Városunkban énekelt a Hongkongi Gyerekkórus

2015. július 29-e délután Kalocsán vendégeskedett a világ egyik legnagyobb gyermekkórusa.

Hongkongi-Gyerekkórus-5

A Kathy Fok vezette Hongkongi Gyerekkórus 57 tagjával 2015. nyarán európai turnén vesz részt, így lehetett városunk is e különleges zenei és kulturális élmény részese. Az 1969-ben alapított kórus közhasznú non-profit szervezetként kiemelt szereppel gondozza az Hongkongban élő gyerekek művészeti nevelését. Évente számos külföldi meghívásnak tesznek eleget, a béke és a szeretet üzenetét hirdető gyerekek pedig több nemzetközi elismerésben is részesültek az elmúlt években.

Hongkongi-Gyerekkórus-4

2006-ban jártak már Magyarországon, amikor a Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál közönségdíjasai lettek. Helyi támogatók igyekezetének köszönhetően Kalocsa a négy magyarországi turnéhelyszín harmadik állomásaként fogadta a Hongkongi Gyerekkórust. A kórus tagjai megismerkedtek városunk nevezetességeivel, majd a Negyvennyolcasok terén 17 órai kezdettel ingyenes koncertet adtak a kalocsaiak tiszteletére. Az esemény a Hagyományőrző Néptánc Egyesület táncosainak bemutatójával és dr. Bálint József polgármester köszöntőjével kezdődött.

Hongkongi-Gyerekkórus-6

A kórus közismertismert dalok mellett feltörekvő hongkongi szerzők műveiből is énekelt. Turnéjuk alatt más ázsiai zeneszerzők alkotásait is előadták, bemutatva ezzel saját kultúrájuk egy darabkáját az európai nézőknek. Különleges meglepetésként elénekelték Kodály Zoltán „Túrót eszik a cigány” című zeneművét is magyar nyelven. A koncert a néptáncosok és a gyerekek közös táncával zárult.

A kórus utolsó magyarországi fellépése 31-én, pénteken Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában lesz.

Hongkongi-Gyerekkórus-7