Kalocsa Népművészete

Ama ismert, színes, naturális növényi motívumokat használó kalocsai népművészet alig száz éves múltra tekint vissza, de egyes elemei, a faragott bútor, a díszített cserépedények és a pingálás (falfestés) már korábban megjelentek. A kalocsai népművészet Kalocsán és a Kalocsától keletre fekvő, a várostól a 19. század legvégén elváló, katolikus lakosságú szállásokon (Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár stb.) alakult ki a 19. század utolsó harmadában. A kezdetben csak néhány színt (fehér, fekete, piros, kék) használó színvilág a 20. század húszas éveiben vált sokszínűvé.

A kalocsai népművészet legrégibb ágai a faragás és a fazekasság. A kalocsai faragott bútorok legrégebbi emlékei a 18. század utolsó harmadából valók. A helyi mesterek által készített bútorokat növényi (virág) motívumos faragások díszítették. Később ezeket ki is festették. A sötétkék alapszínre színes virágokat festettek. A fafaragást az épületek fából készült szerkezeti elemeinél is alkalmazták. A 18. század első fe lében a kalocsai fazekasok edényeiket különböző módon díszítették. A csak belül mázas edények külsejét egy vagy több ujjal festették. A mázas edények festésére egyszerűbb, 2-3 színnel festett motívumokat használtak.

A pingálásnak nevezett falfestés kezdetei a 19. utolsó harmadában alakultak ki. Kezdetben kék vagy vörös alapon kevés színnel festett koszorút festettek a szoba mennyezet alatti falaira és a ház eresz alatti falának felső részére. A 20. század elején a falfestés is színessé vált. Már nem csak koszorúval díszítették a szobák falát, hanem a falak egyéb részeire is került színes pingálás. Sok esetben a „tisztaszoba” vagy, ahogy Kalocsa környékén mondják, az „első ház” falainak nagy részét is pingálták. A falfestés motívumai a 20. században megjelentek edényeken is. A félkész vagy kész gyári porcelántermékeket sokszínű virágmintákkal kifestették. A 20. század második felében a porcelán használati tárgyak színes kalocsai motívumokkal történő díszítése a mai Kalocsai Porcelánfestő Kft joge lődjénél már iparszerű méretekben folyt. A falfestés motívumait használták a húsvéti hímes tojások készítésénél. Tyúk-, kacsa- és libatojásokra fehér vagy színes alapra festették a mintákat, a tojások felületének teljes egészére vagy csak egy részére.

A kalocsai népművészet legismertebb ága a hímzés és a hímzéshez szorosan kapcsolódó viselet. A kalocsai hímzés szabadrajzos, kevert öltési módokat szabadon felhasználó hímzésfajta. Leggyakrabban virágmotívumokat használnak. (Gyöngyvirág, tulipán, rózsa, liliom, szegfű, nefelejcs, árvácska, rozmaring és a levélfajták különböző változatai.) A hímzés kezdeti formája 19. század utolsó harmadában még kevés színt használt (fehér, fekete, majd piros és kék). A hímzés leggyakrabban töltöttvarrással és a lyukhímzéssel készült. Az alkalmazott motívumok még kevésbé voltak naturálisak. Először a háztartások textilféleségein, majd a ruházat különféle darabjain jelentek meg. Ezek voltak az úgynevezett „öregvarrások” A színtartó színes fonalak megjelenése idején, a 20. század húszas éveiben színesedett meg a kalocsai hímzés. A felhasznált fonalak színeinek meghatározására sajátos színneveket használtak. A piros és árnyalatai: tulipiros, csertőipiros, paprikapiros, lángszín, borszín. A sárga és árnyalatai: ribasárga, kénsárga, írígysárga. A kék és árnyalatai: hupikék, vadgalambkék, bársonkék, gálickék, égszínkék stb. Már kézi és gépi varrást használtak. 

Kézzel varrták a színes fonallal a virágmotívumokat, géppel készült a térkitöltő elemek áttört hímzése, az úgynevezett „riselin” varrás. A hímzés egyre erőteljesebben jelent meg a kalocsai viseleten, elsősorban a női viseleten is. A kalocsai női viselet sokszoknyás rövid viselet volt. Egy-egy szoknya néha 5-6 méter anyagból készült. Az alsószoknyák száma 2-4 között mozgott, régebben előfordult 8-12 szoknya is. Színesen hímzettek voltak a különféle fejdíszek: „fityula”, „fékötő” és a mellényszerű „pruszlik” különböző formái. Csipkével vagy lyukvarrással díszítették az egyes fehérneműket, az ingvállakat és az alsószoknyákat. A kabátféle ujjasok: a „viganér” és a „rékli”, stb. valamint a téli felső ruházat: a „duci”, a „kiskabát” stb. általában olcsóbb vagy drágább gyári anyagból készültek és egyszerűbb hímzéssel és lyukvarrással díszítették. A kalocsai népművészethez tartozik a kalocsai folklór is. A Kalocsai Sárköz népdalait és néptáncait a Kalocsán és néhány környező településen működő, színes népviseletbe öltözött néptánc-együttesek őrzik az utókornak.