Kalocsán november 4-én délután, a nemzeti gyásznapon az ’56-os emlékparkban koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezést tartottak. Az esemény a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Kapitány Erik előadásában Kiss Dénes: Velünk vagy ellenünk című verse hangzott el. Beszédet mondott Rudasné Czár Zsuzsanna, a Kábítószer Egyeztető Fórum (KEF) elnöke. Közreműködtek a Történelmi Vitézi Rend tagjai.
A beszédet az alábbiakban olvashatják.
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Emlékezők, Kedves Fiatalok!
Ma, november 4-én, a gyász és az emlékezés napján hajtunk fejet mindazok előtt, akik 1956-ban a szabadságért, a hazáért, a jövőért emelték fel a szavukat – és sokan közülük az életüket is áldozták.
Ezen a napon nemcsak a forradalom leverésére emlékezünk, hanem mindarra, amit az 1956-os hősök örökségül hagytak ránk: a bátorságot, a hitet, és a nemzet összetartó erejét.
1956 eszménye a magyar lelkiség tábortüze.
Olyan tűz ez, amelynek fényét generációról generációra kell továbbadnunk – nekünk, felnőtteknek, majd gyermekeinknek és unokáinknak.
Mert ennek a tábortűznek a lángja a szabadságunkat jelképezi: bevilágítja a magyar élni akarást, és felragyogtatja mind a tizenötmillió magyar szabadság iránti áhitatát – bárhol is éljenek a világban.
Ez a tűz nem pusztán egy emberé, nem is csak a fővárosé, és nem is egyetlen politikai közösségé.
Feladatunk, hogy ehhez a tábortűzhöz mindannyian odaférjünk – etnikai származástól, vallási hovatartozástól és politikai véleményektől függetlenül.
A mai, gyakran megosztott világban egy pillanatig se feledjük: összefognunk nemcsak elnyomóink ellenében kell, hanem hazánk előrehaladásáért is közösen kell tennünk.
1956 története a mi közös történetünk, a forradalom eszménye a mi közös ügyünk.
Mindannyiunk érezze magáénak, amikor a tábortűz lángcsóváiba révedünk, hiszen ott fel-felsejlik hőseink arcképe – a pesti srácoké, a műegyetemistáké, a munkásoké, az egyszerű embereké, akik hittek abban, hogy a szabadságért mindig érdemes kiállni. Soha nem feledhetjük, hogy amikor a szent magyar földet lánctalpak taposták, felmenőink jövőjüket latba vetve hoztak áldozatot. Hősi vörös vérük festi pirosra a tábortűz lángját, mert mi soha nem feledhetjük, ki volt Szabó Ilona, Pongrátz Gergely, vagy éppen Maléter Pál!
A jövő kulcsa nem csak az emlékezésben, hanem a cselekvésben is rejlik.
Ha megértjük, mit jelentett 1956 azoknak, akik akkor éltek, akkor megértjük, mit jelent ma nekünk: a felelősséget, hogy megőrizzük a szabadságot, a hitet és a közösség erejét.
A forradalom eszményét szolgálni nem csupán a formalitásokban, a megemlékezéseken, vagy az ünnepnapokon kell – a legnagyobb szolgálat mindig a hazáé, a közösségé, az emberé, amikor a cselekvés átszövi mindennapjainkat, akkor 1956 emlékét büszkén őrizzük.
Kedves Fiatalok!
Ti vagytok azok, akik tovább viszitek ennek a tábortűznek a lángját.
Őrizzétek meg, tápláljátok, adjátok tovább – hogy soha ne aludjon ki. A forradalom szovjetek általi leverése egy pillanatig sem lehet vitatható, hisz akkor már nem tüzet, hanem legfeljebb csak parazsat őriznénk. A tüzet az igazság táplálja, a magyar nép olthatatlan szabadság iránti vágya és szeretete teszi teljessé.
Mert amíg lobog ez a tűz, addig él a szabadság, addig él a magyar nemzet hite, tartása, jövője.
Emlékezzünk ma együtt – csendben, méltósággal, szeretettel.
Mert az emlékezés nem a múltba zár, hanem a jövőbe vezet.
Olyan jövőbe, ahol a tábortűz lángja tovább világít – minden magyar szívében.”
A beszéd elhangzását követően Simon Zoltán, Turi Tibor képviselők, bizottsági elnökök és Rudasné Czár Zsuzsanna Kalocsa Város Önkormányzata nevében megkoszorúzták az emlékkövet.
Az esemény a Szózat közös eléneklésével zárult.
