Milyen legyen Kalocsa jövője?

Alakítsuk ki együtt településünk új jövőképét!

kalocsa-jövöjeEgy város élete, problémái és lehetőségei folyamatosan változnak, így időnként szükségessé válik a felülvizsgálat, a céloknak a megváltozott körülményekhez való igazítása. Erről hozott döntést Kalocsa Város Önkormányzata, így 2015 első félévében felül kívánja vizsgálni a meglévő Integrált Városfejlesztési Stratégiáját.

Miért fontos ez most? Az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a város életét befolyásoló külső körülmények, a különböző támogatási rendszerek. Szükséges újragondolni a megoldatlan problémákat, és az arra adható válaszokat. Új kitörési pontokat kell keresni, amelyek lehetőségeket jelentenek a Kalocsán élők, dolgozók és vállalkozók életének, és működési feltételeinek javítására.

Az Önkormányzat Képviselő-testülete – a Belügyminisztérium szakmai segítségnyújtásának igénybevételével – elhatározta, hogy külső szakcégek bevonásával felülvizsgáltatja a település jövőképét meghatározó városfejlesztési dokumentumait.

A változás mindig új kihívás elé állít minket, amit meg kell tudnunk oldani, és amire reagálni kell. A város Képviselő-testülete hiszi, hogy ezt akkor tudja a leghatékonyabban megtenni, ha az új célok és a megoldandó feladatok meghatározásában a város lakosságával, vállalkozóival, civil szervezeteivel együtt tud működni, és ez a együttműködés a tervezési folyamat végére a közösen meghatározott jövőkép megvalósításában is megmarad.

Célunk, hogy a stratégiában meghatározott jövőkép ne csak a fizikai élettér, és az életkörülmények fejlesztését jelentse, hanem a település közösségének fejlődésével is járjon. Fent kell tartanunk a hagyományokat a kulturális értékeinket, hogy Kalocsa sok év múlva is egy olyan város lehessen ahol megfelelő feltételek között lehet élni, és amelyet szívesen hagynánk gyermekeinkre, unokáinkra.

Ehhez hosszú távra, előre kell tekinteni, és közösen, felelősen kell tervezni. Ebben a folyamatban kérjük az Önök aktív támogatását, véleményük és észrevételeik kifejtését, mely alapot fog képezni a város jövőjének megfogalmazásában.

A széleskörű nyilvánosság biztosítása érdekében a tervkészítés fázisairól, a keletkezett dokumentumokról a város honlapján tájékozódhatnak. (www.kalocsa.hu/ gazdaság/Fejlesztési Rendezési Tervek/ Integrált Településfejlesztési Stratégia)

Véleményeiket- észrevételeiket várjuk a varos@kalocsa.hu, vagy a Kalocsai Polgármesteri Hivatal, Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály 6300 Kalocsa, Szent István király utca 35. címre.

Legyen tehát olyan Kalocsa, mint amilyennek közösen szeretnénk! Az eredményes közös munka reményében, előre is köszönöm a segítségüket.

Dr. Bálint József Miklós
polgármester