Június 21-én, szombaton az idén a Mol Magyar Kupát nyert, és az NBI-es bajnokság harmadik helyezettje, a Paksi FC futball csapat érkezik Kalocsára a megújult labdarúgó-pálya avató mérkőzésre, amelyen az ellenfél természetesen a hazai, ANDA Kalocsa FC lesz.
Ebből az alkalomból Kohány Gábort, a Kalocsai Futball Klub elnökét kérdeztük a tudnivalókról, aki a következőket mondta el:
A hivatalos pályaátadó ünnepségre június 21., szombaton 10.30-kor kerül sor. Először dr. Bagó Zoltán polgármester ünnepi beszédét hallgathatják meg az érdeklődők, majd Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Igazgatóságának igazgatója köszönti a futballistákat, szurkolókat, közönséget. Az ünnepi gondolatok után a teljesen megújult pályát Ernő atya áldja meg. Szabó Vilmos kalocsai születésű, egykori játékos, jelenleg az MLSZ eseményszervezési osztályának vezetője is emeli részvételével az ünnepséget. A nemzeti színű szalagot dr. Bagó Zoltán, Losonczy László, András Csaba (az ANDA Kft tulajdonosa) és jómagam fogjuk átvágni.
Tizenegy órakor kezdődik a Paksi FC – ANDA Kalocsa FC barátságos mérkőzés, a paksi oldalon kiemelve olyan játékosokkal, mint Böde Dániel, Szappanos Péter (kapus), vagy Osváth Attila. Kalocsai részről nem emelnék ki senkit, az egész csapat felkészülten, teljes erőbedobással fog pályára lépni, úgy gondolom, méltó ellenfelei lesznek a kupagyőztesnek.
A barátságos találkozón a megújult center pálya és a megszépült környezet várja a sportolókat és a közönséget. A beruházás egy TAO pályázat útján valósult meg, a munkálatok során egy 47 szórófejes öntözőrendszerrel ellátott új játéktér lett kialakítva, melyhez egy víztározó is épült, amelyet külön vezérlőegység irányít. Továbbá egy 200 fős, mobil lelátó került elhelyezésre, 400 nm parkoló lett új térburkolattal ellátva, valamint a pálya körül a korlát csere is megtörtént 400 méteren.


Az Önök kényelmét figyelembe véve a szombati nap folyamán a büfé folyamatosan fog üzemelni, a kisgyerekek az ugrálóvárban ingyen tombolhatják ki magukat, valamint arcfestésért is sorban lehet állni!

