XIII. Kalocsa Art Megynyitó a Városi Galériában

Április 15-én 17 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődött a XIII. Kalocsa Art kiállítás a Városi Galériában.

Az először 2004-ben létrejött tárlat az elmúlt tizenhárom év alatt évente várta a kalocsai- és a Kalocsai járás képzőművészeinek pályamunkáit. A megmérettetésre bárki jelentkezhetett, a műveket pedig egy – az alkotók által egymás közül kiválasztott – négytagú zsűri bírálta el. Az ötödik zsűritag ez évben is Tamás Eszter volt a szervező Viski Károly Múzeum képviselőjeként.

DSC_0178

A megnyitón Kiss István művésztanár méltatta a kiállítást és annak alkotó közösségét beszédében.

Idén 25 művész munkái láthatóak a Galériában. Ez alkalommal is vannak olyanok, akik először mutatják meg alkotásaikat a Kalocsa Art kiállításán. Kerekes Jenőné, Pesztalics Márta és Krisztián Nóra műveit első alkalommal csodálhatják meg az érdeklődők.

2016-ban is gazdára talál egy közönségdíj majd, melyet június 25-én adnak át a Viski Károly Múzeum „Múzeumok Éjszakája” rendezvényén. Tamás Eszter művészettörténész köszöntőjében arra bíztatta a kiállításra látogatókat, hogy a tárlat végéig szavazzanak a számukra legkedvesebb alkotásokra.

A megnyitón közreműködött a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola is. Fuvolán játszott Balatoni Marcell, zongorán kísérte Filus Mónika.

DSC_02133

Baranyai-Tóth Éva, Dulinafka Gábor, Horváth Róbert, Hubert László, Kákonyi Ildikó, Kerekes Jenőné, Kiss Ernő, Kiss István, Kovács Norbert, Kőrösi Tamás, Krisztián Nóra, Lakatos Ervin, Látó Endre, Megyesné Bajor Magdolna, Nagy-Balogh Györgyi, Németh Mária, Novák Tibor, Pesztalics Márta, Pintér Péter, Ranga Tibor, Szörényi Tamás, Tóth Árpád Imre, Török Ferenc, Ummenhoffer Pál és Viczay Lajos alkotásai június 5-ig tekinthetők meg hétfő kivételével naponta 10-12 és 14-17 óra között a Városi Galériában.