DAOP-5.2.1/A-11-2011-0014 – Vízvédelmi rendszerek fejlesztése a Kalocsai kistérségben

– 22.0907 km, azaz 22.090.7 fm csatorna épült
– projekt összköltsége: 420.593.703
– projekt támogatás tartalma: 378.534.333 Ft
– támogatási intenzitás: 90%

Kalocsa Város Önkormányzata, mint gesztor további 9 település részvételével 2011. októberében pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Dél-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett DAOP 5.2.1./A-11 számú „Helyi és térségi jelentőségű vízvédelmi rendszerek fejlesztése” c. pályázati felhívásra „Vízvédelmi rendszerek fejlesztése a Kalocsai kistérségben” címen.
A Kalocsai kistérség 10 települése által létrehozott konzorciumi társulás Kalocsa Város Önkormányzatának gesztorságával, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dusnok, Fajsz, Géderlak, Hajós, Harta, Solt, Uszód települések részvételével jött létre.
A fejlesztést a 2010. évi rendkívüli esőzések indokolták, több település esetében belvízvédelmi készültség került elrendelésre, illetve a rendkívül nagy intenzitású és mennyiségű csapadékvizek kedvezőtlen hatása következtében jelentős károk képződtek a lakossági ingatlanokban és önkormányzati tulajdonú vizi, közlekedési, közmű létesítményekben. A településeken a csapadékvizek hatékony és gyors levezetése a vízgyűjtő területekről a végső befogadóba nem volt lehetséges, ugyanis nem álltak rendelkezésre megfelelő kialakítású, kapacitású vizi létesítmények (zárt csatorna, nyílt felszínű árok). Több településrész esetében pedig egyáltalán nem állt rendelkezésre a csapadékvizek elvezetésre szolgáló műtárgy, egyéb műszaki infrastruktúra.

Műszaki megoldások terén ez az alábbiakat tartalmazza:

• Zárt gravitációs-, nyílt felszínű csatornák építése,
• Indokolt helyeken zsilipek, átemelő aknák építése,
• Csatornamosatás végeztetése a vízkárelhárítás biztonságának növelése és fenntartása érdekében,
• A mélyebben fekvő területeken a csatornarendszer tehermentesítése érdekében záportározó létrehozása.

A projekt sikeres megvalósítását követően csökken a térség településeinek ár-, belvíz-, és helyi vízkár veszélyeztetettsége, közép-, hosszú távon pedig könnyebben megelőzhetők lesznek a további belvízzel kapcsolatos környezeti káresemények.

Megjelenések:

Kalocsai Néplap

Tartják a rokkanttelepi fejlesztés ütemtervét
http://www.kalocsaineplap.hu/hu/content/rokkanttelepi_vizelvezetes/
Megoldódhat a belvíz-probléma a Rokkanttelepen
http://www.kalocsaineplap.hu/hu/content/belviz_problema_rokkant_telep_kalocsa/
Csúszik a csapadékvíz elvezetési projekt
http://www.kalocsaineplap.hu/hu/content/project_kalocsai_csapadek_viz_csuszik_la/
A sok csapadékkal nem birkózott meg a félig kész rendszer
http://www.kalocsaineplap.hu/hu/content/kalocsa_rokkanttelep/

Kalocsa TV

Még többen dolgoznak a Rokkant telepen
http://www.kalocsatv.hu/videok/meg-tobben-dolgoznak-a-rokkant-telepen-.4977
Módosulás miatt csúszik a csapadékvíz projekt
http://www.kalocsatv.hu/videok/modosulas-miatt-csuszik-a-csapadekviz-projekt.3646
Indul a csatornázás a Rokkanttelepen
http://www.kalocsatv.hu/videok/indul-a-csatornazas-a-rokkanttelepen.4589
A Szőlők közében is elkezdődött a vízvédelmi rendszer kiépítése
http://www.kalocsatv.hu/videok/a-szolok-kozeben-is-elkezdodott-a-vizvedelmi-rendszer-kiepitese.5068
Ismét teli vannak az árkok a Tartsay és a Táncsics utcában
http://www.kalocsatv.hu/videok/ismet-teli-vannak-az-arkok-a-tartsay-es-a-tancsics-utcaban.5115
Az időjárás lassítja a Rokkanttelepi csatornázást
http://www.kalocsatv.hu/videok/az-idojaras-lassitja-a-rokkanttelepi-csatornazast.4957

Korona Rádió

A Szőlőkben is készülnek a csatornázásra
http://koronaradio.hu/cikk/a-szolokben-is-keszulnek-a-csatornazasra-16194
Jövő héttől csatornáznak a Rokkanttelepen
http://koronaradio.hu/cikk/jovo-hettol-csatornaznak-rokkanttelepen-15066
Ütemesen halad a csatornázás
http://koronaradio.hu/cikk/utemesen-halad-a-csatornazas-15515

SAJTÓKÖZLEMÉNYEK:

2014 | április | 30.
2015 | október | 15.