Kalocsa 1956 hőseire műsorral, ünnepe beszéddel, koszorúzással emlékezett – Arnold Adrien: A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem!
1956 hősei nem keresték a dicsőséget. Nem készültek történelmet írni. Csupán emberek voltak, akik nem tudtak tovább hallgatni. Emberek, akik hitték, hogy a hazájuk több, mint a hatalom, több, mint a félelem. És ebben a hitben találták meg önmagukat – talán ez volt a vezérgondolata Arnold Adrien, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola igazgatója beszédének, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója tiszteletére október 23-án délelőtt az egykor politikai elítélteket fogvatartó kalocsai börtön falán elhelyezett 56-os dombormű és a fegyintézet sarkán lévő Szabadulás kútja környezetében az önkormányzat rendezett. A megemlékezés kezdetén az ünnepség résztvevői a Himnuszt az eseményen végig közreműködő Kalocsai Fúvószenekar előjátszása mellett énekelték el.
A figyelemre méltó koreográfiai megoldásokkal összeállított ünnepi műsort a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola 7-8. osztályos tanulói adták elő. A Balaton Ágnes és Vargacz Ivett tanárok összeállításában megelevenedő, immár a magyar történelem aranylapjaira került forradalmi események hangulatának és érzelmeinek átélését korabeli rádióbeszédek, az utcai harcok fegyverropogásának bejátszása segítette.
A műsorban szereplő 20 diák előadása nyomatékot adott annak a szabadságvágynak és félelemnek, amely azokat a napokat jellemezte. Az alkalmi színjátszók előadásából kiviláglott, hogy a magyar nép milyen bátorsággal állt ki a függetlenség és az igazság mellett. A fiatalok a forrdalom valódi emberi oldalát és azt is érzékeltették, azokban a fennkölt, egyben vérzivatartos időkben mit élhetett át a harcokban hősi halált halt, kivégzett, bebörtönzött és a migrációra kényszerülő több mint 200 ezer magyar ember.
Az erős tapssal elismert ünnepi műsor után Arnold Adrien, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola igazgatója mondott beszédet, amelyet alábbiakban olvashatnak:
”Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Kalocsai Polgárok!
Kedves Fiatalok!
Ma, amikor összegyűltünk itt Kalocsa szívében, hogy közösen hajtsunk fejet 1956 hősei előtt, nemcsak a történelem lapjait lapozzuk fel, hanem saját múltunkat, saját identitásunkat idézzük meg. Olyan emberekre emlékezünk, akik egykor nagy dolgokat vittek véghez; — ahogy a gyerekek a mostani műsorban is megfogalmazták — „a semmiből sok ember valamit teremtett”. Valamit, amit nem lehet elvenni, nem lehet elhallgattatni, és amit úgy hívnak: szabadság.
A szabadság az, amiért 1956-ban egy egész nemzet mert felemelkedni. Amikor október 23-án a budapesti egyetemisták elindultak a Műegyetemtől, hogy követeléseiket – a híres 16 pontot – a rádióban beolvassák, még senki sem gondolta, hogy néhány óra múlva forradalom tör ki. A tömeg a Bem-szoborhoz vonult, ahol tízezrek skandálták: „Ruszkik haza!”, „Nemzeti függetlenséget!”
Aznap este a Magyar Rádió épülete előtt összegyűltek tüntetése sortűzbe torkollott. A gépfegyverek eldördültek, és megkezdődött a magyar történelem egyik legtragikusabb, ugyanakkor legfényesebb időszaka. A budapesti Dózsa Görgy úton ledöntötték a Sztálin-szobrot, majd október 25-én a Kossuth téren újabb véres sortűz szedett áldozatokat.
A most látott műsor — „Mi volt 1956?” — különleges volt. Megidézte a múltat, de nem a tankok, a füst és a vér képeivel, hanem a gyerekek, az úttörők, az egyetemisták szemével. Olyan fiatalok szemével, akik még hitték, hogy lehet más a világ. Hogy a becsület, az igazság, a közösség ereje számít valamit. Ők tették fel a legfontosabb kérdést: Mi volt 1956?
És talán nekünk, a 21. század embereinek is újra fel kell tennünk ugyanezt a kérdést.
Mert 1956 nem csupán egy történelmi dátum. 1956 egy döntés volt: a félelem helyett a bátorság, a meghunyászkodás helyett az önbecsülés, a kényszer helyett az önként vállalt felelősség mellett. És bár a forradalmat leverték, a szabadságvágy soha nem múlt el — ott maradt a dalokban, a könyvekben, az imádságokban, és ott maradt minden magyar ember szívében. Itt maradt Kalocsán is, ahol a város lakói, a tanárok, a diákok, a munkások és a papok együtt élték meg a forradalom napjait — félelemmel, de egyben reménnyel is.
Ha ma végigmegyünk Kalocsa utcáin, észrevétlenül is az ő örökségükben járunk. A város terei, a templomok harangjai, a régi iskola falai — mind-mind tanúi annak, hogy a szabadság nem elvont fogalom, hanem élő valóság, amelyet minden nemzedéknek újra meg kell értenie.
Ahogy elhangzott: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.”
Ez az üzenet ma is érvényes. A szabadság nem ajándék. A szabadság felelősség. Felelősség azért, hogy merjük kimondani, amit gondolunk, merjük megvédeni azt, ami érték, és merjünk kiállni egymásért.
1956 hősei nem keresték a dicsőséget. Nem készültek történelmet írni. Csupán emberek voltak, akik nem tudtak tovább hallgatni. Emberek, akik hitték, hogy a hazájuk több, mint a hatalom, több, mint a félelem. És ebben a hitben találták meg önmagukat.
Nagy Imre miniszterelnök november 1-jén bejelentette Magyarország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépést — ez volt a forradalom egyik legbátrabb pillanata. Néhány nappal később, november 4-én azonban a szovjet hadsereg 200 000 katonával és több mint 2000 tankkal támadta meg Budapestet és az országot.
Ahogyan egy régi mondás tartja: „A hős nem az, aki nem fél, hanem az, aki a félelme ellenére is cselekszik.” Így cselekedtek ők, 1956 hősei. És ezért vagyunk ma itt — hogy a nevük ne tűnjön el, hogy a tetteik ne váljanak puszta emlékké.
Tisztelt Ünneplők!
1956 nem csak Budapesten történt. A forradalom lángja bejárta az egész országot, és elért a legkisebb településekre is. Kalocsa sem maradt csendben. Voltak, akik tüntettek, akik segítettek, akik befogadták a menekülteket, vagy csak egy darab kenyeret adtak annak, aki rászorult. Az országból a forradalom nyomán mintegy 200 000 ember menekült nyugatra, és több mint 2500-an vesztették életüket a harcokban.
Amikor ma a fiatalokat nézzük — azokat, akik az előadást életre keltették —, láthatjuk: 1956 öröksége nem a poros történelemkönyvben él, hanem a következő nemzedék lelkében is. Ők azok, akik újraértelmezik, mit jelent a hűség, a hazaszeretet, az igazságkeresés.
És talán ez a legfontosabb tanulság: a forradalom nem lezárt fejezet. A forradalom ott van minden szívben, ahol valaki nem tűri az igazságtalanságot, ahol valaki kimondja az igazat, ahol valaki hisz abban, hogy a világ lehet jobb.
Kedves Kalocsaiak!
Ahogy ma itt állunk a Szabadulás Kútjánál, és mécsest gyújtunk, azokért, akik életüket adták a szabadságért, gondoljunk arra is, hogy mit tudunk tenni mi a közösségért, a városért, a hazánkért?
Kalocsa mindig a hit, a kultúra, a közösség városa volt. Ahol a templomtornyok és az iskolák egyaránt a jövőbe mutatnak. Őrizzük meg ezt az örökséget! Mert 1956 hősei nem azért haltak meg, hogy mi csöndben maradjunk, hanem azért, hogy szabadon élhessünk — felelősen, méltósággal, emberséggel.
Engedjék meg, hogy befejezésül egy mondattal idézzem meg azt a szellemet, amely átjárta a mai műsort is: „Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De a csendben ma is ott visszhangzik a szó: Szabadság.”
Emlékezzünk hát méltósággal, éljünk felelősséggel, és őrizzük tovább azt, amit 1956 hősei — Nagy Imre miniszterelnök, Maléter Pál honvéd ezredes, Gérecz Attila költő, Mindszenty József bíboros, Angyal István, Mansfeld Péter — valamint a névtelen pesti srácok ránk bíztak: a hitet, hogy a legnagyobb erő mindig az emberi lélekben lakozik. „Éljen a szabadság! Éljen Magyarország! Éljen Kalocsa!”
A megemlékezés folytatásában a felsorolás szerinti sorrendben az önkormányzat, egyházak, intézmények, pártok, egyesületek, társadalmi szervezetek helyeztek el koszorút és virágokat a Szabadulás kútjánál. A koszorúzás alatt koszorú zene szólt a Kalocsai Fúvószenekar előadásában, a koszorúk elhelyezése a 101. sz. Tomori Pál Csekészcsapat cserkészei közreműködésével zajlott.
Elsőként Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, dr. Vincze András alpolgármester és dr. Kiss Csaba jegyző koszorúzott, majd az összes huszonnégy szervezet.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára rendezett megemlékezés a Kalocsai Fúvószenekar előjátszása mellett a Szózat eléneklésével ért véget.
Szerző és fotók: Zsiga Ferenc
