Újévi köszöntő

Eljött a 2022-es év első napja. Ahogy mondani szokás új év, új kihívások. Nekünk pedig mennünk kell tovább, és hinni abban, hogy van miért küzdenünk!

A 2021-es év értékelése vegyes érzéseket vált ki bennem, hiszen rengeteg fejlődésen ment keresztül városunk, ami örömteli számomra, de ebben az évben ezek különösen nehéz feladat elé állítottak mindannyiunkat!

Úgy gondolom, rengeteg kihívás megoldásra került, két jelentős beruházásra is pontot tettünk a 2021-es évben: az óvoda-, és iparterület-fejlesztésre is. Bár még mindkettő forráshiányos volt, de végül egyedi kormánydöntéssel sikerült megszereznünk a hiányzó 138 és 118 millió forintot, és folytatódhattak a fejlesztések. Az új óvodánk így el is készült, február végén már beköltözhetnek a gyerekek. Az idei év kihívása pedig a következő 75 férőhelyes óvoda kialakítása lesz!

Bölcsődénk is folyamatosan fejlődik, 2021 tavaszán átadtuk az új 12 férőhelyet, és már újabb fejlesztésre nyert támogatást városunk, ezúttal a bölcsődei konyha megújítására!

Ennek az évnek a sikerei közé írható a 250 milliós szociális városrehabilitációs fejlesztés is! Ennek keretében szegregációs terület fejlesztésére nyílik lehetőség, mely az elkövetkező hónapokban kezdődik majd el, és a leszakadó városrészek fejlesztése valósulhat meg!

A 2021-es év végéhez közeledve újabb jó hírrel gazdagodhattunk, hiszen a Kisvárosi programcsomag keretein belül Kalocsa újabb 250 millió forint pályázati összeggel lett gazdagabb, melyből a köztemető kápolnájának és környékének felújítása, és a Csajda kertben, egy rég várt, és sokak által igényelt közösségi és játszótér fejlesztése valósulhat meg 2022-ben!

Sok munka van a hátunk mögött, de az eredmény is lassan beérni látszik! Az elmúlt évben azonban a legnagyobb feladatot a közösségi élet újra élesztése adta, hiszen több hónapos bezártság volt a hátunk mögött. Bár a mai napig korlátozások között kell éljünk, úgy gondolom az elmúlt hónapokban Kalocsához méltó, színes és magas színvonalú programokkal sikerült a lakosság számára kedveznünk! A folyamatosan változó szabályozások és korlátozások nehéz helyzet elé állítottak minket, ennek ellenére, úgy gondolom az elmúlt év színes, és bővelkedő volt Kalocsa számára! A Paprika Fesztivál kistestvéreként, de sikerült megszerveznünk az Érsekkertben a Paprika Pikniket, melynek kiegészítő elemeként, új, de annál kiválóbb helyszínként a repülőtéren a Halott Pénz koncertjét élvezhette közel hatezer ember! Az Érsekkertben pedig országos színvonalú programok szórakoztatták az arra látogatókat ebben a három napban! Az idei adventi programsorozat is rendkívül tartalmasra és színvonalasra sikerült, így azt gondolom ebben az évben szórakozásra, kikapcsolódásra városunk rengeteg lehetőséget adott számunkra! 

Kalocsa ezeréves város, nagy történelmi múlttal. A célunk pedig az, hogy ehhez méltó legyen a jövő is! Ahhoz, hogy ezt elérjük, még sok a teendő, de jó úton haladunk, és az épülő Duna-híd, a Paks2 beruházás új lendületet ad városunk, és a térség gazdasági életének is!

Összegzésül, búcsúztassuk méltón az elmúlt évet és köszöntsük reményekkel telve, együtt az Új Évet! 

Kívánok mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag Újesztendőt. Remélem, mindenki számára elhozza a várt lehetőségeket, és engedi terveink, álmaink megvalósítását! Kívánok mindenkinek jó egészséget, sok erőt és kitartást! 

Hajrá Kalocsa!

Dr. Filvig Géza
Kalocsa Város Polgármestere