Újabb diákcsapat Kalocsán testvérvárosunkból, Kirchheim unter Teckből

Szombat délután érkezett Kalocsára testvérvárosunk, Kirchheim unter Teck 16 diákból és 2 kísérőből álló csoportja. A Freihof Realschule diákjait október 13-án délelőtt Dr. Bálint József fogadta a Városháza dísztermében.

Kertv 1

Polgármester úr mesélt a gyerekeknek Kalocsa történelméről, hagyományairól és arról is, hogy a két város testvérvárosi kapcsolata egészen 1990. május 5-ig nyúlik vissza. Dr. Bálint József az akkor megkötött szerződést 2015. május 9-én, az Európa napon erősítette meg Kirchheim unter Teck főpolgármester asszonyával, Angelika Matt–Heideckerrel.

Kertv 2

A polgármester hangsúlyozta, mennyire fontos lehetőség a nyelvet tanuló gyerekeknek, hogy vendégül láthatják németül beszélő társaikat, és hogy majd ők is ellátogathatnak Kircheim unter Teckbe. A tanuláson túl pedig megismerhetik egymás kultúráját, szokásait is, így mindenki élete gazdagabb lehet a cserediák program által.

Kertv 3