Ugrás a tartalomhoz
Széchenyi terv Plusz logó

hungarikum reels

🎥 Keresik Bács-Kiskun ifjú filmművészeit – Hungarikum Reels 🇭🇺
A kecskeméti Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület „Hungarikum Reels” címmel vármegyei rövidfilmes pályázatot hirdetett felső tagozatos és középiskolás diákoknak. A kezdeményezés célja, hogy a 11–18 éves korosztály sajátos, vizuális nyelvén mutassa be Bács-Kiskun vármegye épített és szellemi örökségét.
Ma már egyértelműen látszik, hogy a tizenévesek zsebében egy komplett filmstúdió lapul. A legtöbb fiatal a mobiltelefonjával szinte profi módon vág, effektezik és zenét is illeszt a videói alá a közösségi médiában.
Az egyesület erre a természetes alkotókedvre épít felhívásával, amely az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósul meg. Célunk, hogy a diákok ne csak görgessék a tartalmakat, hanem ők maguk váljanak alkotókká, miközben felfedezik szűkebb környezetük, Bács-Kiskun vármegye értékeit – fogalmazott a felhívás kapcsán Osztró-Szász Angéla, a pályázat projektkoordinátora.
A jelentkezőktől egy 3–5 perces, digitális eszközzel készült rövidfilmet várnak .mp4 formátumban. A téma szinte bármi lehet, ami vármegyei érték vagy hungarikum: a kalocsai paprikaőrleménytől és népművészettől a kiskunhalasi csipkéig, a bajai halászlétől Kecskemét szecessziós városmagjáig vagy a Magyar népmesék rajzfilmsorozatig. Emellett ugyanúgy lencsevégre kapható a kiskunfélegyházi libafesztivál hangulata, a kiskőrösi Petőfi-kultusz vagy éppen a bugaci puszta látnivalói is.
Két korosztályt szólítunk meg: a felső tagozatos általános iskolásokat és a középiskolásokat. Lehet pályázni egyénileg, de akár baráti társaságok, osztálytársak is összeállhatnak egy alkotócsoportba. Fontos, hogy a technika nem akadály: mobiltelefonnal, kamerával, de akár drónnal készült felvételeket is örömmel fogadunk – sorolta a koordinátor.
A beküldési határidő 2026. április 20., hétfő éjfél. A jelentkezés teljesen digitális, a https://nokanemzetjovojeert.hu/ oldalon található online űrlapon keresztül lehet nevezni. A szervezők kiemelten figyeltek arra, hogy a pályázók számára minden dokumentum és segédlet egy helyen legyen elérhető a honlapon.
A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékeli. A legjobbak értékes utalványdíjazásban részesülnek: az első helyezett 45 ezer, a második 35 ezer, a harmadik pedig 20 ezer forint értékű utalványt kap, de különdíjakkal is készülnek a szervezők.
Az igazi elismerés azonban a bemutatkozási lehetőség: a díjnyertes filmeket a tervek szerint a nagyközönség is láthatja majd a kecskeméti Hungarikum Fesztiválon.
Osztró-Szász Angéla hangsúlyozta: a fiatalokat arra biztatják, hogy legyenek bátrak és kíváncsiak. A bírálat során ugyanis az eredeti ötlet és a tartalom hangsúlyosabb szerepet kap, mint a technikai kivitelezés professzionalitása. A cél, hogy a diákok saját látásmódjuk szerint fedezzék fel és mutassák meg a vármegye értékeit kortársaiknak.
Európai Struktúrális és beruházási alapok logója