határozat

Üzleti terv, közbeszerzési terv, közfoglalkoztatási program, régi-új múzeumigazgató – a legutóbbi testületi ülés témáiból

Az elmúlt év utolsó képviselő-testületi ülésén elsőként a Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. 2019. évi üzleti terve és önkormányzati támogatása került napirendre. Arra vonatkoztak a fontosabb kérdések, hogy mennyi megtakarítást jelent a városnak a két cég összevonása, lesznek-e elbocsátások, valamint hogy miért 5 százalékos inflációs rátával számolnak. A válaszban elhangzott, hogy 11 millió forint […]

Tovább

Alapellátási körzetek módosítása, intézményvezető pályázat véleményezése, intézkedések hatósági ellenőrzés nyomán – a legutóbbi testületi ülés témáiból

Kalocsa képviselő-testülete december 6-i ülésén kilenc napirendet tárgyalt. Elsőként az alapellátási körzetek megállapításáról szóló 3/2016 (II.12) számú önkormányzati rendelet módosítása került a képviselők elé. Az Alapellátási törvény 6. § (1) bekezdésében a települési önkormányzat képviselő-testülete felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben megállapítsa és kialakítsa az egészségügyi alapellátások körzeteit. Kalocsa város iskolafogászati ellátását feladat-ellátási szerződéssel az I. […]

Tovább