimnázium felújítása során az 530 millió forint összköltségű pályázatból közel 75 millió forint szabadult fel.

A Szent István Gimnázium héjazatcseréjét – az előzetes tervekkel ellentétben – mégsem lehet az épületenergetikai projektben megvalósítani, így a keletkezett 75 millió forintnyi összeg egy újonnan beemelendő helyszín fejlesztésére fordítható. A Szent István Gimnázium héjazatcseréjére újabb pályázati források felkutatása szükséges, hiszen az épület mihamarabbi tetőfelújítást igényel.

Megvizsgálva az önkormányzat épületeinek állapotát, a felhasználható forrás mértékét és a pályázati feltételeket műszaki és gazdasági szempontból egyaránt a Bem utcai szociális otthon épülete bizonyult a legmegfelelőbb választásnak.

Bem utcai szoc otthon

Amennyiben a Képviselő-testület elfogadja, a jövőben megújulhat a Bem utcai szociális otthon is. A korábbi közbeszerzési eljárások eredményeként beérkezett, a tervezetthez képest lényegesen alacsonyabb ajánlati- és vállalási áraknak köszönhetően az otthon új nyílászárókat és homlokzati szigetelést kap, valamint a világítási rendszer korszerűsítésére is sor kerülhet.