Rekordösszegű, 8,1 milliós jótékonysági bevétellel zárult a XXXIII. Kék Madár Fesztivál– Minden idők egyik legsikeresebb Fesztiválja ért véget vasárnap.
-A jótékonyságnak ugyan nincs mérőszáma, de most mégis van: 8,1 millió forint, rekordösszegű jótékonysági bevétellel zárult a XXXIII. Kék Madár Fesztivál háromnapos programsorozata. Köszönet mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta, hogy ez a közösségformáló, közösséget erősítő rendezvénysorozat megvalósuljon – mondta Tóth Dániel, a Kék Madár Fesztivál egyik szervezője, kitűző felelőse, miután a Fesztivál vasárnapi záró koncertje, a Szent István Filharmonikusok hangversenye a Szent István király templomban Záborszky Kálmán vezényletével, Lakatos György fagottművész, a Kék Madár Fesztivál atyja közreműködésével véget ért.
Azt már az első napon sejteni lehetett, hogy idén különleges érdeklődés övezi Kalocsa legnagyobb kulturális, művészeti és szórakoztató fesztiválját, de hogy a koncertek ekkora érdeklődést váltanak ki, ezrekben mérhető látogatottságot generálnak, az még a kezdetek óta kitartó szervezőket is meglepte.
A pénteki erős kezdés után a Fesztivál fősodrába leginkább idén is a szombati programelemek tartoztak. Mint beszámoltunk róla, egy időbe ennyi ember még soha nem gyűlt össze a Sétálóutcában, mint amennyit a Punnany Massive vonzott oda. A felvételekből most már látszik, hogy a látogatók száma akár a kétezer főt is meghaladhatta.
Vasárnap délelőtt a mindkét napon sikeresnek mondható kézműves mesterek vására és bemutatója, a gyerekeknek szóló szabadtéri játékok vitték a prímet, ebéd előtt pedig Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák koncertje nyújtott különleges zenei élményt.
Talán a 16 órai kezdés, az élő közvetítés lehetett az oka, hogy a Honeybeast koncertjének látogatottsága némiképp a Punnany Massifé alatt maradt, de azért az egyik legismertebb számuk, A legnagyobb hős elhangzásakor a nézőszám az ezer főt is meghaladhatta.
Bármennyire is szívesen fogad a Szent István király templom nagy zenekarokat, a Szent István Filharmonikusok vasárnap 19 órakor kezdődő koncertjének többek véleménye szerint mégis inkább a Főszékesegyházban lett volna a helye.
A 28 hegedű, 8 brácsa, 9 cselló, 6 bőgő, 16 fa – és rézfúvós hangszer, ütőhangszerek művészi megszólaltatói még csak – csak elfértek az oltár előtti térben, de a templomot zsúfolásig megtöltő közönség egy része a templom bejáratában, a saját magával hozott székre ülve, sajnálatosan magát a látványtól megfosztva élvezhette az egyébiránt kifejezetten a szakrális térbe illő zenét: Mozart: Requiem-jének és Egil Hovland: Agnus Dei op. 167. művének nagyzenekari megszólaltatását.
A kiváló művészek közül a kalocsai közönség szívéhez legközelebb Lakatos György fagottművész, a Kék Madár fesztivál atyja, a város díszpolgára állt, aki ezúttal a zenekar két fagottosa mellett volt részese a kitűnő művek vastapssal elismert mesteri előadásának.
A rendezvény szervezői közül, Lakatos György és Tóth Dani a fesztivált követően összefoglalták az elmúlt három nap eseményeit, és köszönetet mondtak mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta a program megvalósulását.
A jótékonysági programsorozat idén minden eddiginél nagyobb sikert aratott, hiszen összesen 8,1 millió forint gyűlt össze, ami új rekordot jelent a fesztivál történetében. A szervezők szerint különösen felemelő érzés volt látni, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az adományozásban, és mind több gyermek csatlakozik a rajzpályázathoz is – ez pedig megerősíti őket abban, hogy érdemes folytatni a megkezdett munkát.
Ez olyan, mint a főzés, összevágsz mindent és megfőzöd, majd amikor a család, a vendégek jót ettek, el kell mosogatni, ami már nem esik olyan jól – Elképesztő csapatunk van, a KIKK csapata, Madura Tünde vezényletével, a Liszt Ferenc AMI Fehérvári István igazgató és sok önkéntes, akik hozzájuk tartozik, viszik a padokat, mosolyognak nevetnek, nincs egyetlen unott vagy flegma arc.
A szeretetnek ugyan nincs mérőszáma, de ez most valahogy mégis az, a 8,1 millió forint rengeteg kéz, gondolat, mely erős közösséget épít.
Zsiga Ferenc
- Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák
- Lakatos György fagottművész
- Korniss Péter fotóművész beszélgetőtársa, Bősze Ádám
- Fesztivál Kórus dr. Lakatos Istvánné Klári néni vezényletével
- Punnany Massive