„Tanuljunk idegen nyelveket!” – projektnyitó a Dózsában

Bajai Szakképzési Centrum május 21-én tartotta a Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában „Tanuljunk idegen nyelveket!” – című projektjének ünnepi nyitórendezvényét.

A projektet Valterné Pataki Gabriella főigazgató és Fekete Antal tagintézmény vezető mutatta be részletesen. A rendezvényen az intézmény diákja, Benedek Viktória énekelt.

A Bajai Szakképzési Centrum „Tanuljunk idegen nyelveket” című projektjének megvalósítására 105 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A támogatást 700 fő idegen nyelvi képzése mellett pedagógus továbbképzésre, elektronikus idegen nyelvi tananyag kidolgozására, és minden tagintézményében nyelvi labort kialakítására fordíthatja a Centrum.

A GINOP-6.1.3-17-2018-00018 azonosítószámú projekt megvalósítása során a Bajai Szakképzési Centrum 700 fő részére biztosít ingyenes 120 órás angol, illetve német nyelvi képzést a Centrumhoz tartozó járásokban élő, 16-65 év közötti lakosság számára. A nyelvi képzések a Szakképzési Centrum tagintézményeiben Baján és Kalocsán valósulnak meg.

A „Tanuljunk idegen nyelveket!” című projekt közvetlen célcsoportja a 16 év feletti, a Bajai Szakképzési Centrum intézményeiben tanuló, Bács-Kiskun megye területén élő lakosok, akik idegen-nyelvi készségekkel nem, vagy alacsony szinten rendelkeznek.

A lakossági képzéseken kívül a projekt célja a Szakképzési Centrum fejlesztése, a minőségi nyelvi képzésekhez szükséges infrastruktúra és szakmai háttér, módszertan kialakítása. A 105 millió forint európai uniós támogatás segítségével a nyelvi képzéseken kívül digitális idegen nyelvi tananyag kidolgozására is sor kerül. Valamint a fejlesztés eredményeként a Szakképzési Centrum mind az 5 tagintézményében nyelvi labor kerül kialakításra. Az infrastrukturális fejlesztések lehetővé teszik, hogy a Centrum mind a pályázat megvalósítása során, mind pedig a későbbiekben modern környezetben képezhesse tanulóit, támogatva ezzel a Digitális Oktatási Stratégiában leírtak megvalósulását.

A támogatásnak köszönhetően a Bajai Szakképzési Centrum nyelvtanárai továbbképzésen vehetnek részt, melyeken korszerű nyelvoktatási technikákat és módszertani útmutatásokat sajátíthatnak el. A nyelvtanárok szakmai kompetenciájának fejlesztésével a tagintézményekben folyó oktatás színvonala is emelkedni fog.

A projekt várható befejezése 2020. december 31.