ÜNNEPÉLYES BEIKTATÁSI CEREMÓNIÁN TETTEK ESKÜT A GYIÖK ÚJ KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK TAGJAI

Március 13-án, délután a Polgármesteri Hivatal dísztermében került sor a 2018. évi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati választások záró eseményére, az ünnepélyes beiktatási ceremóniára. Az ünnepségen elsőként Mezey Gabriella ifjúsági referens köszöntötte az egybegyűlteket, és emelte ki mindazok munkáját, akik segítették a gyerekeket az elmúlt egy hónapban. Ezt követően Kovács Bertilla leköszönő ifjúsági polgármester mondott beszédet, átadva a stafétát az új ifjúsági polgármesternek.

A ceremónián Szabó Balázs, a Gyermek, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke ismertette a választás eredményeit, majd Lakatos Melinda alpolgármester adta át a beiktatott képviselők és az ifjúsági polgármester megbízóleveleit.

Az eskütétel után Lakatos Melinda alpolgármester is köszöntötte a megjelenteket, majd Sári Gergő, a GYIÖK új ifjúsági polgármestere mondott székfoglaló beszédet, biztosítva a megjelenteket, hogy munkával és csapatépítéssel egybekötött két év előtt állnak. Ezután megnyitotta az önkormányzat alakuló ülését, melnyek egyetlen napirendi pontja az alpolgármester személyének megszavazása volt. Az alpolgármester Sári Gergő jelölésével és a képviselő testület egyhangú döntése értelmében Szeitz Anna lett.

A 2018. évi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat képviselő testülete:

Korsós Odett – Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskola

Bessenyei Réka – Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskola

Holló Bianka – Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Tagiskola

Pécsi Martina – Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Tagiskola

Kovács Hanna Rita – Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola

Gyüre Gréta – Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola

Barakonyi Anna – Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola

Rácz Dominika – Nagyasszonyunk Katolikus Általános Iskola

Szűcs Bence – Szent István Gimnázium

Nyárádi Vivien – Szent István Gimnázium

Erdei Laura – Bajai Szakképzési Centrum Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Rigó Loretta – Bajai Szakképzési Centrum Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Pásztor Bettina – Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Kovács Kíra – Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Moravecz Vivien – Nagyasszonyunk Katolikus Gimnázium

Szeitz Anna – Nagyasszonyunk Katolikus Gimnázium

Sári Gergő – Ifjúsági polgármester

 

Gratulálunk az új testület tagjainak, és sikeres közös munkát kívánunk!