Célegyenesbe fordult a 317 milliós üzletrész értékesítése, módosították az óvodákba, iskolába felvehető gyermekek számát, 3,3 millióval támogatják a Kék Madár Alapítványt – Választások után először ülésezett Kalocsa Város Képviselő-testülete
Az előzetesen megajánlott 317 millió 617 ezer forintot a testület a szakmai bizottságok egyhangú támogatása mellett most véglegesen elfogadta, felhatalmazták a polgármestert az adásvételi szerződés ellenjegyzésére.
A képviselő-testületi ülésekről szóló tudósítások csak ritkán kezdődnek közéleti helyzetértékeléssel, de a Kalocsán, 2026. április 12-én megtartott országgyűlési választások utáni első, április 29-re, szerdára összehívott tanácskozás most mégis erre késztetett bennünket. Már csak azért is, mert az ülésen –a választókerület települései közül elsőként – részt vett Judák Zsolt, az országgyűlésben kétharmados többséget szerzett TISZA párt egyéni országgyűlési képviselője, aki megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel. Mint tapasztaljuk, a kiemelt olvasói/nézői figyelem annak szól, hogy az emberek kíváncsiak arra: az egyes helyi képviselők miként értelmezik a választások üzenetét, milyen együttműködési készség rajzolódhat ki, mi az a politikai – Kalocsa estében bizonyosan szélesebb – mozgástér, amelyben a következő években a város működhet. A szerdai ülés tehát – amint azt dr. Bagó Zoltán polgármester megfogalmazta – nem csak formai nyitánya volt egy új ciklusnak, hanem egyfajta olyan kinyilatkoztatás is, amely a jövő köz –és politikai életének irányát és várható dinamikáját a városban is bizonyosan meghatározza.
Aki tehát az ülés teljes anyagári kíváncsi, annak azt ajánljuk, hogy a „Judák Zsolt országgyűlési képviselő elsőként a kalocsai képviselő-testület ülésén mutatkozott be” című cikkünket olvassa el, vagy nézze meg az erről szóló videós anyagunkat. Ennyi kitérő után most nézzük, a folytatásban miről volt szó az ülésen, miről határoztak.
Sárkányhajóra fel!
Bolvári Ferdinánd napirend előtti felszólalásában arra hívta fel a képviselőtársai figyelmét, hogy május 23-án a Diák Önkormányzat és a Kalocsai Gerilla Keretész Egyesület szervezésében ismét megrendezik a felnőtt Sárkányhajó bajnokságot. Arra kérte a képviselőket, külsős bizottsági tagokat, önkormányzati dolgozókat, hogy a régi hagyományhoz híven ismét indítsanak egy önkormányzati hajót. Tizenegy főről van szó, jöhetnek családtagok is. A pénteki nap a diákok részvételével mindig jól sikerül, de az utóbbi években a felnőtt verseny leült. Most egy szponzor segítségével sok olyan dolgot is a verseny mögé tudnak tenni, ami azt „földobhatja”, de ehhez induló csapatok kellenek. Bolvári Ferdinánd felajánlotta az akkor még jelenlévő Judák Zsolt országgyűlési képviselőnek, hogy őt is szívesen látják az önkormányzat hajójában, hogy megmutathassa, „ hogyan tud közösen húzni velünk”. Király Róbert vállalta föl a csapatkapitány szerepét, nála lehet jelentkezni.
Érkezhet a 317 millió 674 ezer forint!
Mint emlékezetes, az önkormányzat vételi ajánlatot kapott a KKMO Regionális Létesítményüzemeltető Kft-től a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zrt-ben meglévő 5,477 százaléknyi üzletrészére. Az előzetesen megajánlott 317 millió 617 ezer forintot a testület a szakmai bizottságok egyhangú támogatása mellett most véglegesen elfogadta, felhatalmazták a polgármestert az adásvételi szerződés ellenjegyzésére.
Meghatározták az óvodák és a bölcsőde maximális gyermeklétszámát – A Fényi Gyula Általános Iskola is hasonló kérelmet terjesztett be
Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje átszervezése címszó alatt futott az az előterjesztés, ami valójában arról szólt, hogy a demográfiai adatok változása, kedvezőtlen alakulása miatt szükségessé vált a Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje Intézménybe felvehető maximális gyereklétszám meghatározása. Jelenleg az óvodai gyereklétszám 425 fő, a feladatellátás 17 óvodai csoportban történik. Viszont a várható létszám az óvodában 370-390 fő körül alakul, ezért a csoportok számát 2026. augusztus 1-jétől 16-ban állapították meg. Összességében az intézménybe felvehető gyermeklétszám a Zöldfa utcai Óvodában csökkentett létszám következtében 25 fővel lett kevesebb. A Zrínyi utcai Bölcsőde felvehető gyermekek száma nem változott, továbbra is 48 gyermek maradt.
A következő napirendi pont tárgyalásakor hasonló, de már a Fényi Gyula Általános Iskolát, vagy ahogyan emlegetik, a „Kertvárosi Általános Iskolát” érintő változásról is szavaztak a képviselők. Erre azért volt szükség, mert maga az oktatás, nevelés, mint szakterület irányítása – egyelőre még – a tankerülethez tartozik, viszont az épület az önkormányzat tulajdona. Ebből fakadóan minden tankerületi változtatást a képviselő-testületnek is jóvá kell hagynia.
Simon Zoltán, a kulturális és oktatási bizottság elnöke elmondta: A Tankerületi Központ mint fenntartó a beiratkozási adatokat látva tett javaslatot az újonnan felvehető, összességében nagyobb létszámra. Ugyanis az látható, hogy a szülők beírtatási szokásai változtak, a városban leginkább két iskolát preferálnak, a Kertvárosit és a katolikus intézményt. Ez a két iskola viszi el a beíratott gyermekek jelentős részét. A Kertvárosi Általános Iskolában ezért van szükség a felvehető gyereklétszám emelésére, mert jelenleg három kimenő 8. osztály van (48 fő). A felveendő gyerekek szintén három első osztályba járnak majd, viszont itt az osztálylétszámok már meghaladják az osztályonkénti 25, összesen tehát a 75 főt. A létszámkülönbség új osztály indítását nem, viszont az egyes osztályokba járó tanulólétszám emelését indokolttá teszi. A képviselők a változtatással egyetértettek, erről a Tankerületi Központot értesítik.
Költségvetési pótelőirányzatot biztosítanak a Vagyonhasznosító Kft-nek
A Vagyonhasznosító és Könyvvezető Kft. arra való hivatkozással kért összességében 5 millió 964 forint költségvetési póttámogatást, hogy a téli időszakban a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat Országos Szervezete által felajánlott 30 köbméter tűzifa feldolgozása és kiszállítása kapcsán 568 ezer forint, az extrém hideg időjárásra tekintettel az államtól kapott 202 köbméter tűzifa feldolgozása és kiszállítása jelentős plusz költségeket generált a Kft-nél. A faanyag kiszállítása 1 millió 539 ezer, a feldolgozás, darabolás, hasítás az október havi kiszállítással együtt 3 millió 857 ezer forint plusz kiadást jelentett a cégnek. Ezek a többletköltségek összesen 5 millió 964 e Ft összegben jelentkeztek. A képviselők a kért plusztámogatást egyhangúan megszavazták az önkormányzat dologi kiadásainak terhére. Illés Krisztina képviselő azon kérdésére, hogy miért van szükség ilyen mértékű póttámogatásra, amikor a munkavállalók a tűzifával való munkát zömében munkaidőben végezhették, már az ülésen részben válasz született: a rönkfa feldarabolásnál, hasításnál, kiszállításnál komoly üzemanyag költség jelentkezett, a nagy hideg miatti gyors kiszállítási kényszer munkaidőn kívüli munkaórákat is szükségessé tett. A teljes és pontos választ írásban majd a cégvezető adja meg a képviselőnek, aki egyébiránt a póttámogatást megszavazta.
3,3 milliós támogatást kapott a Kék Madár Alapítvány a Kék Madár Fesztivál június 5-6-7-i megrendezéséhez
Miután a 2026. évi költségvetésbe be van tervezve, gyorsan és olajozottan történt a szavazás arról a 3,3 forintról, amellyel az önkormányzat a Kék Madár Alapítványt támogatja az idei fesztivál színvonalas megszervezése érdekében.
Ezzel kapcsolatban dr. Bagó Zoltán polgármester leszögezte: az idei fesztivál is nagyon színvonalas és nívós lesz, tavaly több mint 12 millió forint támogatást tudott nyújtani az alapítvány a beteg gyermekeknek.
Hozzátette, hosszú idő után ez az első alkalom, hogy az önkormányzati támogatás a fesztivál teljes költségének 10 százaléka fölé emelkedik, melynek a szervezők nagyon örülnek. A témához elsőként Király Róbert szólt hozzá, és mint kifejtette, az általa vezetett gazdasági és fejlesztési bizottság természetesen támogatja a Kék Madár Alapítványnak nyújtott anyagi segítséget. Nagyon örülnek, hogy töretlenül folytatódik a fesztivál igényes megszervezése. Bolvári Ferdinánd a Sárkányhajó bajnokságra való felhívás azúttal arra kérte a képviselőket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az egyes eseményeken, mert az elmúlt években az tapasztalta: a képviselők egy része nem nagyon van ott az előadásokon, koncerteken. Fontosnak tartja, hogy a képviselők személyes példamutatással is biztassák a városlakókat, a környékbelieket, ezzel is növekedjék a fesztivál iránti érdeklődést, lelkesedést. Turi Tibor képviselő Bolvári Ferdinánd felszólalását üdvözölve mondta: az elmúlt hétvége is példa erre, akkor ugyanis a Kalocsai Fúvószenekar koncertjén sajnálatosan üresen maradtak az első sorokban a képviselőknek fenntartott ülőhelyek. Arra kérte a lakosságot, aki teheti, maga is támogassa kitűzők megvásárlásával az egyébiránt ingyenes rendezvényt.
Önkormányzati támogatást kap a Kalocsai Polgárőr Egyesület
A Kék Madár Alapítványhoz hasonlóan a Kalocsai Polgárőr Egyesület számára is rendelkezésre áll az idei költségvetésben biztosított támogatási keret, így kérelemre, a szakmai bizottságok támogatásával 550 ezer forintot biztosítanak a polgárőr egyesület működéséhez.
A Kalocsa név használatáról zárt ülésen döntöttek
A Kalocsa név használatáról szóló, három előterjesztést tárgyaló zárt ülést követően dr. Bagó Zoltán arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy hosszas és tartalmas vita után a képviselő-testület úgy döntött: a Kalocsa Invest Kft-nek a „Kalocsa” név használatát ingyenesen engedélyezi.
A másik meghozott határozat szerint a Győri Likőrgyár Zrt-nek engedélyezi a névhasználatot, de feltételekkel, évi 100 ezer forint névhasználati díj ellenében. Kérték a likőr gyárat, hogy módosítsa a címkézését a kalocsai motívumnak megfelelően. Erdélyi Huba Csaba kérelmére engedélyezték, hogy a kalocsainfo. hu domain nevet évi 50 ezer forint ellenében használhatja, a 2026. január 12-i bejegyzést követő egy évig, azzal a feltétellel, hogy Kalocsa Város Önkormányzata és intézményei számára ingyenes megjelenést biztosít ezen a felületen.
Komfort nélküli, rossz állapotban lévő lakást értékesítenek
A Kalocsai Vagyongazdálkodási Intézmény kérelmére arról döntöttek, hogy az elhalálozás miatt megüresedett Kalocsa, Hunyadi u. 36/A fszt.3 szám alatti, 47 négyzetméteres, nagyon rossz állapotban lévő, gyakorlatilag csak szerkezetében ép lakást – miután a felújítása rengeteg pénzt emésztene fel – pályázat útján értékesítik.
Szerző, fotó: Zsiga Ferenc
