Ugrás a tartalomhoz
Széchenyi terv Plusz logó

Palánki Ferenc érsek: „Azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen” – Nagyinterjú a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye új főpásztorával

 

Palánki Ferenc érsek szavaiból egy olyan főpásztor képe rajzolódott ki, aki a történelmi örökség megbecsülése mellett fő feladatának a lelki építkezést, az emberi értékek megerősítését és a közösségért végzett szolgálatot tekinti.

Nyitott szívvel, nyitott füllel és nyitott szemmel érkezett Kalocsára Palánki Ferenc érsek, aki ünnepélyes beiktatását követően az elsők között a Kalocsa Városi Televíziónak adott interjút. A beszélgetésben nemcsak az új főegyházmegyei feladatokról, a kalocsai érseki szék történelmi jelentőségéről és a jövő terveiről beszélt, hanem olyan, a közvéleményt is élénken foglalkoztató kényes kérdésekre is nyíltan válaszolt, mint az egyházi személyek állambiztonsági múltja, vagy az egyházat megrázó, a gyermekek és fiatalok sérelmére elkövetett szexuális visszaélések ügye. Palánki Ferenc érsek szavaiból egy olyan főpásztor képe rajzolódott ki, aki a történelmi örökség megbecsülése mellett fő feladatának a lelki építkezést, az emberi értékek megerősítését és a közösségért végzett szolgálatot tekinti.

MEGLEPETÉSBŐL ELFOGADÁS – SZOLGÁLAT EGY ŐSI EGYHÁZMEGYÉBEN

– Tisztelettel köszönjük Palánki Ferenc érsek atyát! Ma, november 13-án, mondhatni, még mindig egy frissen kinevezett érseket köszönthetünk, hiszen a hivatali beiktatás nem is olyan régen történt. Zúgtak a harangok, hatalmas ünnepség, országos visszhang kísérte az eseményt. Mindezt megelőzően Érsek atya hogyan fogadta a hírt, hogy a Szentatya Önt jelölte ki a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye élére?

– Mindenekelőtt szeretettel köszöntöm a Kalocsa Városi Televízió kedves nézőit, olvasóit. Azt mondhatom, hogy a kinevezésemet meglepetéssel fogadtam. Nem olyan gyakori, hogy egyik egyházmegye éléről egy másik egyházmegyébe helyeznek át egy megyéspüspököt, bár nem példa nélküli. Meglepődtem, majd érdeklődéssel fordultam az új feladat felé.
Szent Pál apostol szavai jutottak eszembe: „Felejtem, ami mögöttem van, és az előttem levő felé törekszem.” Én nem felejtem el, ami mögöttem van, hanem hálát adok érte, és nagyon köszönöm a Jóistennek mindazt, amit eddig kaptam. Most azonban valóban az előttem álló feladatok felé fordulok, és igyekszem helytállni.
Nagy örökséget vettem át. Gyakorlatilag egy új egyházmegye második püspökéből egy ősi egyházmegye 92. érseke lettem. Ez önmagában is érdekes és jelentős változás.

– Érsek atyáról tudni, hogy a korábbi egyházmegyéjéhez való kötődése egyelőre nem szűnik meg, hiszen párhuzamosan tölti be a két tisztséget. Hogyan tudja összehangolni a két feladatkört?

– A Szentatya úgy döntött, hogy a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye új püspökének kinevezéséig, illetve beiktatásáig kormányzóként továbbra is vezessem az egyházmegyét.
Az egyházi törvénykönyv alapvető rendelkezése, hogy széküresedéskor ne történjen semmilyen újítás, ne vezessenek be jelentősebb változtatásokat, hanem azokat már az utód végezze el. A kormányzó feladata, hogy elsősorban az egyházmegye vezetésének folyamatosságát biztosítsa.
Én sem tervezek most már nagyobb újításokat bevezetni a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyében, de a folyó ügyeket természetesen tovább kell vinni. Ehhez nagy segítséget kapok az ottani munkatársaimtól, a hivatal dolgozóitól.
Ritkábban ugyan, de el fogok látogatni Debrecenbe is, hiszen meglehetősen nagy a távolság. Kialakítottunk egy olyan menetrendet, amely az itteni feladataimat nem akadályozza, ugyanakkor lehetővé teszi a debreceni ügyek intézését is.
A Szentszék kérésére létrehoztam egy ügyvivő bizottságot. Ez hetente összeül, összegyűjti az adott héten keletkezett iratokat, majd elküldi nekem a döntést igénylő ügyeket. A technika ma már csodákra képes, így elektronikus úton megkapom az anyagokat, meghozom a szükséges döntéseket, és tájékoztatom a munkatársaimat. Másnap pedig valaki Debrecenből Kalocsára utazik, hogy aláírjam a dokumentumokat. Ez a rendszer működik majd hétről hétre.
Imádkozunk az új debrecen–nyíregyházi megyéspüspökért is. XIV. Leó pápa 2026. november 5-én, Franco Copolla olasz érsek személyében kinevezte az új apostoli nunciust, akit nagy szeretettel várunk. Nyilván ő viszi majd tovább a kiválasztás folyamatát.

EZERÉVES MÚLT – ÉLŐ HIT, VÁLTOZÓ FELADATOK ÉS KIHÍVÁSOK

– Érsek atya beiktatását hívők és nem hívők körében egyaránt nagy várakozás előzte meg. Az érdeklődés talán nem is annyira a személyének, hanem annak szólt, hogy milyen változásokat hozhat az új főpásztor érkezése Kalocsa, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye életében. Sokan megnyugtató hírként fogadták, hogy érsek atya első intézkedései között az Érseki Hivatal munkatársainak tisztségükben való megerősítése is szerepelt, jelezve a folytonosság fontosságát. Milyen irányt szeretne kijelölni a főegyházmegye számára, és milyen lehetőségeket lát annak jövőbeli fejlődésében?

– Ahogyan már szóba került, Kalocsa történelmi székhely, hiszen Szent István alapította. Elgondolkodhatunk azon, hogy ha a Szent Istváni arányokat vesszük alapul – ő azt mondta, hogy tíz faluhoz egy templom tartozzon –, akkor ebből akár tíz egyházmegye alapítása következhetett volna, egy érsekséggel. Ő azonban két érsekséget alapított: az északi országrész számára Esztergomot, a déli országrész számára pedig Kalocsát.
A történelem során aztán úgy alakult, hogy az 1804-es egyházszervezeti változások nyomán Eger is érseki székhely lett, majd az 1993-as egyházmegyei határrendezés következtében Veszprém is. A magyar katolikus egyházszervezet jelenleg tizenkét egyházmegyéből áll, ezek közül négy érsekség. Mindegyik érsekséghez két-két úgynevezett szuffragán egyházmegye kapcsolódik. A kalocsa – kecskeméti érsekhez, mint metropolitához a Szeged–Csanádi Egyházmegye, illetve a Pécsi Egyházmegye tartozik. Az egyházi törvénykönyvben meghatározott helyzetekben az érseknek feladata, hogy segítse a szuffragán egyházmegyék működését.
Ami a változásokat illeti, egyelőre tájékozódom. Régi alapelv, hogy amikor az ember megérkezik valahová, először körülnéz, áttekinti a dolgokat: hol tartanak az intézmények, milyen feladataik vannak, és hogyan látják el azokat.
Amikor az első munkanapomon találkoztam az intézmények vezetőivel és az egyházmegyei hivatal munkatársaival, elmondtam nekik: a régi jezsuita módszer szerint egy folyamatban először meg kell nézni a dolgokat, aztán a rendezetlent rendezni kell, a rendezettet megerősíteni, ami pedig már meg van erősítve, azt pedig megszentelni.
Ezek a lépcsőfokok párhuzamosan vannak jelen az ember életében is. Mindig akad valami, amit rendezni kell, hiszen az életünkben is keletkeznek rendezetlenségek. Vannak olyan dolgok, amelyek rendben vannak, azokat belsőleg meg kell erősíteni, meg kell őrizni. Végül pedig mindent egyre inkább oda kell szentelni a Jóistennek, akinek mindent köszönhetünk.
Hálaadásként, az idegen szóval talán ismerősen csengő eucharisztia(=hálaadás)  értelmében, felajánlani mindezt Istennek.

KÖZÖS ÉRTÉKEK, KÖZÖS KÜLDETÉS KALOCSÁÉRT

– Érsek atyát egyházi körökben széles körű tudással, kifinomult diplomáciai érzékkel és kiváló kommunikációs készséggel rendelkező főpásztorként tartják számon. Első látogatói között volt Judák Zsolt országgyűlési képviselő és dr. Bagó Zoltán, Kalocsa város polgármestere. Erről a találkozóról viszonylag kevés információ jutott el a nyilvánossághoz. Mi az, amit erről a város lakosságával, a nagyobb nyilvánossággal szívesen megosztana?

– Sajnálatos módon a két választott tisztségviselő személyes okokból nem tudott részt venni a beiktatási ünnepségen, illetve a szentmisén, azonban fontosnak tartották, hogy minél előbb találkozzunk. Az országgyűlési képviselő úr és a polgármester úr bejelentkeztek egy látogatásra, és én szívesen fogadtam őket, hogy megmutassam, nyitott vagyok az együttműködésre. Nagyon fontos, hogy tulajdonképpen mindannyian az emberek javát akarjuk, a jót szeretnénk építeni. Ezt a jó szándékot kell egymásban erősíteni.
A találkozás egyfajta tisztelgő látogatás volt, de az első munkanapomon ennek volt valamiféle jelzésértéke. Azt szerettem volna kifejezni, hogy nyitott szívvel, nyitott füllel és nyitott szemmel érkeztem a városba, és várom azokat a következő lépéseket, amelyek során együtt tudunk működni.
Nyilvánvalóan nem mindenben értünk egyet. Már két ember beszélgetése során sem feltétlenül értünk mindenben egyet. Különböző személyiségek vagyunk, eltérő gondolatvilággal, háttérrel, képzettséggel, végzettséggel és világszemlélettel. Ebből következik, hogy nem tudunk mindenben mindig egyetérteni.
Ugyanakkor bizonyos közös értékekért és célokért közösen is tehetünk, sőt kell is tennünk erőfeszítéseket, együtt kell munkálkodnunk. Én tulajdonképpen ezt ajánlottam fel: dolgozzunk együtt Kalocsáért, a városért, a környékért, a főegyházmegyéért, a magyar egyházért és a magyar nemzetért! Hiszen mindez egy nagy egységet alkot.

NEHÉZ ÖRÖKSÉG, ŐSZINTE SZEMBENÉZÉS 

–A Kalocsa – Kecskeméti Főegyházmegye és a Magyar Katolikus Egyház egy nehéz időszakon van túl, és talán még Ön előtt is állnak olyan kérdések, amelyekkel mint érsek-metropolitának foglalkoznia kell. A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében is történtek olyan súlyos visszaélések, amelyek miatt papokat kellett eltávolítani, egyházi személyek kerültek büntetőeljárás alá, illetve börtönbe. Mindez a hívő és a nem hívő emberek számára egyaránt komoly megrázkódtatást jelentett.
Ezt tetézi, hogy napjainkban egyre nagyobb figyelem övezi egyes egyházi személyek állambiztonsági múltját, valamint a III/III-as ügyosztállyal kapcsolatba hozható papok, főpapok érintettségének kérdését. Szakmai életutamból hadd említsek meg egy személyes vonatkozást: Ijjas József 1969-1987-ig vezette a Kalocsai Egyházmegyét. Paskai Lászlót 1982-ben nevezték ki Ijjas József mellé koadjutor, azaz utódlási joggal rendelkező érseknek. Mégsem Paskai László lett a kalocsai érsek, őt II. János Pál pápa 1987-ben esztergomi érsekké nevezte ki. Ijjas József nyugdíja vonulását követően, 1987. június 5-én Dankó László kapta meg a kalocsai érseki kinevezést. 2026. november 4-én, a nyitottaktak.hu-n szembesültem azzal, hogy akikkel anno leköszönő (Paskai László) és bemutatkozó (Dankó László) interjút készítettem, a dokumentumok szerint a III/III-as, illetve a társszolgálataik ügynökei voltak/lehettek. Dankó László érsekkel személyesen is jó kapcsolatot ápoltam, és országos sajtómegjelenéseinek elkészítésében és közvetítésében is közreműködtem. Dankó érsek volt az is, aki Grősz József érsek naplójának, az ÁVH irattárából előkerült dokumentumnak a nyilvánosságra hozatalát a kalocsai, a megyei és az országos médián keresztül segítette. A most nyilvánosságra került állambiztonsági iratokból kiderült, hogy Paskai László és Dankó László érsekek a hírhedt nyilvántartásban ügynökként szerepelnek, rendszeresen jelenthettek. A kérdés súlyát tovább növeli, hogy Dankó László rektorként mintegy nyolc éven át a vatikáni Pápai Magyar Intézetet vezette, a Vatikánnal, átvitt értelemben a második „hazájával” szemben is ügynöki tevékenységet folytatott/folytathatott. Az emberekben óhatatlanul felmerül a kérdés: a dokumentumok szerint az ügynöki státuszból titkos megbízotti, majd a hálózati együttműködés legmagasabb minősítését jelentő titkos munkatársi besorolásig jutó Dankó László érsek számára végül melyik pálya jelentette az igazi előmenetelt: az egyházi vagy az állambiztonsági?

Ugyan miként viszonyult egymáshoz az érsekként tisztelt Dankó László egyházi előmenetele és a kádári állambiztonsági karrierje? Ön az előbb azt mondta, hogy nem a múltba tekintünk, hanem előre nézünk, építünk és együttműködünk. Ezzel együtt az egyháznak ezekkel a bűnökkel – akár idézőjelben és a valóságosan is – , bűnnek nevezhető cselekedetekkel valamilyen módon szembe kell néznie. Érsek atya hogyan vélekedik erről?

– Ez nem könnyű kérdés. Alapvetően azt mondhatom, hogy ha az ember – az előbb említett világlátás szerint – horizontális síkon nézi a másik embert, akkor bizony bűnt is fog látni, mert emberek vagyunk.
A bűnt el kell ítélni, viszont a bűnöst nincs jogunk. Az ítélkezés Isten dolga! Kollektív bűnösségben nem hiszek. Nem lehet általánosítani, hogy a papok, vagy az egyház tagjai bűnösek. Valóban voltak olyan emberek, akiket belekényszerítettek ezekbe a dolgokba, s olyanok is, akik önként vállalkoztak rájuk. Nem tudjuk, kiben mi játszódott le. Nincs tudomásom arról, hogy egyházi személyek milyen jelentéseket írtak, vagy kiket vádoltak meg, de pusztán abból, hogy valakinek hatos kartonja van, még nem következik feltétlenül, hogy jelentéseket is írt. Én azt mondom, hogy nem tartom szerencsésnek, hogy ezeket az adatokat így, ellenőrizetlenül nyilvánosságra hozták. Mert ez valóban nem visz előre, nem segít.
Természetesen mindenki a saját lelkiismeretét viszi a Jóisten elé. Aki bűnös, annak meg kell térnie, és imádkozunk azért, hogy ez megtörténjen. Ha pedig már odaát van, akkor méltatlanul ne vádoljunk senkit, hiszen nem tudja magát megvédeni.
Szent II. János Pál pápa is szembenézett a pedofíliával és azokkal az egyéb bűnökkel, amelyeket az egyház tagjai követtek el. Ő azonban soha nem mondta azt, hogy az egyház követte el ezeket. Mert az egyház mégsem az egyes emberek cselekedeteinek összessége, hanem Isten népének közössége, amely mindig rászorul a megtisztulásra, ugyanakkor mindig magában hordozza a szentséget, azt a szentet, akit képvisel.
Azért mondtam az előbb, hogy ha horizontális síkon nézzük a másik embert, akkor sokféle negatívumot látunk, de természetesen pozitívumokat is. Ha azonban megpróbálunk egy kicsit kívülről vagy felülről, Isten szemével ránézni a másikra, egészen másképpen fogjuk látni.
Azt gondolom, hogy ha a saját, olykor bűnös, olykor szent életünket Isten szemével látnánk, akkor felismernénk, milyennek akar látni bennünket, és igyekeznénk egyre inkább ahhoz hasonlítani.
Ha pedig meglátnánk, hogy a másik embert hogyan látja Isten, akkor nekünk is így kellene tekintenünk rá. El kellene hinnünk, hogy ott van benne a jó, ott van benne a jóság is. Lehet, hogy éppen megkötöttségei, bűnei vagy nehézségei vannak, de nem ismerjük az egész személyiségét, a teljes hátterét. Nem tudjuk, mi vezetett oda, milyen körülmények között jutott olyan életállapotba, hogy aztán elkövetett bizonyos dolgokat.
Magát mindenki szereti felmenteni, és azt mondani, hogy ilyenek voltak a körülmények, más tényezők játszottak közre, ő maga nem is akarta, és nem is rossz ember. Bezzeg a másik!
Pedig inkább önmagunkba kellene néznünk, és felismernünk, hogy mi magunk is rászorulunk Isten irgalmára. Nagyon fontos, hogy találkozzunk ezzel az irgalmas szeretettel, amelyre vágyakozunk is. A másik embert pedig próbáljuk megérteni, és Isten elé vinni: Uram, te is látod, milyen nehéz helyzetben van, milyen nehéz az élete.
Itt természetesen nem arról van szó, hogy mentegetni akarom a bűnöket. Megismétlem, a bűn az bűn. Ki kell mondani róla, hogy az rossz, és el kell ítélni. De nem a bűnös embert. A bűnös emberért imádkozni kell, segíteni kell őt a megtérésben, és kérni kell Isten irgalmát számára, ahogyan saját magunk számára is.

AZ EGYHÁZ JÖVŐJE AZ OKTATÁSBAN, AZ ELHIVATOTT PEDAGÓGUSOKBAN IS REJLIK

– Érsek atya előző kérdésünkre adott válasza a kérdés hitéleti és erkölcsi dimenzióira irányítja a figyelmet, és talán a hétköznapi ember számára is más megvilágításba helyezi ezt az összetett kérdéskört. Most pedig tekintsünk a jövőbe! A kalocsai főegyházmegye rengeteg intézményt működtet. Ha valaki katolikusként a jelent és a jövőt nézi, látja az egyházi intézményeket Kecskeméttől Kalocsán, Kiskunmajsán, Szakmáron, Géderlakon át Bajáig, és még számos más településen. Az egyház, illetve a szerzetesrendek által fenntartott oktatási intézményrendszer jelentős súlyt képvisel az állami oktatás mellett. Ez óriási felelősség, hiszen az ország jövőjének megalapozása a tét.
Milyen tervei vannak érsek atyának az oktatási intézményrendszer működtetésével, fenntartásával kapcsolatban? Vannak-e már elképzelései, különösen annak fényében, hogy a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyében is nagy hagyományai vannak a magas színvonalú egyházi oktatásnak?

– Ezzel kapcsolatban is csak azt tudom mondani, hogy egyelőre érdeklődöm és tájékozódom. Már megkaptam azt a jelentést, amely az intézmények bemutatkozását tartalmazza. Ez egy 70 oldalas dokumentum, amelynek lassan a végére érek. Nagyon sok pozitívumot, nagyon sok értéket találtam benne. Elkötelezett pedagógusok, munkatársak dolgoznak ezekben az intézményekben, akik ténylegesen a jövőért, az emberekért, a gyermekekért és a fiatalokért munkálkodnak.
A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyében is nagyon sokszor elmondtam egy-egy intézmény kapcsán, hogy az egyháznak önmagában nem feladata az intézmények fenntartása. Az egyház feladata az evangélium hirdetése, Isten igéje valóságának és hatékonyságának megmutatása.
Ehhez azonban nagyon jó eszköz lehet egy-egy intézmény, mert ahol egy ilyen megjelenik, ott a közösség felpezsdül. Az emberek a munkatársakon keresztül ismerhetik meg azt a szeretetet, amelyet Istentől kapunk, hiszen Isten maga a szeretet. Az intézmények munkatársai és vezetői a szolgálatuk révén ezt a szeretetet képviselik.
Gárdonyi Géza Dobó István szájába adott gondolata jut eszembe: „a falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében”. Nagyon sok jó lelkű pedagógust, munkatársat és hitoktatót ismertem meg eddig, egyelőre így az olvasás révén.
Igyekszem azonban személyes találkozásokra is sort keríteni. Már több rendezvényen részt vettem, ahol a papsággal és a hívekkel találkoztam. Holnap, november 14-én, szombaton például a hitoktatók lelki napjára készülök Jánoshalmára.
Sok minden vár még rám. Az elején vagyok ennek a szolgálatnak, ezért igyekszem megjegyezni a neveket, megismerni a munkatársakat, és hálás vagyok azért, hogy ilyen szeretettel fogadtak.

– Elődei nevéhez jelentős értékek kötődnek. Dankó László érsek az egyházi művészetek nagy pártolója, mecénása volt, míg az őt követő Bábel Balázs érsek mások mellett az épített örökség megőrzéséért és megújításáért tett nagyon sokat. Számos iskola, templom újult meg a mai és a történelmi főegyházmegyében, határon innen és túl egyaránt. Érsek atya számára van-e olyan terület, amely iránt különösen elkötelezett? Van-e olyan szakterület, amelyre a főegyházmegye életében különösen szívesen fordítana nagyobb figyelmet?

– Érdekes kérdés. Talán azt mondhatom, hogy nincs különösebb szakterületem. Viszont szeretném a belső építkezésre helyezni a hangsúlyt, vagyis a lelkek, a lélek építésére.
Természetesen az épített örökség is nagyon fontos, ahogyan a mecenatúra, a művészet, a zene, az irodalom és a történelem is. Mindez jelentős érték. De tulajdonképpen a legfontosabb mégiscsak az élő ember, az ember életének jobbítása, jobbá tétele. És ez nem pusztán a biológiai életet jelenti, hanem a több életet, az örök életet is szolgálni kell.
Szoktam egy kicsit játszani a szavakkal: számunkra az örökkévalóság egyben örökkké valóság is. A valóság Krisztusban van – írja Szent Pál apostol. Megismerni ezt a valóságot, megismerni Krisztust, aki azt mondta önmagáról: „Én vagyok az Igazság.”
Nagyon sok ember mondta a világtörténelem során, hogy neki van igaza. Azt azonban, hogy „én vagyok az Igazság”, csak egyvalaki merte kimondani. És ő azt is mondta: az igazság szabaddá tesz.
Az igazság megismerése végtelen szabadságot ad. Még arra is szabadságot ad, hogy az ellenem vétkezőket – most nem mondom, hogy az ellenségeimet – is képes legyek szeretni. Mekkora szabadság ez!
A nagy szentek mindig valahogy ezt mutatták meg. Jézus arra tanít bennünket, hogy nincs nagyobb szeretet annál, mint amikor valaki életét adja barátaiért. Aztán továbbmegy, és azt mondja: szeressétek ellenségeiteket! Vagyis nem csupán azokat kell szeretnünk, akik hozzánk közel állnak.
Visszatérve a korábbi gondolathoz: Isten szeretetével kell szeretnünk az embereket, és arra törekednünk, hogy mindenkit egy kicsit emeljünk, hogy mindenki egy lépcsőfokkal feljebb tudjon emelkedni a lelkében, az életében.

Beszéltünk már sok minderről, de még nem kértük meg arra, hogy személyesen is bemutatkozzon. Érsekként, papként mi a legfontosabb az Ön számára?


Egykori lelki atyám, aki harmincegy éven keresztül volt lelki vezetőm, tizenhét éves koromtól kezdve, végigkísérte a fejlődésemet, az alakulásomat. Püspökké szentelésemkor ő volt az egyik, aki a felszentelő imádság alatt az evangéliumos könyvet a fejem fölött tartotta. Vigyázó Miklósnak hívták. Az ő élete is egyfajta vigyázás, szolgálat volt. Papi jelmondata így hangzott: „Én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen.”
Ez számomra olyan örök érvényű példa, amely tulajdonképpen mindent összefoglal. Az a lényeg, hogy másoknak jobb legyen. És abban kell megtalálnunk az örömünket, hogy másoknak örömet tudtunk szerezni, az életüket egy kicsit jobbá tettük, vagy megéreztettük velük, hogy nincsenek elveszve, nem menthetetlenek. Van esélyük az újrakezdésre, mert van, aki szereti őket, és arra is, hogy ők maguk képesek legyenek szeretni. Ebben szeretnék mindenkit szolgálni.

MŰSZAKI DIPLOMÁTÓL A PAPI HIVATÁSIG

– Életrajzában arról írnak, főiskolai szintű műszaki tanulmányokat is folytatott. Hogyan vezetett az út a műszaki pályától a papi hivatásig?

– Idén negyven éve annak, hogy Győrben, a Közlekedési és Műszaki Főiskolán, vezetékes távközléstechnikai szakon diplomát szereztem.
Sajnos nem tudtam részt venni a negyvenéves államvizsga-találkozón, amelyet egykori kollégáim megtartottak. Én akkor éppen Mátraverebély-Szentkúton mondtam búcsúi szentmisét, ezért nem tudtam elmenni. Mindig örömmel gondolok azonban vissza ezekre az évekre.
Már főiskolás koromban gondolkodtam a papságon, noha később még három évig dolgoztam is a szakmámban. Tulajdonképpen akkor jutottam el a döntésig, amikor rájöttem arra, hogy én nem csupán abban hiszek, hogy van Isten, hanem abban, hogy jelen van. Ez a jelenlét mindenütt felfogható, megtapasztalható, és boldogító jelenlét. Isten itt van, és ez engem boldoggá tesz.
Ezt szerettem volna átadni másoknak, és arra jutottam, hogy ezt a legteljesebb módon papként tudom megtenni.
Akkor mondtam el a lelkiatyámnak, Vigyázó Miklós atyának, hogy elmennék papnak, csak éppen nem érzem magam alkalmasnak.
Ő erre egy evangéliumi példát hozott fel. Jézus meggyógyított egy vak embert: sarat készített, és bekente vele a vak szemét. Az atya megkérdezte tőlem: „szerinted a sár alkalmas arra, hogy egy vak embert meggyógyítson?”
Természetesen nem. De Jézus kezében mégis alkalmassá válik erre. Vagyis nem az számít, hogy én alkalmasnak érzem-e magam, hanem az, hogy Jézus kezében vagyok-e vagy sem.
Később olvastam egy bölcs gondolatot is: nem az alkalmasakat választja ki Isten, hanem a kiválasztottakat teszi alkalmassá…

Köszönöm a megkeresésüket, és mindenkinek Isten áldását kérem az életére!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Szerző: Zsiga Ferenc

Fotó: Belvárosi Plébánia

Európai Struktúrális és beruházási alapok logója