Vidéki Nők Napja – immár másodszor Kalocsán

Nők a családban és a munkahelyen című pályázat részeként immár másodszor rendezi meg a Magyar Női Unió a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár CSAK Pontjával közös projekt keretében a Vidéki Nők Napját. A pályázat központja a Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár, konzorciumi partnerek a Magyar Női Unió és az Együtt Európáért Alapítvány.

A pályázat lényege és célja, hogy a nők munkába állását segítse a család és a munkahely összehangolásával. Ennek egy része a Vidéki Nők Napja, melynek programjai felhívják a figyelmet a nők szerepére az egészséges vidéki élet kialakításában, összehozva különböző partnereket, hogy tanuljanak egymástól, tárják fel a problémákat, és a nemzetközi szinten is jól bevált gyakorlatokkal segítsék a vidék fennmaradását, a biztonságos élelmiszer előállítást és a nőket, mint a család alappilléreit.

Dr.Magóné Tóth Gyöngyi, a kulturális központ igazgatója köszöntötte a résztvevőket, és adott rövid tájékoztatást a Kalocsai Család- és Karrierpont működéséről, programjairól, majd dr. Filvig Géza, Kalocsa polgármestere beszélt arról, hogy bár a mai korban sok család nem engedheti meg magának, hogy a nők ne vállaljanak munkát, de nagyon örül annak a szemléletváltásnak, hogy egyre több munkahely segíti a családokat abban, hogy a nők össze tudják hangolni a családban és a munkahelyen betöltött szerepüket.

– Saját tapasztalatból is tudom, hogy nem jó az, ha egy nő élete csupán arra korlátozódik, hogy gyermeket pelenkáz, etet, és kiszolgálja a családot, fontos, hogy ki tudjon mozdulni, programokon vegyen részt, vagy például egy családbarát munkahelyen dolgozzon. De mivel ők a család alappillérei, összetartói, fontos, hogy segítsük őket abban, akár ilyen rendezvényekkel is, hogy lehetőséget találjanak ezek összehangolására. Valamint közvetítsük a munkáltatók és munkatársak felé is azt az üzenetet, hogy kisgyermekes kollégájukkal segítőkészek és megértők legyenek. Bízom benne, hogy a pályázat lejártával is tovább lehet vinni ezeket az értékes programokat – mondta dr. Filvig Géza polgármester.

Mészáros Mónika Alíz, a Magyar Női Unió képviseletében tolmácsolta elnökük, Batthyány-Schmidt Margit üzenetét, melyben fontosnak nevezte a vidéki képzett nők száma növekedését, a fiatalok bevonását ilyen programokba, a nemek foglalkoztatásbeli különbözőségeinek csökkentését. Kihangsúlyozta öt sarokkő fontosságát: az első az istenhit, a második a család, a harmadik a nemzet, a negyedik a föld és az ötödik a kisközösségek, ezt szeretnék erősíteni, ez az értékrendjük, ezért dolgoznak. A polgármester szavaihoz kapcsolódva ő is kifejezte annak fontosságát, hogy a pályázatok lejártával ezek a CSAK pontok tovább működjenek, önellátók és önfenntartók legyenek.

A kétnapos kalocsai rendezvény számtalan programot kínált. A Hagyományőrzők Házában a kalocsai népművészet és hagyományok bemutatására került sor, de meghívott vendégként a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének tagjaival interaktív beszélgetés volt hagyományokról, ízekről, szokásokról, mely közös főzéssel és kalocsai és erdélyi ízek kóstolásával zárult.

Több mint száz óvodás – óvónők és szülők kíséretében – vett részt Mihályi Réka Masni és Pocó gyerekkoncertjén, mely szintén a program része volt.

Egy felvidéki kézműves, Viola Melinda pedig egy workshop keretében mutatta be, hogyan lehet hulladékból ékszert, használati tárgyakat készíteni.

A kétnapos program kísérőrendezvénye volt a kézdivásárhelyi egyesület babakiállítása és ingyenes smink- és frizura tanácsadás és készítés.

(További fotók a rendezvényről a www.kalocsa.hu oldalon)