A doni katasztrófára szentmisével, koszorúzással emlékeztek Kalocsán – Illés Krisztina képviselő mondott beszédet
„Amíg emlékezünk rájuk, addig itt élnek közöttünk. Amíg kimondjuk a nevüket, addig nem vesztek el végleg a Don jeges partján.”
Az 1943. január 12-i doni áttörés 83. évfordulójára emlékeztek január 11-én, vasárnap Kalocsán. A megemlékezés az Eperföldi Szent Imre templomban a hősök tiszteletére 9:30 órától megtartott, Szécsényi Attila plébános, az Érseki Vagyonkezelő Központ igazgatója által celebrált szentmisével kezdődött.
A szertartás után a hívek átvonultak a közeli emlékműhöz, ahol 10:30 órától Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezett koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott. A kis dombon álló, 2000-ben Kalocsa Város Önkormányzata által emelt, Benedek György szobrászművész által készített szoborkompozíció talapzatánál, az elesettek nevét megörökítő tábla előtt Illés Krisztina önkormányzati képviselő mondott megemlékező beszédet.
A Himnusz elénekelése után Lisztmajer Milán, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola 8. osztályos tanulója Theisz János: Se virág, se kereszt című versét mély átéléssel adta elő.
A megemlékezés alaphangulatát a Marsiné Fekete Judit pedagógus felkészítésével elszavalt vers adta meg. A doni katasztrófa megrendítő lírai megfogalmazása azt az üzenetet hordozza: a Don-kanyarnál elpusztult magyar katonák névtelenül, méltatlanul, emlékezés nélkül haltak meg. A nem hősi pátosszal, hanem csendes, fájdalmas hangon, az elesettekért írt vers erkölcsi figyelmeztetése: nem engedhetjük, hogy a doni katasztrófa áldozatai névtelen számokká váljanak, fel kell emelni szavunkat a háború embertelensége ellen.
Illés Krisztina önkormányzati képviselőnek a doni katasztrófa emléknapja alkalmából mondott beszédéből kiviláglott: szinte nincsen olyan család, akinek a magyar történelem egyik legnagyobb katonai vereségéhez ne lenne valamilyen kötődése, emléke és vesztesége.
– A 2. Magyar Hadsereg 1942 tavaszán és nyarán vonult ki a keleti frontra. Többségük néhány hónapos kiképzéssel, hiányos felszereléssel és kevés tapasztalattal érkezett meg a Don folyó mentére. Ezek a katonák nem a győzelem reményében, hanem parancsra teljesítették kötelességüket. Parancsra, amit nem volt joguk megkérdőjelezni, és amelynek következményeit később egész nemzetünk viselte – idézte fel a 83 évvel ezelőtti eseményeket a képviselő, majd arról beszélt, hogy a katonák megfelelő téli ruházat nélkül, szinte reménytelen körülmények között próbálták tartani a frontot. A hideg könyörtelen volt, a mínusz 30, olykor mínusz 40 fokos fagy nemcsak az eszközöket, hanem az emberi testet és lelket is megtörte. A fegyverek befagytak, az élelmiszer megfagyott, a sebesültek ellátása lehetetlenné vált.
-A szovjet hadsereg 1943. januárjában megindította az ellentámadását, az áttörés gyors és pusztító volt. Sokan fegyver nélkül, sebesülten, megfagyott lábakkal, erejük végén vonszolták magukat a hómezőkön át. A veszteség mértéke felfoghatatlan volt. Több mint százezer katona halt meg, sebesült meg, vagy tűnt el. Egész falvak veszítették el férfi lakosságukat, családok ezrei maradtak apa, fiú, vagy testvér nélkül – folytatta a múltidézést Illés Krisztina, hozzátéve:
-Ma azonban nem a katonai hibákat elemezzük, nem a politikai döntések felelőseit keressük. Ma az emberre emlékezünk! Arra az egyszerű magyar katonára, aki a legnagyobb nyomorúság közepette is megőrizte emberségét. Arra, aki megosztotta utolsó falat kenyerét a bajtársával. Arra, aki sebesülten is segített másokon. Arra, aki a dermesztő hidegben is levelet írt haza, bízva abban, hogy egyszer viszont láthatja szeretteit. Emlékezünk azokra, akik túlélték a Don poklát, de lelkükben örökre ott maradt a háború. Akik álmukban újra és újra hómezőkön jártak, elveszett bajtársaikat keresték, és évtizedeken át hallgattak arról, amit átéltek. Sokáig nem volt szabad gyászolniuk sem… Emlékezzünk a hátországra is! Az anyákra, akik hiába várták fiaikat. A feleségekre, akik özvegyen maradtak, és egyedül nevelték gyermekeiket. A gyermekekre, akik apjukat soha nem ismerhették meg, csak megsárgult fényképekről és elmondott történetekből. A doni katasztrófa generációk sorsát határozta meg – sorolta a tragédia végzetes következményeit a képviselő, majd azzal zárta beszédét:
– Ma, amikor itt állunk, kötelességünk emlékezni. Emlékezni nemcsak a számokra, hanem az arcokra, a sorsokra, az emberi történetekre. Mert amíg emlékezünk rájuk, addig itt élnek közöttünk. Amíg kimondjuk a nevüket, addig nem vesztek el végleg a Don jeges partján… Legyen az emlékezés nemcsak főhajtás a múlt előtt, hanem figyelmeztetés a jövő számára is. Dicsőség a hősöknek. Béke a halottaknak. Emlékezzünk, és soha ne felejtsünk! Köszönöm a megtisztelő figyelmüket- mondta Illés Krisztina.
A megemlékezés következő részében a Doni katasztrófa emléknapja alkalmából Kalocsa Város Önkormányzata nevében koszorút helyezett el dr. Kiss Csaba jegyző, Illés Krisztina önkormányzati képviselő és Kákonyi István önkormányzati képviselő, tanácsnok.
Az áldozatok tiszteletére elhelyezett virágok és mécsesek után,
az esemény zárásaként a jelenlévők közösen elénekelték a Szózatot.
Szerző és fotók: Zsiga Ferenc
