XXX. Kalocsai Paprikafesztivál – 2019. szeptember 13-14. – kalocsai csapaté mindkét fődíj

Az idei, jubileumi, XXX. Kalocsai Paprikafesztivál programhelyszíne idén is az Érsekkert volt, ahol három színpadon zajlottak a programok péntek délutántól szombaton éjszakáig, valamint az Érsekkerthez vezető sétányon-parkolóban, valamint a park árnyas fái alatt rotyogtak a bográcsokban a finom paprikás ételek. Cégek, baráti társaságok, civil szervezetek is kitelepültek ezen a hétvégén, így voltak akik csak a baráti társaságnak főztek, de sok csapat megmérette magát a főzőversenyeken, az idén VI. Szürkemarha pörköltfőző versenyen és a XXIII. Paprikás Ételek Főzőversenyén.

Megtisztelték a fesztivált testvérvárosaink – az olasz Altino, a német Kirchheim unter Teck, az erdélyi Székelykeresztúr és a vajdasági Kúla – delegációi is, utóbbi kettő részt vett a gasztronómiai versenyben is – különdíjakat is begyűjtve.

Pénteken délután ötkor a szabadtéri színpadon kezdődő hivatalos megnyitóval vette kezdetét a fesztivál. Dr. Nagy István agrárminiszter, Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Mészáros István prépost-kanonok mondták el ünnepi gondolataikat, hangsúlyozva, hogy milyen fontos kincsek vannak Kalocsa birtokában, hungarikumok, melyeket támogatni, őrizni kell, hogy továbbadhassuk utódainknak.

Dr. Bálint József polgármester megnyitójában mindezekhez még hozzátette, utalva a közelgő önkormányzati választásokra, hogy Kalocsa városa az elmúlt évek sikeres, átgondolt gazdálkodásának köszönhetően stabil gazdasági alapokkal rendelkezik, mellyel egy jól működő következő önkormányzat új fejlődési pályára állíthatja a várost.

A megnyitó után folklórbemutató következett, melyen a város gyermek tánccsoportjai adtak nagy tetszést aratott műsort. A fesztivál első napját több helyszínen a The Tattoos, az Easter, a Salvus, a Party One Music Band és az Anna and the Barbies koncertjei zárták.

A szombat a Szent István király templomban szentmisével kezdődött, aztán Németh József Venesz-díjas mesterszakács és dr. Bálint József polgármester köszöntő szavai után a Bográcsszínpadon hivatalosan is megnyitották a főzőversenyeket.

Eközben és egész nap a három színpadon folyamatosan zajlottak a kísérőprogramok, e napon került sor a Pécsiné Ács Sarolta-díjak átadására is, melyet 1996-ban alapított a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány. A díj azon személyeknek vagy közösségeknek adományozható, akik Kalocsa és környéke hagyományainak megőrzéséért, terjesztéséért folyamatosan, több éven keresztül tevékenykednek, alkotásaikkal öregbítették Kalocsa népművészetét. Idén Vén Ferenc és Dudás Szilvia részesült az elismerésben. Szeleczky Attiláné, a kuratórium titkára méltatta a díjazottakat.

Idén elmaradt a paprika lovagok avatása. A 2001-ben alapított Kalocsai Szent István Paprika Lovagrend úgy döntött, hogy ezután kétévenként kerül sor az ünnepélyes ceremóniára.

Az eredményhirdetésre délután négyre már gyülekezett a tömeg a bográcsszínpad elé. Kis csúszással megkezdődött a főzőversenyek értékelése és a díjak átadása. Nagy büszkeség a városnak, hogy mindkét verseny fődíját helyi csapat nyerte a rangos szakmai zsűri bírálata alapján.

A VI. Szürkemarha pörkölt főző verseny ételeit Lovasi József és Nagy Balázs, a Szabadtűzi Lovagrend lovagjai értékelték. Pár ételnél alapvető hibának számított, hogy nem ügyeltek rá, hogy a főzés során a bogrács oldaláról az odaégett szaft már ne érintkezzen az étellel. Néhányan más alapanyaggal is „feldúsították” a pörköltet, volt, aki gombát tett bele, de olyan is, aki szilvalekvárt. A versenyre 27-en neveztek. Közöttük kiosztottak kitöltendő totókat is, ebben 3. az IPA Magyar Szekció Kalocsai Szervezetének csapata, 2. Füstfaragók, 1. Orvosi ügyelet csapata.

A szürkemarha pörköltfőző verseny eredményei: a Szabadtűzi Lovagrend Legfiatalabb csapat különdíját a Kertvárosi németesek kapták. A lovagrend Népi gasztronómiai hagyományok ápolásának különdíját az Építők 2-es csapata nyerte. Két harmadik, két második és két első helyet adtak ki és egy fődíjat. 3. Életmentők 1-es és a ZRZ Bau csapata. 2. Ízlelők és az IPA Magyar Szekció Kalocsai Szervezetének csapata. 1. Marhajó és Tóth Ferenc és barátai csapata. A fődíjat, mely egy díszes oklevél és egy vadászkürt vándordíj, az Orvosi ügyelet csapata kapta.

Ezután következett a XXIII. Paprikás ételek főzőversenyének az eredményhirdetése. Pető István mesterszakács, a Magyar Gasztronómiai Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke értékelte a versenyt, melyen 53 csapat vett részt. Beszélt a bírálati szempontokról, valamint a jövő évi versenyre vonatkozó szabálymódosításokról. Például, hogy jövőre maximum három étellel nevezhet egy csapat egy kategóriában, valamint úgy kell kitálalniuk, mintha vendéglőben szervíroznák. Utána Németh József, a főzőverseny főszervezője bemutatta név szerint a zsűrit, majd megköszönte a csapatoknak, hogy eljöttek a Kalocsai Paprikafesztiválra és ebben a nívós gasztronómiai versengésben részt vettek. Mindketten egyetértettek abban, hogy a fesztiválon készült éltelek színvonala évről évre magasabb.

Kalocsa város különdíját a Kúlai Magyar Népkör csapata kapta, ezt a díjat dr. Bálint József polgármester adta át.

A Legígéretesebb fiatal versenyző címet már a tavalyi versenyen odaítélték kreativitásáért Varga Botondnak, azonban az erről szóló díszes oklevelet most adták át részére.

A XXIII. Paprikás ételek főzőversenyének különdíjai: a Paks II. Zrt. különdíját a tápiószentmártoni Aranyszarvas Motoros Egyesület, a Szabadtűzi Lovagrend különdíját a kiskunhalasi Váris Kukták kapták.

Az Ifjúsági kategória ezüstérmesei: Pécsi SZC Garai Miklós Szakközépiskola, Bajai SzC Bányai Júlia Szakközépiskola csapata; aranyérmesei: Bajai SzC Kossuthos Legények, Szegedi SzC Tóth János Szki csapatai.

Kiemelt különdíjakat a következők kapták: Leghigiénikusabb szabadtéri konyha: Súlyos Sasok, Legszebb portál: Mohácsi Polgárok Olvasóköre; Legvidámabb csapat: Kalocsai Roma Önkormányzat; Legfinomabb paprikás sütemény: Csöppentők; Legősibb Kárpát-medencei paprikás étel: székelykeresztúri Ludas Matyi; Legfinomabb paprikás egytálétel: Bajai SzC Kossuthos Legények;  Legszebben tálalt paprikás étel: Szegedi SzC Tóth János Szki; Legjobb vadétel: Erdész és Társai; Legfinomabb halétel: Kapuvári Ízvadászok csapat. A Borlovagrend nagymestere által felajánlott különdíj díszoklevelet a G&G csapata kapta.

Bronz bogrács-díj: Bátyai Fokhagymások Egyesülete, Ludas Matyi, Cöce Kalocsa, Kastély Attila, Benke Csaba.

Ezüst bogrács-díj: Békések csapat, Bugaci Pásztorkonyha, De Iure csapat, Csédó és Kiss csapat, ifj.Benke Csaba

Arany bogrács-díj: Vitnyédi Zsiványok I-es, Erdész és Társai, Cimborák, Kapuvári Ízvadászok, Fakanál Ördögei csapatoknak.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség különdíját, egy 4 fő részére szóló hétvégét a főzőversenyhez évek óta nyújtott sok támogatásért a Kunság Kft.-nek adták.

A Borlovagrend Nagymestere Rubin diplomáját (a lovagrend jövőre fogja lovagjai sorába felavatni) a Veresegyházi Team érdemelte ki.

A Gasztro Kard Lovagi vándordíjat egy évig a Súlyos sasok csapata őrzi.

Ínyesmester kitüntető címet a Kócos Burgzsandárok csapatának ítélték.

A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Budapesti Régiója szakmai elismerését, különdíját a Fakanál ördögei kapták.

A XXIII. Paprikás ételek főzőversenyének fődíját, vele a kalocsai mintával díszített porcelán jogart, almát és koronát a Haris Team nyerte paprikás ételsorával, ami lecsókrémlevesből, árpagyönggyel körített kakaspörköltből és csípős paprikás-ananászos tortából állt.

Ezt követően – csakúgy, mint a fesztivál első napján – zenés műsorok koncertek szórakoztatták a nagyérdeműt, a szabadtéri színpadon a Country Road és a Budapest Bár koncertezett, a sétányszínpadon Dancs Annamari musical dallamokkal lépett fel, majd a M.É.Z. együttes koncertje következett, végül a Rockin’ RockCats zenekar egy fergeteges paprikás bulival zárta a nap programjait.

(További képek a kalocsa.hu facebook oldalon)