ELISMERŐ OKLEVELET KAPOTT ÖNKORMÁNYZATUNK AZ EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT ZÁRÓ KONFERENCIÁJÁN

December 7-én került megrendezésre az Európai Mobilitási Hét záró konferenciája Budapesten. Ezen a napon kitüntették a legszorgosabb szervező településeket. A programban részt vevő 175 helység közül 22-en vehettek át elismerő oklevelet „kiemelkedő önkormányzat” kategóriában, köztük városunk is.

A mobilitási hét célközönsége döntően a gyerekek, hiszen már a legkisebbeknél is fontos, hogy környezettudatosságra neveljük őket. A konferencián 5 mintaprojektet mutattak be, ezzel is ösztönözve a résztvevő településeket.

A mobilitási hét kiemelt rendezvénye az Autómentes Nap, melyet a Zöldfa Utcai Tagóvoda koordinálásával s városunk óvodáival közreműködésével minden évben megrendeznek nálunk is. Erre a rendezvényre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyedi támogatást biztosít. 2017-ben a 175 település összesen 70 millió forintot kapott programjaik megvalósítására. Az idei év mottója a “Közös út, közös jövő” volt.

Az Európai Mobilitási Héthez ez évben Európa-szerte 2500 önkormányzat csatlakozott. A kontinens legnagyobb környezetvédelmi-közlekedési kampányában résztvevő 50 ország közül Magyarország – Ausztria és Spanyolország mögött –  a harmadik helyen végzett.