Kalocsai Paprikafesztivál

Kalocsa városa a 2016-os évben már 27. alkalommal rendezte meg  a Kalocsai Paprikafesztivált, mely világhírű fűszernövénynek, a sárközi ember „piros aranyának” ünnepe. A rendezvény fő célja, hogy a Kalocsai Paprikafesztiválra érkező közönség testközelből is megismerkedjen a paprikatermesztés hagyományával, a paprikás ételek utánozhatatlan ízvilágával és azzal a paprikához is fűződő népművészeti örökséggel, amely generációról generációra szállva élő hagyománya nemzetünknek.

A világhírű kalocsai népművészetet – az írást, a hímzést és a pingálást –  valamint a kalocsai fűszerpaprika-őrleményt 2014. februárjától már hivatalosan a hazai Hungarikumok között tudhatjuk. Ez pedig emeli a városunk és a fesztivál fényét is.

Az évtizedek óta szeptember hónap 3. hétvégéjén megrendezett fesztivál 2016-ban új helyszínként az Érsekkertben várta vendégeit. A Paprikás Ételek Főzőversenye mára hazánk tíz legrangosabb gasztronómiai versenye között tudható, melyen évről évre a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakmai zsűrije választja ki a legremekebb étkeket. A főzőverseny mellett ilyenkor folklórprogramok, kézműves vásár, paprika-, és helyi termelők vására, borutca, gyermek-és könnyűzenei programok, valamint sztárfellépők, és mindkét estén hajnalig tartó koncertek, és mulatság fogadják az érdeklődőket.