Önkormányzat

Elindult a Kalocsa-Kúla vízitúra

Kúla Kalocsa testvérvárosa, az írásbeli szerződésen túl nagyon aktív a két település kapcsolata, közös programok, közös pályázatok és iskolák, számtalan civil szervezet között történt kapcsolatfelvétel, valamint magánemberek között szövődött barátság már a tíz év alatt. Kúla zömében szerbek lakta város, a magyarság mindössze 6 százalék, azonban az itt működő Kúlai Magyar Népkör nagyon sokat tesz […]

Tovább

Felújították Kinizsi Pál és Szabó József utcákat összekötő fahidat

A várost átszelő Vajas csatornán lévő, Kinizsi Pál és Szabó József utcákat összekötő fahídon több mint öt éve történt utoljára nagyfelújítás, azóta csak karbantartás és kisebb felújítások történtek. Akkor a hídszerkezetet is javították, és a teljes faszerkezet kicserélődött. A Kalocsai Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályának vezetője, Boromisza Viktor elmondta, idénre került olyan állapotba a híd, hogy […]

Tovább

Határon átnyúló együttműködés Kalocsa, Petrőc és Kirchheim unter Teck között

Kalocsa Város Önkormányzata 2019 júliusában felkérést kapott Kirchheim unter Teck testvérvárosától, Backi Petrovac szerbiai településtől egy közös, kulturális-turisztikai célú pályázat benyújtására. Backi Petrovac (Petrőc) vajdasági település képviselőivel a kalocsai delegáció 2018 májusában találkozott Kirchheim unter Teck-ben, a „Wir leben Europa” nemzetközi testvérvárosi program keretein belül. A vajdasági település lakosságának nagy része szlovák nemzetiségű, a kirchheimi […]

Tovább

Augusztus 20. – az összetartozás ünnepe

Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár augusztus 20-a alkalmából ünnepséget tartott az Országzászló emlékműnél. A Kecskeméti Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis díszőrsége felvonulása után Lakatosné Jambrik Ibolya Sík Sándor: Megértettem, hogy kenyérnek születtem című versét mondta el. Az ünneplő közönséggel dr. Bálint József, Kalocsa polgármestere osztotta meg gondolatait (mint mondta, […]

Tovább

Átadták a városi kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából

A képviselő-testület augusztus 20-án ünnepi testületi ülést tartott, ahol átadták a városi kitüntető díjakat. Dr. Bálint József polgármester köszöntő szavai után a Kalocsa Kamarakórus adott rövid műsort, majd dr. Kiss Csaba jegyző ismertette a testületi határozatokat a díjazottakról. Kalocsa város képviselő-testülete 2019-ben: Kalocsa Városért – Csáky Imre Díj-at adományozott Török Gusztáv Andor részére Kalocsa város […]

Tovább

Ügyfélfogadási szünnap

A Kalocsai Polgármesteri Hivatal értesíti ügyfeleit, hogy augusztus 10-én, szombaton NEM LESZ ÜGYFÉLFOGADÁS, a Városháza zárva lesz. Szíves megértésüket kérik.

Tovább

Önkormányzati választás 2019 – A jelöltállításhoz szükséges ajánlások száma

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJÉTŐL 6300-Kalocsa, Szent István király út.35 Tel.: 78-601-301 , fax.: 78-462-375, email:jegyzo@kalocsa.hu   H/2716/2019 Tárgy: a 2019. évi önkormányzati választásokon a jelöltállításhoz szükséges ajánlások számának megállapítása   HATÁROZAT A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban:Ve.) 307/E. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, és helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról […]

Tovább

Fagondozás miatt útlezárás

A Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy augusztus 8-án csütörtökön reggel 7 órától fagondozási munkálatok miatt a Börtön-köz (Grősz József u.) lezárásra kerül. Előreláthatólag a munkálatok 12 órára befejeződnek. A lakosság türelmét és megértését kérik.

Tovább

További húsz évre kaptak ingyenes használatot

Több mint negyedszázada működik tenisz egyesület Kalocsán. A tagok a városi sporttelepen az önkormányzat egyetértésével, de saját beruházásban építették fel a klubházukat és alakítottak ki négy teniszpályát, melyek becsült értéke 30 és 40 millió forint körüli. A közel ötven fős tagsággal működő sportegyesület most kérte annak szerződésbeni rendezését Kalocsa Város Önkormányzatától, hogy a korábban és […]

Tovább