Újabb multifunkciós ovi sportpálya épül idén városunkban

A Zöldfa utcai óvoda után idén a Csokonai utcai óvoda is bővülhet egy multifunkciós ovi sportpályával. 2018. december 20-án érkezett be a városunk pályázata az Ovi Sport Közhasznú Alapítványhoz, és rekord gyorsasággal , január 11-én érkezett a jó hírrel az email, a pályázatot befogadták, kedvező elbírálásban részesült, a támogatási szerződés megkötése folyamatban van.

Ugyanaz a koncepció, mint a Zöldfa utcai pályánál: multifunkciós, 6×12 méteres, hálóval borított, műfüves pálya kerül kialakításra a Csokonai utcai óvoda területén. Ugyanúgy érkezik hozzá eszközkészlet, és a gyerekekkel foglalkozó, a pályát használó pedagógusok pedig képzésben részesülnek.

Ez a pályázat is TAO forrásból kerül megvalósításra, 4,5 millió forintos önerő mellett 15 milliós fejlesztés valósul meg.

Kalocsának a helyszínt kell kijelölni az óvoda területén, valamint a pálya alatti terepet előkészíteni: gyökérzetet, növényzetet  eltakarítani a helyszínről.

Tervek szerint 2019-ben ez a pálya átadásra is kerül.