Ungváry Tamás 1936-ban született Magyarországon, Kalocsán és 2024-ben hunyt el Stockholmban. Zenei pályafutása a Magyar Állami Szimfonikus Zenekar tagságával kezdődött (1957-67). Karmester tanulmányait Dean Dixonnál és Albert Simonnál végezte, valamint 1964 és 1969 között a salzburgi Mozarteumban G. Wimbergernél tanult. 1969-ben Stockholmba költözött, ahol folytatta a vezénylést, majd 1972-ben zeneszerzéssel is kezdett. 1975 és 1992 között a „Stiftelsen Electro-Acoustic Music in Sweden” (EMS) munkatársa volt rezidens zeneszerzőként, stúdióasszisztensként, előadóként, szoftverfejlesztőként és művészeti menedzserként. Ebben az időszakban számos interaktív, valós idejű zeneszerzői szoftvercsomagot készített.

Zeneszerzőként Ungváryra hatással volt Gy. Ligeti, Y. Xenakis és a svéd számítógépes zene úttörője, J. W. Morthensson. Pályafutásának fontos dátumai közé tartoznak néhány kulcsfontosságú kompozíciója, köztük a Zene Világnapjai: 1972 (Seul), 1973 (Basic Barrier), 1975 (Traum des Einsamen), 1985 (L’Aube des Flammes), 1995 (Grattis). Első díjat nyert a bostoni NEWCOMP nemzetközi számítógépes zenei versenyen 1987-ben (Gipsy children…), valamint díjakat kapott a bourges-i (Franciaország) Nemzetközi Elektroakusztikus Zenei Versenyen és az 1994-es „Ars Electronica” kiállításon (Linz, Ausztria). Műveit a világ minden táján bemutatták, többek között olyan fesztiválokon, mint a Warsawa Automn, a zágrábi Biennálé, a Wien Modern, az Inventionen (Berlin), a Nordic Music Days, és 1989-ben a DAAD „Berliner Künstler program” vendége volt.

A zene és az emberi mozgás kölcsönhatásának tanulmányozása érdekében Ungváry megalapította és 2002-ig vezette a Kineto Auditív Kommunikációs Kutatócsoportot (KACOR) a stockholmi Királyi Műszaki Intézet Beszéd-, Zene- és Hallástudományi Tanszékén. Kutatásának részeként létrehozott egy továbbfejlesztett, Sensográf alapú hiperműszert, a Sensorgot is.

1991 és 2001 között Ungvary a Bécsi Zeneművészeti és Előadóművészeti Egyetem Számítógépes Zene és Elektronikus Média kurzusvezetője volt. Esszéi és cikkei a „Leonardo” folyóiratban, tudományos kongresszusok anyagaiban és különféle könyvekben jelentek meg. Az Osztrák Köztársaság elnöke 1996-ban professzori címmel tüntette ki. 

Nagy barátságot ápolt Nicolas Schöffer úrral, a múzeumában lévő mobilok alatt Tamás zenéje szólt a 80-90 es években. Többször látogatott el szülővárosába ahol a Schöffer Múzeumban is megfordult.

Szomorú alkalom, hogy hírt kell adnunk róla, a karnagyúr elhúnyt, végső akarata szerint Kalocsára kerül vissza, városunkban lesz a temetése. A gyászjelentés erről ad hírt.

Őszinte részvétünk!